Ki a Facebook gazdája?

Mark Zuckerbergről akkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy egy svihák gazember, amikor megnéztem a róla készült életrajzi filmet. A Fincher–Sorkin-páros sokak szerint nem is volt igazán kemény a Facebook „alapítójával”, ennek ellenére a film történései nagyjából akörül forognak, hogy hősünk épp melyik üzletfelét vagy barátját veri át és semmizi ki: a film egy gátlástalan, kegyetlen és lelkiismeretlen ember képét festi le.

Amikor lánya születésének napján Mark Zuckerberg bejelentette, hogy eladományozza vagyonának kilencvenkilenc százalékát, a sajtó és a tömegek nem győzték ünnepelni az önzetlen milliárdost, az valahogy mégis a világ egyik leggazdagabb embere maradt, az „adományozás” ugyanis nem volt más, mint szimpla adóelkerülés. A trükk révén Molière fösvénye egy röpke médiapillanat erejéig Teréz apává nemesült.

Most Mark Zuckerberg, a Facebook tulajdonosa, a világ hatodik leggazdagabb embere nyílt levélben fordul a világ kormányaihoz: azt sürgeti, hogy azok szabályozzák az internetet, vessenek véget a kamuhírek terjedésének, a választások manipulálásának, a megosztó és erőszakos tartalmak burjánzásának, tegyék boldog és biztonságos hellyé a közösségi médiát, védjék meg a felhasználók adatait. A nyílt levél megjelentetésével egy időben alighanem lobbisták százai kezdenek kampányba, hogy Zuckerberg terve megvalósuljon.

Hősünk múltjának ismeretében úgy gondolom, érdemes megvizsgálni, hogy eddig mi volt Mark Zuckerberg viszonya a szabályozáshoz. Nos, a Facebook először tagadta, hogy a szolgáltatás, melyet előállít, bármilyen tekintetben is problémás volna: ez egy szuperszexi platform, amely közelebb hozza az embereket, és egy sokkal jobb hellyé teszi a világot. A valóság ezzel szemben az, hogy a Facebook egyéni szinten elmagányosít, véleménybuborékba zár, kiszocializál a közösségből, társadalmi szinten elmebetegek és szekták szervezőjévé és értelmes párbeszédet felszámoló trollok otthonos felületévé válik.

A Facebook egyrészt polarizál és a komfortos hiedelmek fogságában tart, másrészt a Facebook a tökéletes megfigyelőgép, mely mindent tud mindenkiről, ismeri a felhasználók szokásait, gondolatait, levelezését, s ha van rájuk vevő, áruba is bocsájtja azokat – eleinte csak üzleti célokra, aztán jött a botrány, hogy politikaiakra is, és ki tudja, mikor áll fel a Facebook-gestapo, amely készségesen közli a fizetőképes diktatúrákkal, melyik állampolgár jelent számukra veszélyt. A Facebook rossz szelleme jelen volt Donald Trump kampányában és a brexit-kampányban egyaránt, s egyetlen felhasználónak se legyen kétsége afelől, hogy a hergelőgép még el sem érte ideális fordulatszámát.

A botrányok hatására Mark Zuckerberg elismerte, hogy a Facebookkal problémák vannak, nem elégséges a biztonság, de a cégnél már dolgoznak a megoldáson: innovatív módszerekkel tömik majd be azokat a lyukakat, amelyeken át toxikus szenny ömlik a társadalmakra. Elhangzott, hogy a piac a legjobb szabályozó, elhangzott, hogy Zuckerbergnek és munkatársainak az a legfontosabb, hogy a problémákat megszüntessék, csak bizalmat és időt kérnek, hogy minden olyan csodálatos legyen, ahogy marketinganyagaikban megígérték.

Csakhogy újabb botrányok jöttek, és igen gyorsan kiderült, hogy a Facebook képtelen a maga generálta bajjal megbirkózni. A világ legnagyobb médiacége ezek után bejelentette, hogy erre nincs kapacitása: jöjjenek a kormányok, jöjjön a lesajnált állami beavatkozás! Mark Zuckerberg maga kéri, hogy az állam szabályozza és ellenőrizze a közösségi hálóra felkerülő tartalmakat.

Aki azt képzeli, hogy ez a lépés a megoldás felé vezet, nagyot téved: a véleménynyilvánítás szabadsága és az információhoz jutás biztonsága még soha nem volt ekkora válságban. A Facebookról feketén-fehéren kiderült, hogy egy olyan cég, amely nem állít elő értéket, felhasználóinak egy részét megnyomorítja, társadalmilag pedig beláthatatlanul veszélyes folyamatokat generál – s ekkor jön a tulajdonos, aki komoly pofával előadja, hogy nem uralja a saját szolgáltatását, nem tudja, mit kellene tennie vele, mostantól viszont ez már ne az ő felelőssége, és még kevésbé az ő költsége legyen, hisz ott az állam: minden feladatot vállaljon át! Ennek fejében Mark Zuckerberg pedig vállalja, hogy zsebre teszi a pénzt, amit a felhasználók adataiért kap, továbbá vállalja, hogy addig trükközik, míg egyetlen cent adót sem fizet.

Íme egy gyár, amely olyan élelmiszert termel és forgalmaz, amelynek fogyasztásától sokan megbetegednek, sokan nem, a gyártás során pedig mérgező anyagokkal fertőzi a bolygót: a tengerekbe műanyag szemetet, a folyókba fáradt olajat, a városokra szmogot bocsát. Amikor aztán egyre többen jelzik a tulajdonosnak, hogy ez így nem jó, ő közli, tisztítsák meg a folyókat, a tengereket meg a levegőt, továbbá kezeljék az általa okozott járványokat az államok – ő cserébe szárnyal a tőzsdén, és intézi a politikusok kampányait.

Ha egy cég nem tud úgy terméket előállítani, hogy ne szennyezze a bolygót, be kell vonni a működési engedélyét. Annak a cégnek, amely nem tudja garantálni a törvényes működést, amely nem tud felelősséget vállalni az általa okozott károkért, nincs helye a piacon: államosítani kell vagy fel kell darabolni – a hasznos funkcióit közműként kell kezelni. Ha ezt ma Mark Zuckerberg megteheti, a Shell vagy a British Petrol holnap ugyanígy bejelentheti, hogy többé egyetlen fillért sem költ környezetvédelemre: oldja meg az állam, hogy a kőolaj-kitermelés ne szennyezze a bolygót! A virtuális hulladék éppúgy toxikus, mint az, ami a fizikai térben képződik: abban a világban, ahol tiltott a test mérgezése, a szellem mérgezése sem lehet szabad. A törvényi szabályozás az állam dolga, a káros következmények kivédésének feladatát azonban egyetlen cégtulajdonos sem háríthatja át az államra. Ideje, hogy Mark Zuckerberg végre felelősséget vállaljon a kétes jövőért, amit a bolygóra szabadított.

A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/16. számában jelent meg, 2019. április 18-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/16. számban? Itt megnézheti!