Íme, egy ország, ahol mindenki fél

Észrevették, milyen sokat beszélünk mostanában a félelemről? Íme, egy ország, ahol mindenki fél. Egyik fele retteg hatalomtól és a másik felétől, a másik fele retteg, hogy az egyik feléék kerülnek hatalomra, s megvalósul mindaz, amitől a hatalom szerint rettegnie kell.

Nézzük a mi félelmeinket. Szoktam mesélni, hogy amikor Sárospatakra hívtak az ellenzéki országgyűlésiképviselő-jelöltek vitáját moderálni, az ismerőseim féltek eljönni a rendezvényre. Mert vagy ők, vagy a házastársuk, vagy a gyerekük, rokonuk, akárkijük az önkormányzatnál, mellette, vele szerződésben álló cégnél, netán közmunkásként dolgozik, és jobb a békesség. Vagy, hogy amikor a Kötöttfogás extrához kerestünk helyszínt, inkább támogatták volna suttyomban a műsort, csak helyet ne kelljen nekünk biztosítani. Mert hát, meg kell értenünk, ez van, ilyen időket élünk, és jobb a békesség.

És, hogy senki sem tüntet, nem emeli fel a szavát, nem lázad, még csak hangot sem ad a véleményének, mert minek, az ilyesmiből csak baja lehet a keményen dolgozó kisembernek, és jobb a békesség.

Kezdett gyanús lenni ez a sok-sok félelem. Hogy talán nincs is ennyi köröttünk, csak úgy hisszük, ezért húzzuk magunkra, belebugyolálódunk, s ha már tényleg ránk feszült, akkor nagyon sóhajtva megadjuk magunkat, hiszen jobb a békesség. Csakhogy. Vagy elcsépelt dramaturgiával, amikor…

…amikor szűk két hete a Mindenki Magyarországa Mozgalom Kossuth Köreinek első országos találkozóján vezettem beszélgetést arról, mire juthat egy kistelepülés politikusa, közéleti aktivistája a nem – vagy csak nyomokban – létező vidéki nyilvánosságban, láss csodát, itt is szóba került a félelem. Előadtam a témáról megalkotott kedvenc metaforámat, amelyben van a hatalom, és van a társadalom, a kettő között a jogállami határvonalon a félelemfal, amit a hatalom tol ránk, társadalomra, mi, társadalom pedig toljuk visszafelé, s ebből az állandó területszerző tusakodásból alakul ki az úgynevezett kelet-európai demokratikus berendezkedés.

A közönség meghallgatta, tulajdonképpen tetszett neki, mert ha belejövök, egész szórakoztatóan tudok magyarázni, néhányan még cüccögtek is, hogy igen, valami ilyesmi, aztán minden átvezető nélkül elkezdték mondani a történeteiket, hogy negyedóra múltán sehol sem volt már az én remekbe szabott elméletem, átadta helyét a szigorú valóságnak.

Például egy kisvárosi, harmincas vállalkozó fiatalember arról mesélt, hogy amióta ismertté vált politikai álláspontja, már nem szállít a helyhatóságnak, pedig előtte volt bőven megrendelése onnan is, és elégedettek voltak vele, mert arra mindig nagyon ügyelt, hogy ne érhesse panasz a munkáját. Kis céget visz, de azért több családért is felelős, ahány alkalmazott, annyi feleség és annyiszor két-három gyerek, megértette a leckét, visszább vett az aktivitásból. Szomorú monológját ezzel zárta: „Kiállnék én örömest, mert gyűlölöm az igazságtalanságot, de ki fog értem kiállni? Ki fog engem megvédeni?”

És ekkor vastag, nehézkes csönd telepedett a kis sátorra, s mint a november végi nyálkás köd a pislákoló hajnali napfényt, úgy szippantotta magába az addigi ötletelős, tettre kész hangulatot, vagy kevésbé barokkosan: ez egy jó kérdés. Vagy talán a legjobb kérdés. A Kérdés.

Gyűrtük, csűrtük-csavartuk a témát, de mindig, újra és újra oda jutottunk, hogy a helyi nyilvánosságé lenne a feladat. Amiből sokfelé csak kormánypárti létezik, ezért (is) kellett bedarálni a rádiókat, megyei lapokat, mert az is fontos cél persze, hogy egységesen dübörögjön a mindenkori üzenet, de legalább ennyire meghatározó, hogy ne legyenek ügyek, amelyek megkarcolhatnák a lokális mini-Orbánok imázsát.

Tehát akárhogyan is, de meg kell teremteni az új nyilvánosságot a legkisebb településeken is.

Megpróbáltunk erre közös receptet alkotni, és mi lett a megoldás, amire szinte majd’ mindenki rábólintott? Tádámm! Szórólapozás. Megtalálni a közösség fontos témáit, tömören, érthetően megírni A5-ben, és bedobálni minden postaládába. 2019, Magyarország. Lassan tényleg már csak a Szabad Európa Rádió hiányzik. Ja, nem.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/25. számában jelent meg, 2019. június 21-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/25. számban? Itt megnézheti!