Nemzeti kormányünnep

A Nemzeti Együttműködés Rendszere – közkeletű nevén: NER – megszállott szívóssággal írja át a társadalomtudományok alapfogalmait, értékeli át a történelmi eseményeket. A hatalom hívei szerint ma mást jelent a demokrácia, a jogállam, a liberalizmus, a szabadság, a közérdek stb., mint harminc, vagy akár csak tíz évvel ezelőtt, s egészen más történt 1918–19-ben, 1944-ben, 1956-ban, s sorolhatnánk hosszan a történelmi jelentőségű dátumokat, mint amit tudtunk (tudni véltünk) korábban.

Még némi elismeréssel is adózhatnánk eme grandiózus szellemi erőfeszítés láttán, de sajnálatos módon a hatalom ideológusai roppant primitív és slampos munkát végeznek, így az általuk kiagyalt demokráciát lopakodó diktatúrának, jogállamiságot az önkény tobzódásának tartják a társadalomtudományok hagyományos felfogásának követői. A múlt átfazonírozásában sem végeznek színvonalasabb munkát. Kétségtelen, minden kurzus igyekszik a maga képére szabni a történelmet, de ennek a hatalomnak a fizimiskája olyannyira visszataszító, hogy a sikeres átalakítás is kiábrándító eredménnyel jár.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc arculatát is sikerült siralmassá formálni. A nagy csinnadrattával beharangozott és sok-sok milliárddal megtámogatott hatvanadik évfordulóból jószerivel csak a kabaréba illő személycsere az emlékplakátokon (Dózsa László neve szerepelt Pruck Pál fotóján – a szerk.) és a „halszagú” himnusz hagyott maradandó nyomot a lakosság emlékezetében. A NER mentségére szóljon, ’56-ot már hatvankét éve alakítgatják az éppen esedékes hatalmak a minimális közmegegyezés leghalványabb esélye nélkül.

„Kegyelmet nem kérek..." - Hatvan éve végezték ki Nagy Imrééket - Magyar Hang

A per – mai értelmezésben – hemzsegett a törvénytelenségektől.

Igaz, a rendszerváltás hajnalán felderengett az egyetértés reménye, de csak abban sikerült a társadalom többségének megállapodni, hogy a forradalom és szabadságharc dicsőséges esemény volt, ellentétben az addig kötelezően előírt felfogással, miszerint az a tizenkét nap sötét és szégyenletes foltot hagyott történelmünkön. Ennél a pontnál megbomlott az összhang, mert pártok, ideológiai mozgalmak, civil társulatok, ’56-os szervezetek ragadtak, hangsúlyoztak és sajátítottak ki egyes részleteket a forradalom és szabadságharc történetéből, így lassan, minden társadalmi csoportnak saját ’56-os olvasata és vállalt öröksége lett, amelyek, ha nem is vívtak olyan kíméletlen küzdelmet, mint hajdan a felkelők és a szovjet hadsereg, de legalább ugyanúgy utálták egymást. A rendszerváltás egyik eredményeként külön ’56-ja lett a jobb- meg a baloldalnak, a forradalmároknak és a szabadságharcosoknak, az értelmiségieknek és a melósoknak, a tüntetőknek és a fegyvereseknek, a valóságos és az önjelölt résztvevőknek.

Amikor az NDK-ban néma csenddel adóztak a magyar forradalmárok emléke előtt - Magyar Hang

Négy izgalmas filmet néztünk a német, osztrák és svájci alkotásokat egybegyűjtő Szemrevaló Fesztiválon.

Természetesen a NER-nek is született saját ’56-ja, amelynek lényege, hogy a forradalom és szabadságharc haladó hagyományát a fegyveres felkelők, közülük is elsősorban a pesti srácok teremtették meg. A többiek – a kormány, a különböző forradalmi bizottságok, munkástanácsok, felvonulók, szimpatizánsok stb. különböző mértékben, de csak másodlagos szerepet játszottak. Sőt, olyanok is akadtak, akiknek tevékenységét összességében negatívnak minősítik a NER véleményvezérei.

Ők szeretnék a teljes baloldali hagyományt kiírni a magyar történelemből, vallván azt a Kerényi Imre által papírra vetett, de egy Orbán szónoklatból elhíresült tételt, hogy a baloldal nem hoz létre semmi szépet, jót, hasznosat, viszont „olykor rátör saját nemzetére”. Szerintük minden olyan jelenség, amely 1956 eseménysorából a baloldalhoz köthető, csak lassította, akadályozta, gátolta a forradalom és szabadságharc kibontakozását, megerősödését, végső győzelmét. Azt hangoztatják, hogy Nagy Imre nem az ’56-os tetteivel érdemelte ki a nemzet megbecsülését, hanem csak 1958-ban, a bíróság előtti kiállásával szolgált rá az utókor tiszteletére. Bár egyesek, ezen tisztelet jogosságát is kétségbe vonják, mondván: négy évtizeden keresztül nem volt más, mint egy moszkovita hazaáruló és nemzetvesztő bolsi, s ez a tény nagyobb súllyal esik latba, mint az a röpke bátorság, amit bizonyosra vehető halálos ítélete előtt mutatott.

Az áruló Nagy Imre - Magyar Hang

Ha Nagy Imrét kritikai vizsgálat alá vonjuk, miért nem tesszük ezt másokkal is, például a Kossuth tér névadójával?

A hatvankettedik évfordulóhoz a Nagy Imre-szobor eltávolítása és személyének lejáratása biztosít „méltó ünnepi keretet”. Hozzátéve, legyen bármily igaza is az ellenzéknek, a nemzeti ünnep nem tüntetésre, széthúzásra, a nemzeti szembenállás demonstrálására való. Bár ’57 márciusában elmaradt, hatvankét év után, igazán fontos lenne újra kezdeni.