Az RTL Klub Konyhafőnök című vetélkedő realityjében történt az a gyalázatos eset, amikor Soma Mamagésa, az ország legspirituálisabb energiájú mamagésája lekevert egy pofont. Az áldozat a trashceleb, trashszínész és trashműsorvezető Nádai Anikó volt, aki azzal érdemelte ki a sallert, hogy egy közös döntés előtt nem egyezett a véleménye Soma Mamagésáéval. Amennyire nem volt tipikus a szituáció, annyira ismerős volt a reakció. A vak komondor univerzuma láthatóan nem ér véget a Fidesz-frakció határainál, de úgy tűnik, még az RTL budafoki stúdiójával is akad metszéspontja. A kritikán aluli mozdulatot a műsor résztvevőinek jóleső nevetése követi, aztán Soma Mamagésa sziporkázik a „neked is olyan sokszor hirtelen eljárt a szád” magyarázó szándékú frázisával, de Risztov Éva is kiveszi részét a „vicces” helyzetből, amikor megjegyzi, hogy Nádai anyja bizonyára boldog, hogy végre valaki a lányát pofozza.
Az esetből nem lett botrány. Nem csapott le a #metoo, nem indultak be a radikális feministák. Nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy azért nem, mert az elkövető egy nő, vagy azért nem, mert az RTL Klub egy politikailag köztudottan korrekt tévécsatorna.
Hajlok arra, hogy az indok az előbbi lehet, mert alig pár héttel korábban a feministák még afölött rendeztek balhét, hogy az RTL II egyik realityjében – nem főműsoridőben, és nem országos frekvencián, tehát sokkal kevesebb néző előtt – valamelyik kretén arról értékezett, hogy annak mindig jó oka van, ha elvernek egy nőt. Jelzem, hogy nem történt fizikai erőszak, az ostobaság pedig egy olyan műsorban hangzott el, ahol a szakértelem legnagyobb része arra megy el, hogy a villát a legostobább és legsuttyóbb büdös bunkókkal töltsék fel. A Való Világ által kínált nemtelen szórakozás forrása éppen az, hogy a néző ilyen ostobaságokat hallhat VV Akárki, VV Senki és VV Bárki szájából. A Való Világban elhangzott primitív duma kapcsán mindenesetre nagyon sokan támadták az RTL-t.
Való Világ - egy nemzedék tükre | Magyar Hang
A felnövekvő nemzedékek tagjainak legalapvetőbb szociális és kulturális kompetenciái hiányoznak, miközben a közoktatás azt próbálja beleverni a fejükbe, hogy mikor volt a vasvári béke.
Ez a botrány nem hasonlítható persze ahhoz, amikor a nemzeti együttműködés babérkoszorús lantosa, a közpénzből jól tartott Kovács Ákos arról beszélt, hogy a nők maradjanak csak otthon szülni, mert az anyaság egy csodálatos misztérium. Ennek kapcsán persze ment az őrjöngés – és persze nem azért, amiért jogos lett volna, vagyis hogy miként éljen meg egyetlen fizetésből a család a jelenlegi bérek mellett. A feminista szabadcsapatok azért támadták Kovács Ákost, mert szerinte vannak eredendő nemi szerepek, vagyis princípiumok – miközben a társadalmi nemek tudósai szerint nincsenek.
Most viszont szinte teljes a némaság, holott Soma Mamagésa a semmiért ütött, egy nőt pofozott, méghozzá a létező legnagyobb nyilvánosság előtt. Civilizációnk abba az állapotba jutott, ahol már nem a tett számít, s még csak nem is a kimondott szó, hanem csakis az, hogy azt pénisszel vagy vaginával mondták vagy tették-e. Holott nyilvánvaló, hogy a Soma Mamagésa által kiosztott pofon ugyanaz a pofon, amellyel az anya gyermekét a nagyobb rossztól védelmezi, amellyel az alkoholista, bántalmazó férj a feleségét ütlegeli, s amely kiosztásra kerül féltékenység, el nem végzett házimunka vagy – mint ezúttal – feleselés nyomán. Ez az a pofon, amelynek soha nem volna szabad elcsattannia. S ha mégis elcsattan, soha nem volna szabad nevetéssel reagálni rá.
Mihez kezd a harctéri sokk után a #MeToo? | Magyar Hang
Megvádolt áldozatok, kínos magyarázatok és a saját farkába harapó érvelés, alig egy év után kifulladni látszik a zaklatások ellen küzdő mozgalom.
A Mérce.hu feminista újságírónője a fentiekkel megegyező véleményét nagyszerű írásban fejtette ki. Diószegi-Horváth Nórát épp ugyanúgy zavarja a közöny, ahogy engem, és épp azt a rossz kulturális mintát, azt az ártalmas és sajnos elég általános emberi működést látja Soma Mamagésa tette mögött, amit én. Azért is írtam meg ezt a cikket, hogy írásának nagyobb visszhangja legyen, s hogy ő is érezze: felháborodásával nincs egyedül.
Mindössze az keserít el, hogy ha ugyanezt a pofont egy férfi osztja ki, akkor Diószegi-Horváth Nóra nem ugyanezt a cikket írja meg. Akkor meg lett volna nevezve a patriarchátusnak, a nők strukturális elnyomatásának és évezredes alávetettségének, valamint az asszonyaikat tárgyiasító, erőszakos férfiak zsarnokságának mítosza. Akkor ugyanez a pofon már politikai ügy volna, akkor Diószegi-Horváth Nóra írását nem az empátia és a humánum jellemezné, hanem bevetésre kerülnének az áldozati pózok, és zászlót bontana az identitáspolitika. Akkor Diószegi-Horváth Nóra nem megérteni akarná a helyzetet, hanem felhasználni arra, hogy politikai követeléseit, a kvótákat, a többletjogokat és az isztambuli egyezmény nevű gendermanifesztum tartalmát érvényesítse.
Te is? Én is - A #MeToo mozgalom árnyoldalairól | Magyar Hang
Továbbra is kimerül a különféle hírességek levadászásában, az ezzel kapcsolatos bulvártörténetekben való tapicskolásban, valamint ideológiai indíttatású kioktatásban és elhallgattatásban.
Holott ebből az esetből is jól láthatná, hogy az erőszaknak nincs pénisze. Egy nő éppen úgy tud ütni, büntetni, kínozni, zsarolni, más életeket tönkretenni, mint egy férfi. Aki ebből nemi kérdést hamisít, az úgy kezeli a probléma egyik felét, hogy a másikat elmérgesíti. Az erőszak az ellenség – és nem a férfi.
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 31. számában jelent meg, 2018. december 14-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat a 31. számban? Itt megtudhatja!
