Hogy mennyire szerettem régen március 15-ét! Ő volt az én legkedvesebb ünnepem, büszkén tűztem fel a kokárdát, mert egy kicsit forradalmárnak érezhettem magam, hozzá a tudat, hogy jó célért küzdünk, s miénk az igazság, no meg a tavasz, ej, de jó volt. Mára meg az lett belőle, ami. Fárasztó, akkut kétoldali kampánygyűlés. De azért némi tanulság így is akadt.
Az összellenzéki kampánytérfélen zsarnokságról, elnyomásról, felkelésről, közelgő forradalomról, elzavarásról és számonkérésről szólt a nemzeti dal. A kormánypártin meg Orbán Viktorról. Maradjunk az előbbinél, hisz a miniszterelnök urat már meglehetősen ismerjük.
Szóval nyakunkban a legújabb forradalom, néhányat kell aludni, és lesz, ami lesz. Az összefogás színpadán állva, vagy Instagram- és Facebook-kommenteket böngészve ez akár még így is tűnhet, mi több, ha összejön a lakossági fórum, ott is csupa kaszára-kapára szintig izzott elégedetlenségű honpolgár szorongatja a politikusi kezeket, s csak úgy úszik a kicsi terem légterében a most már aztán csináljunk valamit ezekkel hangulat. A kormányszimpatizánsi közállapot legengedékenyebb olvasata pedig úgy hangzik, hogy dübörög a propaganda, hasít az agymosás, de csak fel kell nyitni a birkák szemét, s majd rájönnek ők is, hogy mi zajlik köröttük.
Közös kiáltvánnyal állt elő az ellenzék, ki is tűzték a Parlament kerítésére | Magyar Hang
Egy színpadon álltak és az összefogásról beszéltek ellenzéki politikusok és civilek a Szabad sajtó útján.
Fidesz-szavazókkal beszélgettem. Mániám lett, hogy megpróbáljam megérteni az ilyen-olyan irányú világképeket, hogy miért tűnik patyolatfehérnek onnan nézve, ami innen gonosz feketének látszik, a kilencvennyolcas választás jár ugyanis a fejemben, amikor a Fiatal Demokraták Szövetsége totális médiaellenszélben, alig észlelhető sajtóval a háta mögött kapott kormányzati felhatalmazást. Tudom-tudom, egymillió kisebb-nagyobb részletnyi a különbség az akkor és a most között, ám ’98 egyik tanulsága számomra akkor is az, hogy a propaganda most sem lehet mindenható. Károsnak káros, nem kicsit, de ez másik téma.
S mielőtt továbbmennék, tisztáznám, kit értek Fidesz-szavazó alatt, mert sajnos ott tartunk, hogy ezt meg kell tenni (amúgy hasonló a helyzet a kormánypárt nevének helyére illesztett tetszőleges másik párt esetében is). Tehát nem arról a bizonyos önkéntes turbóaktivistáról van szó, akinek Orbán Viktor a háttérképe, évi 365 napban valamely nemzeti színű kerettel módosítja a profilképét, és szívecskéket a légbe cuppantó, kislányos giffel reagál a kormányzati üzenetekre, hanem átlagos magyar polgárról, aki pont ugyanúgy éldegél szerte e hazában, mint bármelyikünk.
A beszélgetésekből a következő kép rajzolódott ki. Ők is látják a korrupciót, de figyelem, nem a Mészáros Lőrinc-i magasságot, hanem a helyi, települési lopást, amire azt tudják mondani, hogy hát igen, ez nem helyes, na de így volt ez mindig, amikor a szoci (és a többi) polgármester vitte az ügyeket, más szereplőkkel akkor is ment a lokális mutyi. Az, hogy a Fidesz környéki oligarchák vagyona az EU-támogatások bámulatos hatékonyságú elnyerésén alapszik, „Bükkábrányban” nem látható és nem is érdekes, hiszen a beruházások elkészülnek, a munka el van végezve, akkor meg?
Stadionok, kisvasút, mesterséges sziget, gigarendezvények – mindez bizonyíték rá, hogy nincs nagyobb lopás, mint korábban, hiszen akkor miből telne rá?
Képzelt riport egy nem fideszes kormánypárti szavazóról | Magyar Hang
„Dehogy vagyok fideszes! Tán úgy nézek ki? De mégis, kire szavazzak?”
Ami a kormánypárt szavazóinak kiemelten fontos, az a határon túli magyarság felkarolása szemben a huszonhárommillió románozással, és a legfrissebb, a családok támogatása, aminek ugyancsak észlelik a hiányosságait, de ez a kormány legalább próbálkozik. És a közmunka is meghatározó, amelyről ugyan elismerik, hogy nem oldja meg mindazt, amit a cigánysággal kapcsolatos problémának neveznek, de úgy ítélik meg, hogy legalább történik valami ez ügyben is. Ez, mármint az érzet, hogy a cigányokkal foglalkoznak, illetve a migrációs intézkedések és a bevándorlásos kommunikáció nagyban erősíti a biztonságérzetet; visszatérő motívum, hogy a rendszerváltás óta még soha nem tapasztalták annyira stabilnak a magyar hétköznapokat, mint mostanság.
Sajtószabadság, szólásszabadság, nyilvánosság: RTL Klub, ATV, Index, 444, de a Magyar Hangot is kiadjátok minden héten, nem? És a felvetésre, hogy a kormányzó erők Orbán Viktor vezetésével egységesen levegőnek nézik a kormányt nem támogató médiát, is van válasz, miszerint te sem állnál szóba azzal, aki gyűlölködik ellened, és a családodat támadja.
Kötöttfogás 31. - Nagy balhé lenne, ha kiborulna ez a bili! | Magyar Hang
Az e heti vendégek: Csintalan Sándor, Konok Péter, Skrabski Fruzsina, Bencsik Gábor. A műsorvezető: Dévényi István.
De ha már Orbán Viktor: a kormányfő politikai teljesítménye számukra megkérdőjelezhetetlenül pozitív, a párt és a kabinet többi szereplőit vagy kedvelik, vagy nem, mindegy is, mert legvégső esetben az orbáni jövőkép megvalósításához szükséges rossznak tekintik őket.
Vagyis a Fidesz szavazói köszönik szépen, jól vannak.
Márpedig úgy nehéz forradalmat kirobbantani, hogy az aktívan politizálók fele nem elszenvedi a rendszert, hanem döbbenettel vegyes félelemmel szemléli, ahogy mások szerintük a történelmi eredmények lerombolására törekszenek. Ami emitt forradalom, amott ellenforradalom, s ezzel a kör bezárult.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/12. számában jelent meg, 2019. március 22-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/12. számban? Itt megnézheti!
