Aztán kiderült, hogy a magyar társadalom jóval kisebb fogékonyságot mutat a nyugati típusú demokrácia iránt, mint azt korábban hittük – a többi között ezzel magyarázta a Népszavának adott interjújában Pető Iván, az SZDSZ egykori elnöke pártja eltűnését, illetve a Fidesz fojtogató túlhatalmának kiépülését. A beszélgetésben Pető kulturáltan egyensúlyoz az önigazoló és az önkritikus tónus között. Utóbbi tekintetében jóval tovább megy a legtöbb hasonló pályát befutott politikustársánál, ami megsüvegelendő, mégis az a konklúziója, hogy az események nagyrészt szükségképpen alakultak úgy, ahogy.
Azt hitték, hogy a nép demokráciát követel - Harminc évvel ezelőtt alakult meg az SZDSZ - Magyar Hang
Minek volt köszönhető a párt népszerűsége a rendszerváltó időkben? Mik voltak a céljaik?
A néhai SZDSZ harmincadik születésnapjára időzített megszólalása jól illeszkedik ahhoz a széles körben elterjedt elbeszéléshez, amely szerint a Fidesz, akarom mondani: Orbán Viktor kivételes módon érzi és érti a magyar néplelket, szemben ellenfeleivel. Kicsit tovább gondolva mindezt eljutunk odáig, hogy nekünk, magyaroknak pontosan az kell, amit a Fidesz kormányon művel. Ezt a vélekedést liberálisaink dühödten, öklüket rázva terjesztik – Pető Ivántól távol áll ez a stílus –, míg hatalompárti körökben melldöngető büszkeséggel hirdetik ugyanezt. Ennek a konszenzusnak a tárgyát próbálom az alábbiakban egy kicsit megpiszkálni, kikezdeni.
Alapállításom: nem a magyar nép fordult el a nyugati típusú demokráciától, vagy bizonyult rá éretlennek, hanem a rendszerváltó elit és annak értelmiségi bázisa hagyta egyszerűen magára a társadalmat.
Nem a nép volt, amely arra kényszerítette az 1990-ben négyötödös többséget szerzett rendszerváltó pártokat, hogy távlatos politizálás helyett a múlttal kapcsolatos szimbolikus, ám annál ádázabb vitákba meneküljenek. Nem a társadalom erőltette a brutális nemzeti vagyonvesztéssel járó privatizációt, a nyugati mintáknak való szolgai és torz megfelelést és így tovább. A rendszerváltó elitnek volt tehetsége levezényelni a vértelen átalakulást, létrehozni a jogállami intézményrendszert, ami nem csekélység, de ahhoz már nem, hogy értelmes közös tervet szőjön a jövőről.
Díszletdemokrácia - Magyar Hang
Az orbáni hatalomtechnika fontos eleme, hogy nincs választási vagy kormányprogram, amit számon lehetne kérni.
E helyett kisebb-nagyobb fellendülések után jöttek (jönnek) az újabb és újabb megszorítócsomagok. Az MDF-kormány az összeroskadó államszocializmus terhét cipelve volt a legnehezebb helyzetben, és minden tisztes erőfeszítése ellenére nem volt ereje ellenállni a kívülről sugallt neoliberális gazdaság- és társadalompolitikai kurzusnak. Ami nem tette lehetővé a célul kitűzött szociális piacgazdaság megteremtését. Az akkori SZDSZ és a Fidesz e tekintetben még rosszabb választás lett volna. Pető Iván felpanaszolta, hogy a liberalizmust szitokszóként kezdték használni, gyakran lezsidózták az SZDSZ-t – ez sajnos tényszerűen igaz –, arra viszont nem tért ki, hogy talán mégis lehet összefüggés egykori pártjának teljesítménye és az 1990-ben még magasan szárnyaló liberális eszme későbbi mélyrepülése között.
Túlzás azt állítani, hogy a demokratikus átalakulástól az emberek az osztrák életszínvonal azonnali elérését remélték; bár éppenséggel az első szabad választás kampányában egyik párt sem beszélt a várható nehézségekről.
Nem az a különös, hogy gyorsan jött a kiábrándulás, hanem az a béketűrés, amellyel a nép az újabb és újabb átveréseket elviseli.
Sem a rendszerváltás, sem az uniós csatlakozás nyújtotta lehetőségekkel nem tudtak megfelelően élni az aktuális kormányok, s bármit is mutatnak a parlamenti erőviszonyok és a felmérések, immár kimondható, hogy a 2010-es történelmi felhatalmazás adta példátlan eséllyel a Fidesz sem tudott a nemzet javára élni. Illetve nem is akart, hiszen valami egészen másra készített precíz tervet.
A mai miniszterelnök nehezen nézhetne a 2006-os Orbán Viktor szemébe - Magyar Hang
A politikai hazugság lényege, hogy elfedi a jelen igazságát, letapossa az igazság megismeréséhez való jogot, elveszi a tájékozódás szabadságát, és megfoszt a döntés szabadságától – mondta 12 éve.
Orbán Viktor ellenfeleihez képest feltűnően jó érzékkel képes kitapintani a közhangulatot. Ám ezt a képességét kár lenne misztifikálni. Kivételes szerencséje, hogy a gyurcsányi ámokfutás élte fel végleg a rendszerváltás bizalmi tőkéjét, ezért tudott fülkeforradalmat meghirdetni egy olyan rendszer leváltására, amelynek arculatát veterán politikusként ő is nagyban formálta. Nem a lincolni értelemben vett néppárti politika, amelyet képvisel, hanem nyers, cinikus és totális hatalomtechnika. A Fidesz kormányzásáról megállapítható, hogy elsősorban nem megoldásokat kínál a magyar élet ezer bajára, hanem bűnbakokat mutat fel a népnek.
Nem spontán népi igény gerjeszti ezt a politikát, hanem a politika igyekszik felkorbácsolni az indulatokat. A kormány százmilliárdokat költ az ehhez szükséges tudatformálásra, uralja a nyilvánosság túlnyomó részét, fortélyos módon manipulálja a közvéleményt, mégsem mondhatjuk, hogy össznépi egyetértés övezi a tevékenységét. A még jobb híján rá szavazók jelentős része is kényelmetlenül feszeng ennek a világnak a keretei közé szorítva. Orbán Viktornak jelenleg minden oka megvan a magabiztosságra, de a lelke mélyén ő is érezheti, hogy a hatalma ingatagabb alapokon nyugszik, mint ahogy az kívülről látszik.
Aki fél a fair, tiszta, demokratikus küzdelemtől, az valójában a néptől fél.
Orbán Viktor megdönthetetlen uralma - mítosz és valóság - Magyar Hang
Orbán és vazallusai azt hiszik, megtanulták irányítani a tömeget, csakhogy ez a tudás még az internet előtti világban sem volt adott, nemhogy ma.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 28. számában jelent meg, 2018. november 23-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 28. számban? Itt megnézheti!
