Igenis van nemzeti egység! Akad néhány véleménycölöp, amely sziklaszilárdan áll a háborgó unortodox zűrzavarban, köréjük gyűlik a magyar nép egyetérteni, még ha ahányan, annyiféle politikai égtáj felől érkezvén is.
Ilyen véleménycölöp például, hogy egyre butábbak az emberek. A másik meg, hogy mindannyian véleménybuborékokban tengetjük egyre butább életünket. Remek cuvée, bármi levezethető belőle pró és kontra, íme: az emberek elhülyülnek, ráadásul ki sem akarnak pillantani komfortos kis véleménybuborékjaikból, ezért hiszik el az ellenzék hazaáruló hazugságait/a kormány agyzsibbasztó propagandáját. Ellenpróba: butulás és buborék, ezért nem veszik észre, hogy épül-szépül az ország/mekkora a szegénység és nyomor. Jó, mi?
Főleg a véleménybuborékos elmélet népszerű, rövid időre engem is megfertőzött, de már elmúlt. Ráadásul nem csak közkedvelt, de veszélyes is, saját magamon tapasztaltam, mennyire kényelmes belemenekülni a buborékológiába ahelyett, hogy megpróbálnám felderíteni, megismerni és megérteni mindazt, ami miatt mások mást gondolnak, mint én.
Sokan, mint a gonoszok | Magyar Hang
A kedvencem, amikor egy súlyos depressziósnak azt mondják, szedje már össze magát.
De kezdjük azzal, hogy butul a magyar. Mihez képest? Vagy honnan? Volt az aranykor, amikor sokkal okosabbak voltunk? Melyik időszak volt ez, amikor csupa okos magyar döntött közös dolgainkról és ez a szorgos, szürke hétköznapokban is visszatükröződött? Egyáltalán, hogy lehet ezt mérni? Mivel kell összevetni? A honfoglaló magyarok voltak okosabbak? A középkoriak? Kétszáz éve? Vagy nem kell ekkorát időugrani, és a XX. századra tehető leggógyisabb ciklusunk? Mikor ért a magyarság az okosság csúcsára, ahonnan már csak hanyatlani lehetett? És ha már, mitől ez a hanyatlás? Mi történt velünk, ami beindította a szürkeállományunk sorvadását? A bulvármédia a felelős? Ekkor viszont a prebulvár időkben kell keresnünk a feladvány helyes megoldását, s ezzel vissza a startvonalhoz, újra és újra. Azt mondom inkább: hagyjuk.
Jöjjön a buborékelmélet. Mit állítunk? Az emberek régen sokkal tájékozottabbak voltak, mivel manapság a média – és legfőképpen a Facebook (úgy is, mint média) – véleményzárványokba rabosítja őket, így kizárólag az övékével megegyező, vagy ahhoz kifejezetten közel található álláspontokkal találkoznak. Mindez megerősíti a hitüket, hogy övék az igazság, ilyeténképp minden egyéb álláspontot elvetnek, pontosabban meg sem gondolnak, ha egyáltalán eljut hozzájuk ilyesmi.
Nagyon nagy testvér - Nem Kína és nem 2020 | Magyar Hang
Megszokásból az RTL-re kapcsol, de már nincs, a helyén a TV2 jön be. Egy darabig bámulja a már egy évtizede a migráció csapdájába esett, haldokló Európáról szóló híreket.
Megint a régi szép idők toposza. Miszerint a történelem médiátlanabb etapjaiban a társadalom közismereti szintje magasabb volt, ugyanis kevesebb információforrás állt rendelkezésre, és az sem mindenkinek. Minálunk mindez úgy nézett volna ki, hogy a közszolgálati egy csatorna és a két országos kereskedelmi televízió hármas uralkodásakor lényegesen többet tudtak a népek a dolgok folyásáról, mint 2019-ben. Persze ez esetben is korlátlanul grasszálhatunk föl s alá az időskálán, az egyenletbe az aktuális állapotokat behelyettesítve, de csak nem adja ki. Azt nyilván nem hihetjük, hogy a szocializmus diktatúranyilvánossága, vagy akár az azt megelőző akármelyik korlátozott sajtórendszer több ismeretet adott, és többeknek, mint napjaink médiája.
De akkor mégis mikor voltunk tájékozottabbak? És mitől? Meg hogyan? Tudom-tudom, a Facebook, az a bűnös, a soha, senki által nem látott titokzatos, ám annál kíméletlenebb algoritmusok, hogy a laposföld-hívők napi 24 órában egyetlen szelíd görbülettel sem találkoznak, ellenben a húsimádók képernyőjén csak úgy sorakoznak a tripla hamburgerek, no, de nem így volt ez a Facebook előtt is? Az offline valóságban is azokkal szeretünk együtt lenni, akik értékrendünk minél több részét hordozzák. Nem rándulunk át a legnagyobb ellenfél szurkolóihoz vitázni egyet, hogy melyik a jobb csapat, a DK és a Fidesz nyugdíjasai nem szerveznek közös bográcsozást, és a számunkra élvezhetetlen művészi produkciókra sem ülünk be szenvedni, csak mert szeretnénk megérteni, mások miért kedvelik.
A nyolcmillió Magyarországa | Magyar Hang
Internetes előfizetéssel ugyan szép számú háztartás rendelkezik, de a tájékozódás a túlnyomó többségnél a Facebookkal egyenlő.
Attól tartok (azért „attól tartok”, mert néhány éve pont az ellenkezőjét véltem), hogy a Facebook mindösszesen jót tesz nekünk. Lehetőséget ad, esélyt teremt, hogy legalább időnként vitába keveredjünk. Sokszor felületesen, nem ritkán ocsmányul, bántón, dühből, de a másikok véleménye akarva, akaratlanul apró karcokat hagy igazságunk páncélján.
A legújabb evolúciós lépés pedig az lehet, ha a miért ilyen hülye helyett a miért gondolja ennyire másként kérdésre keressük a választ. Kőkemény menet lesz.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/3. számában jelent meg, 2019. január 18-án.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/3. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
