Horn Gyulától Orbán Viktorig – és vissza

Egy következmények nélküli ország – Fricz Tamás indított emlékezetes sorozatot ezzel a címmel az egykori Magyar Nemzetben a kilencvenes évek derekán, a Horn-kormány idején. A politológus, publicista azok csalódottságnak adott hangot, akik a rendszerváltástól általános morális megújulást, megtisztulást, a demokratikus normák következetes számon kérését remélték. Akik úgy hitték, az átalakulás, a jogállami intézményrendszer kiépítése a polgárosodás ügyét is elősegíti. S akik ebben hittek, bő két évtizede leginkább a liberális mezőből a jobbközép, konzervatív térfél felé tartó Fidesztől remélhették egy újfajta, a kádári örökségen túllépő közéleti kultúra meghonosítását. Eszem ágában sincs egyenlőségjelet tenni a pártállam és a többpárti, parlamentáris demokrácia közé; utóbbi tökéletlen változatában is vonzóbb a számomra. A közvélemény egy jelentős része ellenben azért is lehet, lehetett bizonytalan ebben, mert amíg a kommunista rendszer többé-kevésbé elzárta a nem kívánatosnak minősített információktól a nyilvánosságot, a demokratikus átalakulással a sajtó is magától értetődő természetességgel kezdett foglalkozni a konfliktusos vagy egyenesen botrányos ügyekkel.

Az össztársadalmi katarzis nélküli rendszerváltás felemás módon változtatta meg közéletünket: ennek legjellemzőbb példája az ügynökkérdés lassan harminc éve (!) húzódó végleges rendezése. Kisiklottak az Antall-kormány kárpótlási és igazságtételi törekvései, ahogy következmények nélkül úszták meg a jórészt a pártállami nómenklatúrához sorolható haszonélvezők is a reformok leple alatt, spontán privatizáció címszóval végrehajtott szabad rablást. Maga a rendszerváltó miniszterelnök és családja nem sározódott be ilyen ügyekkel, de az MDF vezette kormány idején már szabályozottabb keretek között zajló privatizáció, gazdasági átalakulás indokolhatatlan társadalmi áldozatokkal, vagyonvesztéssel járt, s a korrupció bűze lengte körül.

Nehéz érzelmek nélkül olvasni Torkos Matild kollégám sorozatát lapunkban a rendszerváltás óta eltelt időszak gazdasági botrányairól. Az átalakulás elszalasztott lehetőségei fölötti tehetetlen düh mellett meghatározó a következménynélküliség érzése: voltak nagy lebukások, végigvitt eljárások, de egy bizonyos szinten túl jogi következményektől a legrázósabb ügyekben sem kellett tartaniuk a döntéshozóknak. Az 1994-ben kétharmados többséggel hatalomra került Horn-kormány a kampányfogadkozások ellenére nem nagyon bolygatta elődei ügyleteit, inkább más ideológiai fátyol alatt folytatta azokat.

S amíg az MDF – elvi szempontból helyesen – a termelő vagyon magánosítására koncentrált, az MSZP–SZDSZ páros a közműveket is dobra verte. Az akkori miniszterelnököt inkább karhatalmista múltja, mint gazdasági ügyeletei miatt érték személyes támadások, ám a Horn-korszakra is bőven jutott korrupciós botrányokból. A legnagyobb volumenű az orosz államadósság lebontásához kapcsolódó olajgate, a legnagyobb zajjal járó a Tocsik-ügy volt, amely a felszín alatt az akkori kormányerők pártfinanszírozási botrányát jelentette.

Nagyjából ekkor ragadott tollat Fricz Tamás; felháborodásának jogossága nem vitatható, a mából visszatekintve egy kicsit mégis különösnek hat. A sajtó alaposan kivette a részét a botrány feltárásából, a közvélemény akadálymentesen tájékozódhatott az aktuális fordulatokról, az ellenzék – főként a Fidesz – profitált az ügyből. Ha a kormány nem is mondott le, politikusi karrierek törtek derékba, s az ügynek lehetett némi szerepe az 1998-as kormányváltásban is. Jött a Fidesz egy újfajta közéleti kultúra megteremtésének reményével, a rendszerváltás várakozásai beteljesítésének ígéretével...

A Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok korrupciótól finoman szólva nem mentes időszakát átugorva sajnos azt kell megállapítanunk, hogy Magyarország ma, a negyedik Orbán-kormány alatt sokkal inkább egy következmények nélküli ország, mint amennyire a kilencvenes évek derekán volt. Mintha ismét utat tévesztve az 1990 előtti világ felé araszolgatnánk. Most ismertetett a Direkt36 oknyomozó portál egy esetet, amikor a Mészáros Lőrinc cégei által elnyert milliárdos uniós megbízásból – a Fejér megyei Kulcs és a környező települések csatornahálózatának fejlesztése – a jelenlegi miniszterelnök családja is részesül. És nem ez az első ilyen feltárt eset, miközben

Orbán Viktor az ezzel kapcsolatos kérdéseket azzal hárítja el, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Azt akarja elhitetni velünk, hogy környezetének és családjának mesés gyarapodása – veje, Tiborcz István már a 100 leggazdagabb magyar listáján szerepel – és kormánya tevékenysége között nincs semmiféle összefüggés.

Tényleg nagy baj lenne, ha volna, hiszen akkor Orbán Viktor nemhogy Antall József, de még Horn Gyula morális mércéjét sem ugraná meg: utóbbiak számára a közhatalmi funkció nem vált a család, a barátok meggazdagodásának forrásává. A Fidesz által uralt, befolyásolt médiafelületeken mindenesetre ez nem téma. Így pedig nemcsak jogi, de politikai következménye sincs azoknak a botrányoknak, amelyek közül csak egy, messze nem a legjelentősebb a fent említett csatornaügy.

Úgyhogy nincs más hátra, én is plagizálok a végén: ez egy következmények nélküli ország. Már megint? Még mindig? Egyre inkább...

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/20. számában jelent meg, 2019. május 17-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/20. számban? Itt megnézheti!