Megvásárolt életek

Közkeletű definíciója szerint a meggyőzés eredménye a „hallgató” (választó) érdekében áll, ami persze nem zárja ki, hogy a szónoknak is ne állhatna érdekében. Manipuláció esetében viszont nem beszélhetünk a közönség, közösség érdekéről, csakis a manipulálóéról. Nem kommunikációelméleti eszmefuttatás fog itt következni, hanem annak a ténynek a megállapítása, hogy immár tényleg a sör-virsli-ötezres kombinációkkal megvásárolható közösségek döntésén múlnak városvezetői pozíciók, képviselői mandátumok. Nem a könnyen befolyásolható, a köznyelvben bántó módon csak birkaként emlegetett szavazókról van most szó, akik hívőként követik bárhova az aktuális nagyvezért. Hanem azokról, akik a közéletet nem csupán nem értik, hanem alapvető ismereteik sincsenek róla.

A jelenség „ékes” bizonyítéka a múlt hét végén tartott tiszavasvári időközi polgármester-választás, amelyen – mint a Magyar Hangban olvasható riportunkból is kiderül – immár kockás papíron levezethetően szakadt ketté a település. Hiába szerzett többséget az addigi jegyző a belső részeken, a kormánypárt jelöltje valósággal tarolt a peremvidéken – mondjuk ki, a cigánysoron. Olcsó válasz lenne erre a leszakadt társadalmi réteg választópolgárait szidalmazni.

Ha van anyag, akkor mindenki tesó, ha nincs, meg vannak őrülve – Magyar Hang

Megoldhatók-e a Diószegi Sámuel utca problémái?

Az, hogy ők miért tartanak ott, ahol, társadalmunk legfájóbb és legbonyolultabb kérdése. Az ő manipulálásuknak, kilóra megvételüknek ügye ennél sokkal egyszerűbben leírható: aljasság. A módszerek ismertek, ígérnek fűt-fát, és arra építenek, hogy a közösségek befolyásos tagjainak megnyerésével, megvásárlásával egész családok állíthatók egy irányba. Mindenkiről mindent tudnak. Kézzelfogható bizonyíték erre az ORÖ-s Balogh János ügye, aki fiktív rendezvényekkel próbálta tisztára mosni a szervezet pénzét, csak éppen az egyik „alvállalkozó” leleplezte. A bizonyítékokat még a Magyar Nemzet tárta az olvasók elé, az ügyben tudomásunk szerint a NAV jelenleg is nyomoz.

Orbán Viktor hét eleji parlamenti megszólalásait hallgatva (ismét) szembetűnő volt, hogy a miniszterelnök az égvilágon semmilyen új mondanivalóval nem bír, viszont bátran hazudik, amikor semmi frappáns nem jut eszébe. Tette ezt a külföldre távozott magyarok ügyében, akiket az ellenzék szerinte bírálni mert. Pedig ilyen természetesen nem történt. A másik ilyen, már-már elmekórtani eset a brüsszeli zsoldosok emlegetése.

Ezeket a habonyizmusokat minden eszközzel helyre kell tennünk, csakhogy a közpénzmilliárdokból működtetett elképesztő propagandagépezethez képest lehetőségeink szerények. Vagyis a közéleti sajtó ténykedése önmagában kevés lesz, ahogyan az ellenzéki vezérszónokok olykor amúgy egészen frappáns beszédeitől sem fordul meg a közhangulat Tiszavasváriban. Vagy éppen Józsefvárosban, ahol a legutóbbi időközin szintén a legelmaradottabb körzetekben hasított a kormánypárt.

Túszul ejtett ellenzék - Magyar Hang

Az öt júliusi időközi választás az összefogásos idiotizmus totális csődjét hozta. Ám két fontos tanulságuk lehetne.

Na de akkor mit lehet tenni? Hosszú távon természetesen a valódi társadalmi felzárkózás a válasz, mindenekelőtt az, hogy ne tartsák tudatos fizikai és szellemi nyomorban immár magyar emberek százezreit. Összeesküvés-elméletnek tűnik a szándékosság emlegetése, annyi azonban bizonyos, hogy a társadalmi-civilizációs feszültségek ügyét szőnyeg alá söpörte a hatalom – még ha olykor szép szólamokat zeng is róla. De addig is, csodavárás helyett az ellenzéki pártoknak, civil szervezeteknek az eddiginél keményebben kell dolgozniuk nemcsak a Kossuth téren, hanem pont, hogy helyben, a végeken. Minden egyes körzetben ki kell építeniük az aktivisták hálózatát, a hatékony alapszervezeteket, be kell fejezniük a belharcokat, le kell bontaniuk a hatalmas egókat, amit ideje teljesítménnyel pótolniuk. Helyenként a nulláról kell (újra)kezdeni, máshol megvannak az alapok, de sok-sok munka és alázat nélkül Tiszavasvári lesz a norma.