Identitáspolitika: szexizmus és rasszizmus álöltözetben

Kevés politikai elemzőt és publicistát tartok olyan sokra, mint Ceglédi Zoltánt – nemcsak, mert okos és lelkiismeretes, hanem mert mindkét szerepében független és objektív szellem, miközben soha nem tagadta, hogy vérbeli liberális, vagy ahogy Gyurcsány Ferenc mondaná: szenvedélyes baloldali.

Sajnos a genderideológia és a Fidesz nyomasztó uralma még a legkiválóbb elméket is megviseli – így eshetett meg, hogy Ceglédi Zoltán az ellenzék problémáin elmélkedve olyan összefüggésekre jutott, amelyek nehezen értelmezhetők, amíg Magyarország nem az Egyesült Államok tagállama, amíg Hillary Clinton nem indul a minket megillető szenátori székért, és amíg Donald Trump nem épít falat a magyar–mexikói határra. Lehet, hogy Pogátsa Zoltán újabb sikeres képzést indított: a „Hogyan légy burzsoá playboy és újbalos forradalmár?” című kurzusának sikerén felbuzdulva ezúttal úgy tűnik, az öngyarmatosítás receptjét árulja „Hogyan importálj menő nyugati elméleteket, s hogyan kínálj velük könnyű és gyors megváltást minden hiszékeny hülyének?” címmel.

Ceglédi Zoltán sorait idézem: „Tavaly az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy fehér, negyvenes férfi volt, Karácsony Gergely. Ugyanő idén tavasszal előválasztáson vett részt egy fehér, negyvenes férfival szemben (Horváth Csaba), hogy aztán nyáron a tervek szerint megküzdjön egy fehér, negyvenes férfival (Puzsér Róbert) vagy egy fehér, ötvenes férfival (Kerpel-Fronius Gábor), és kettejük csatájának győztese egy fehér, hetvenes férfi (Tarlós István) kihívója legyen. Az EP-listájukat is egy fehér, negyvenes férfi, Tóth Bertalan vezette, utána egy fehér, negyvenes férfi, Ujhelyi István jött, majd egy fehér, hatvanas férfi, Szanyi Tibor, utána egy fehér, negyvenes férfi, Jávor Benedek. Miközben az EP-választás valódi győztese Cseh Katka, Donáth Anna és Dobrev Klára volt! Egy hímsovén klímában a nők tettek csodát, és csupa férfi bukott.”

Jelzem, Ceglédi Zoltán nem jól mondja fel a leckét: nem pusztán fehér férfiakról van szó, ezek a fehér férfiak ugyanis – aligha véletlenül – valamennyien ciszneműek, vagyis biológiai nemük megegyezik a társadalmi nemükkel, továbbá ezek a fehér bőrű, cisznemű férfiak valamennyien heteroszexuálisok. Nem akarok vádaskodásba bocsátkozni, de egy valamirevaló keleti parti blogon Ceglédi egy ilyen felsorolás után már megkapta volna, hogy transzfóbiás, akit nyilvánvalóan nem érdekel az LMBTQIA-közösség, hisz szóvá sem teszi a hiányukat.

Nekem eszembe se jut tiltakozni amiatt, hogy a péniszem ténye meg a bőröm színe már alig tesz megkülönböztethetővé Szanyi Tibortól, Horváth Csabától vagy Tarlós Istvántól – hisz mi lehet meghatározóbb e két jegynél? Van-e ezeken kívül bárminek bármi jelentősége? Számít-e, mit gondolunk, miben hiszünk, miként cselekszünk? A válasz: nem – hisz mi, cisznemű, heteroszexuális, fehér férfiak mindannyian egyetlen uralmi struktúra fogaskerekei vagyunk, különbözőségeink pedig soha nem érdemlegesek, mindössze a megtévesztést és az elnyomást szolgálják.

Nem akarok egy újabb nyavalygó fehér férfinak mutatkozni, mint Nemes Jeles László, aki így próbálja lesöpörni a férfiak évezredes patriarchátusa és a fehérek évszázados gyarmattartása miatt őt terhelő felelősséget: „Sosem neveztek korábban »fehér férfinak«, de most már fehér férfi lettem, aki történetesen kelet-európai és zsidó. És azt akarják, hogy csak a magamfajta emberekről beszéljek. Ez szétszabdalja az emberiséget – és lényegében nem más, mint fordított rasszizmus. Úgy működik ugyanis, mint a rasszizmus, ám közben a tolerancia gyönyörű ruhájába csomagolja magát. És ez különösen veszélyes.”

Büszke volnék, hogy Ceglédi Zoltán személyében egy negyvenes, cisznemű, heteroszexuális, fehér férfi leplez le minket, cisznemű, heteroszexuális, fehér férfiakat, ha nem keserítene el, hogy épp ez a negyvenes, cisznemű, heteroszexuális, fehér férfi, Ceglédi Zoltán rendelkezik a privilégiumokkal, hogy a nyilvánosságban értelmiségi vitákat folytathasson és véleményvezérként tömegeket befolyásolhasson. Nem felháborító, hogy egy negyvenes, cisznemű, heteroszexuális, fehér férfi emeli magasba az egyenlőség lángpallosát, hogy ezzel a mozdulattal mindjárt kilökjön egy transznemű, biszexuális cigányt az általa elfoglalt értelmiségi szerepből? Ceglédi Zoltán vajon a megoldás, vagy inkább a probléma része? Mit tett Horthy Miklós, amikor kiderült, hogy Imrédy Béla zsidó? Tudjuk a választ: félreállította, hisz a miniszterelnököt származása nem igazán tette alkalmassá a fajvédelemre.

Ebben a kérdésben addig nem lehet igazságot tenni, míg el nem érkezik az identitáspolitika aranykora, amikor az államhatalom végre biztosítja majd, hogy fehérek, férfiak, ciszneműek és heteroszexuálisok többé semmilyen előnyt ne élvezzenek, s amikor végre kvóták határozzák majd meg, ki mennyit beszélhet akár a filmvásznon, akár a nyilvánosság egyéb színterén. Akkor majd kiderül, hogy Ceglédinek jár-e kvóta, s jár-e az általa felsorolt negyvenes, fehér, cisznemű, heteroszexuális férfiak bármelyikének is. Ha szabad véleményt mondanom, Jávor Benedeknek feltétlenül jár.

Ceglédi Zoltán így fogalmaz: „Az EP-választás valódi győztese Cseh Katka, Donáth Anna és Dobrev Klára volt! Egy hímsovén klímában a nők tettek csodát, és csupa férfi bukott.”

Mi sem igazolja hívebben a szerző igazságát a magyar társadalom hímsovén természetét illetően, mint hogy Katka, Anna és Klára együtt huszonhat százalékot kapott. Hogy vehettek el ennyi szavazatot egy ennyire hímsovén klímában olyan erős és szőrös férfiaktól, mint Vágó Gábor, Szanyi Tibor vagy Ujhelyi István? Talán az a magyarázat, hogy a magyar klíma egyre kevésbé hímsovén? Gondolom, az elmúlt egy évben változhatott valami, tavaly ugyanis az egyetlen női miniszterelnök-jelölt még mindössze hét százalékot kapott. Vagy lehet, hogy a magyar választók olyan korlátoltak, hogy nem is a nemi szervekre szavaznak? Én mindenesetre nem győzöm csodálni Ceglédi Zoltán elfogultságát: annyira le van nyűgözve Dobrev Klára nemétől, hogy el is feledkezik a tényről: ő Gyurcsány Ferenc felesége.

A „csoda” kifejezés használatának ügyében hadd éljek még némi fenntartással: eszemben sincs elvitatni Katka, Anna és Klára sikerét, de szereplésük kapcsán csodát emlegetni talán mégis túlzás. Gondolom, Ceglédi itt nem a názáreti Jézus csodáira gondolt, hanem olyan átvitt értelmű csodákra, mint a görögök Európa-bajnoki címe vagy az atom-tengeralattjáró.

Én mindenesetre óvakodnék attól, hogy az ellenzék EP-eredményét akár csak ezekkel a csodákkal is egy lapon említsem, ez esetben ugyanis Orbán Viktor ötvenhárom százalékos eredményére milyen kifejezés illik? Csoda a csodadik hatványon? Világmegváltás? Menny és Föld egyesülése? Egyáltalán mekkora siker az egy ellenzék számára, amikor pártjai egymást tarolják le, egymás híveit szippantják el, miközben egyetlen kormánypárti szavazót sem képesek megszólítani? Ceglédi Zoltán szerint az a csoda, hogy a szocialisták szavazói a DK-hoz, az LMP szavazói meg a Momentumhoz pártolnak. Nos, ez legfeljebb akkora csoda, mint Orbán Viktor sorozatos győzelme egy olyan versenyen, ahol a szabályokat ő írja, a bírókat ő fizeti, a médiát elfoglalja, az ellenfél csapatának felét pedig megvásárolja.

Amit pedig a legkevésbé értek: Szanyi Tibor, Puzsér Róbert, Karácsony Gergely és Tarlós István kapcsán Ceglédi Zoltán fontosnak tartja megemlíteni, hogy ezek nemcsak férfiak, hanem fehérek is. Cseh Katka, Donáth Anna és Dobrev Klára esetén vajon hogy nem jutott el ugyaneddig a felismerésig? Lehet, hogy csak akkor említi a bőrszínt, ha épp az érvelésébe illik? Vagy ebben a szép, új világban már fehér bőrű, cisznemű heteroszexuálisok is szállíthatják a csodát, csak mert épp nők?

A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/24. számában jelent meg, 2019. június 14-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/24. számban? Itt megnézheti!