Az Egyesült Államok polgárai olyanok, akár a gyerekek: egy szinte múlt nélküli ország, amely plázákba, fogyasztásba és az önmaga iránti szemérmetlen fétisbe zárkózik, aligha meglepő, hogy nem nő fel. Egy nemzet, amely másfél évszázada nem viselt háborút a saját földjén: múltjából hiányoznak az igazán nagy traumák, az érett személyiség alapkövei – tapasztalatok, amelyek birtokában egyén és közösség bölcsen és körültekintően működhet.
Ez a gyermektársadalom a Facebook, az Instagram és a Twitter vélemény- és ízlésbuborékjaiban látványosan megistenül, a mainstream politika és kultúra pedig kritikátlanul kiszolgálja a törzsi élményre, világmegváltásra, ellenségre, végső igazságra és önfelmentésre vágyó tömeget.
Az egymondatos világmegfejtések a virtuális térben új szocializáció alapjait képezik: az egykor összetett és szövevényes kultúra és politika a posztmodern közegében a pillanatba záródik, amilyen jól átélhetővé, a valóság megértésére éppoly alkalmatlanná válik.
Európa ennek a folyamatnak nemhogy az ellensúlyává nem képes válni – épp a gyermektársadalom szocializálja magához az öreg kontinens lakóit: már nem Európából érkezik Amerikába a Beatles és a Rolling Stones, az Abba és a Bee Gees, a U2 és a Depeche Mode, hanem szinte egyoldalúan érkezik onnan Európába Beyoncé, Shakira, Rihanna, Christina Aguilera, Lady Gaga, Selena Gomez, Taylor Swift, Miley Cyrus, Justin Timberlake, Pharrell Williams és Bruno Mars. S Európa társadalmai épp ugyanilyen kritikátlanul zabálják a tengerentúlról érkező, kétes minőségű politikai termékeket: a kultúrharcot, az identitáspolitikát, a techmultik megváltástanát, a bizniszegyházakat és a szabályozatlan piac fétisét.
Illiberalizmus: '68 ellenforradalma - Magyar Hang
Az illiberalizmussal az a baj, hogy mindennek hadat üzen, ami 1968-ban tiszta volt, igaz volt – s ami még ma is tiszta és igaz.
Az ellenzéki sajtó Magyarországon szinte egy emberként rajongja körbe Colin Rand Kaepernicket, az amerikai kultúrharc multinacionális hősét, és a Nike-t, amely az antirasszizmus új ikonját reklámarcává tette. Az Index publicistája vezércikket ír, a 444 munkatársa elcsöppen a gyönyörűségtől, a neomarxista Mérce és Pogátsa Zoltán egyaránt hallatlanul elégedett a „progresszív és menő” kampánnyal. A hazai jobboldal orgánumai ki sem látszanak a felháborodásból – Kaepernicket ugyanis az tette híressé, hogy az amerikai himnusz dallamát hallva nem volt hajlandó felállni, így tanúsítva szolidaritást a meggyilkolt feketék iránti, valamint így tiltakozva a rendőrség rasszizmusa ellen.
Két narratíva feszül egymásnak: a jobboldal Kaepernick tiszteletlensége felett háborog, és tagadja a rendőrség rasszizmusát, míg a baloldal önfeledten ünnepli hősét, és kárhoztatja a rasszista Amerikát. Csakhogy tudtommal az amerikai zászló nem a rendőrségi rasszizmus jelképe, sokkal inkább azoké a hősöké, akik a polgárháborúban a rabszolgaság eltörléséért adták az életüket – szimbóluma annak az ültetvények helyén épült országnak, ahol Colin Rand Kaepernick dollármilliomos, és Barack Obama elnök lehet. Jól látjuk, hogy nem makulátlan ország, de nem is a létező világok legigazságtalanabbika.
Nike - Dream Crazy
Don't ask if your dreams are crazy. Ask if they're crazy enough. #justdoit
Szintén téves diagnózis, hogy a rendőrség rasszista: a rendőrség jellemzően agresszív, tahó és erőszakos – és bizony előfordul az is, hogy rasszista. Az eljárás során gyakran nem szakszerű – ezt fehér férfiként New York államban magam is többször tapasztaltam. A fegyverhasználatot azonban nem a rasszizmus magyarázza, hanem az a politikailag kevéssé korrekt tény, hogy Amerikában nagyságrendekkel több a fekete, mint az indiai vagy kínai bandatag.
A Nike mindig is abban utazott, hogy a kultúrharc nagy baloldali topikjait profitjának szolgálatába állítsa – csakhogy eddig olyan ügyek mellett állt ki, ahol bizonyos társadalmi csoportok – melegek vagy nők – jogokat, egyenlőséget követeltek. Ezúttal azonban a félidős választások előtt két hónappal a Nike nem egy pozitív üzenetbe állt bele, hanem az amerikai republikánusok elleni nyílt kampányba: nem a feketék jogait védelmezi, hanem azok áldozati kultuszát mitizálja.
Az illiberális módszertan forrása - Filippov Gábor írásának margójára - Magyar Hang
A hibrid rendszerek módszereit épp a neoliberális elitek kísérletezték ki.
Persze segíthetnék az amerikai feketéket azzal is, hogy nem szervezik ki Ázsiába a termelést, inkább az amerikai gettók lakóinak adnak munkát és tisztességes fizetést – a hergelés azonban kifizetődőbb. Csakhogy az a forradalom, amelyiket egy multinacionális nagyvállalat marketingcélból tematizál, annyit is ér majd a történelem mérlegén.
Mit adtak a Nike feminista kampányai nők százmillióinak? Jogot a nullaszázalékos testzsírarányhoz? Lehetőséget a testképzavarra és az öngyűlöletre? Tény, hogy trendivé tették a feminizmust – de épp így tény, hogy meghamisították és kiforgatták. Colin Rand Kaepernick ugyanezt teszi az antirasszizmussal, amikor a szociális rendszer problémáiból és az adóelkerülő, Távol-Keleten termelő nagyvállalatok felelőtlenségéből ácsol Amerikának identitáspolitikát. A baloldal zöme tapssal biztatja.
A hús és a sérelem piaca - Magyar Hang
Ha emberi nőstény vagy hím párosodni kíván, szexuális javaival kétféle tőzsdén kereskedhet. Egyik a hús-, másik a metoo-piac.
Egy multinacionális nagyvállalat nyíltan beavatkozik egy választásba. Eddig „csak” kampányfinanszírozással és politikusok korrumpálásával vásárolták ki az állampolgárokat a szuverenitásukból – ma még nyíltabb eszközökkel feszegetik a demokratikus intézményrendszer kereteit.
Mit szólna a magyar baloldal, ha az Audi a választás előtt két hónappal autóit Kovács Ákos arcával és azzal a szöveggel hirdetné, hogy: „Néha ahhoz kell bátorság, hogy a nemzetet, és az azt védelmező kormányt szolgáld”. Persze Magyarországon erre semmi szükség, hisz az állam az Audi részvétele nélkül is ural minden plakáthelyet és médiafelületet – nem nehéz érzékelni ugyanakkor, hogy a Nike és a Fidesz markentingeseinek agya egy rugóra jár. Ha az egykori gyarmat változatlan ütemben gyarmatosítja egykori gyarmattartóit, az öreg kontinens is hamarosan a kultúrharc martaléka lesz.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 18. számában jelent meg, 2018. szeptember 14-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál! És hogy miről olvashat még a Magyar Hang 18. számában? Itt megnézheti.
