Van Jones, a CNN politikai kommentátora – miután megtudta, hogy a demokraták nyolc év után viszszaszerezték az amerikai képviselőházat – úgy ficánkolt élő adásban a székében, mint valami lelkes napközis, akivel közölték: a Tisza-tó helyett a Holdra viszik őket kirándulni. Pedig az, hogy ezt sikerült elérnie a most ellenzékben lévő Demokrata Pártnak, nem számít meglepőnek, ugyanis félidőben a regnáló elnök politikai alakulata általában veszíteni szokott. Az elmúlt 105 évben közben mindössze öt alkalommal fordult elő, hogy a kormányzó párt erősödött a szenátusban. Így a ház elvesztése ellenére a republikánusok is ünnepelhetnek.
A félidős amerikai választások bebizonyították, hiába a nagy fogadkozások, a Trump-ellenes erőknek nem sikerült a lavinaszerű áttörés. Hiszen a szenátus nélkül nemigen lesz „elnökbuktatás”. Viszont az is jól látszik, akár csak Magyarországon – vagy a világ egyre több országában –, az Egyesült Államokban is szépen sikerült két párhuzamos valóságot kiépíteni. Létezik egy demokrata és egy republikánus dimenzió, amelynek megvan a saját médiája, hősei, s e két realitás egyre messzebbre kerül egymástól – mind inkább mellőzve még a párbeszéd lehetőségét is. Legalább ebben igaza volt a CNN-nek, mivel a szavazás előtt már napokkal korábban a „rendszerváltás” elkerülhetetlenségével hangolta a közvéleményt, s ha százszor nem hangzott el a „megosztott nemzet” frázis, akkor egyszer sem.
Karaván a politikai mocsárban - Magyar Hang
A híradásokat nézve zombiapokalipszis rémlik fel, az elnök pedig intézkedik, katonákat küld a határra, de legfőképpen örül, hogy nem az egészségügyi reformról kell beszélnie. Nem emlékszem arra, hogy egy amerikai félidős választás valaha is ennyire lázba hozta volna nem csak Amerikát, hanem az egész világot - értve persze ez alatt elsősorban a politika iránt érdeklődő közönséget.
A választási eredményeket nézve ugyanakkor felmerülhet a kérdés: miért is létezik két Amerika? Mi lehet a mind inkább kibékíthetetlen megosztottság mögött? A megválaszolásra egy doktori disszertáció is kevés, ám a társadalomban érződik régóta az egyre nagyobb feszültség. Az amerikai álom mind kevesebbeknek adatik meg. A Nirvana már az 1990-es évek legelején dühösen ordította dalaiban: rosszabbul élünk, mint a szüleink, a helyzet azóta csak komplikáltabb lett. Ha pusztán gazdasági szempontból nézzük, a 2008-ban épp az amerikai (lakás) hitelezési lufi kipukkanása okozta globális válság mutatta meg, amerikaiak millióit illúzióba kergették. Egyúttal azt is kiderült, mennyire sebezhetővé vált a világ legerősebbnek tartott gazdasága, és hogy milyen hatásai lehetnek az egyes emberre.
Fontos lenne, hogy az Egyesült Államok megtalálja helyét és szerepét az új globális világrendben, mert a dicsőséges vezető, amelyben a Szovjetunió bukása után évtizedekig lubickolt, múlttá vált. Ha ugyanis egy országot ekkora belső feszültség jellemez, nem túl szerencsés a világ csendőre képet tovább erősíteni. Egyszerűen nem (feltétlenül) bírja anyagilag. Ha mást nem is – úgy tűnik –, Trump legalább ezt kezdi megérteni. Attól persze, hogy a jelenlegi elnök leült Észak-Korea diktátorával, Kim Dzsongun nem lesz jobb fej. Természetesen Vlagyimir Putyin is Oroszország érdekeit tartja szem előtt. Az lenne inkább meglepő, ha nem így tenne. Viszont azzal, hogy a demokraták démonizálnak mindenkit, akiknek a nézetei különböznek az övékétől, nem lesz jobb a helyzet. Ahogy migránskaravánozni és ennek kapcsán inváziót kiáltani is borzasztóan egysejtagyú gondolatmenet. Sajnos azonban azt látni, a rém primitív üzenetekkel lehet feltüzelni a tábort – bármelyik oldalon. A demokraták által sulykolt identitáspolitikának is akkor van értelme, ha tartalommal töltenék meg. Mert valóban izgalmas, hogy soha ennyi nő nem került még be a törvényhozásba, mint most, ahogy lett őslakos és muszlim képviselő is.
Migránskaraván a 22-es csapdájában - Magyar Hang
Így menetel a „Soros-expressz” Amerika felé – harsogja a magyar közmédia is bármiféle kontextusba helyezés nélkül. De pontosan miről is van szó? A közép-amerikai migránskaraván és annak háttere.
Ez azonban önmagában kevés. Program kell. Olyan, amely képes megszólítani tömegeket, építeni és nem sokkoltatni, rettegtetni akar. Beszédes, hogy demokrata oldalon egy veterán demokratikus szocialista – ahogy saját magát is jellemzi –, a 77 éves Bernie Sanders volt az, aki legalább valamit megpróbált felvázolni a Medicare for all (Társadalombiztosítást mindenkinek) elnevezésű egészségügyi tervével – bár állítólag 32 644 milliárd dolláros pénzügyi vonatkozásai miatt is óriási vitát váltott ki. Hogy mit hoz a jövő, nem tudni.
32 644 milliárd dolláron vitázik Amerika - Magyar Hang
Az amerikai jobbos, konzervatív Mercatus Center elemzőcég kiszámolta a lehetetlent, így a félidős választások előtt újra az egészségügyről beszélnek az Egyesült Államokban.
A megosztottság azonban egészen addig marad, amíg valaki – ellenségképgyártás és öncélú identitáspolitika helyett – elő nem áll egy olyan programmal, amely az amerikai társadalom minél szélesebb rétegeit képes megszólítani. Mi pedig itt, Európában csak annak szurkolhatunk, hogy nem szorulunk végleg két tűz közé.
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
