Vagy klímacélok és atomerőmű, vagy nincs Paks, és akkor nincsenek klímacélok – válaszolta a múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben Schmuck Erzsébetnek, az LMP frakcióvezetőjének éghajlati ügyekkel és a klímavészhelyzettel kapcsolatos kérdéseire. Mondott még mást is, hogy a kormány számára fontos a környezet és a klímavédelem. Miért pont az éghajlatvédelmet emlegeti a kormányfő a paksi bővítéssel kapcsolatban?
Csak zárójelben említem meg, hogy a kormányközeli sajtóban megjelent írások és kommentek esetenként már trumpi magasságokban – bocsánat: mélységekben – szárnyalnak, volt itt már klímakamu, agymosás, a klímaügy csak a bevándorlás elfedésére szolgál, a zöldpolitika piszkos üzlet, a szén-dioxid pedig légtrágya, és így tovább. De térjünk vissza az eredeti problémához! Napjainkban a kormányzati kommunikáció, valamint az atomiparban érdekeltek előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a nukleáris erőmű működés közben nem termel szén-dioxidot, tehát klímabarát. Kötve hiszem, hogy egy életciklus-elemzés is ugyanerre a következtetésre jutna. Ez az elemzés egy termék vagy szolgáltatás teljes életútja során vizsgálja a környezetre gyakorolt hatásokat, a szakirodalomban úgy fogalmaznak, hogy a „bölcsőtől a sírig”, a bányától a hulladékig.
Az atomáram előállítása az uránbányafeltárással, a bányászattal kezdődik, az uránércben kis százalékban található a szükséges uránizotóp, így az ércet dúsítani kell, majd legyártani a fűtőelemeket. Ameddig működött a pécsi uránbánya, az ércet a Szovjetunióba szállították, de a meddőhányók és a tájsebek itt maradtak. Urándúsító, illetve fűtőelemgyártó üzemek csak a nukleáris nagyhatalmak országaiban találhatók, a bányászatot, a szállítást, a dúsítást hagyományos, szénalapú energiával végzik. A geológiai, környezeti, vízügyi és egyéb hatástanulmányok elkészülte, az engedélyek megszerzése után kezdődhet az erőmű épületének felhúzása, az építkezés rengeteg beton és egyéb építőanyag, valamint speciális acél felhasználásával, hatalmas szállítási munkákkal és energiafelhasználással zajlik, ami szintén fosszilis energiát igényel. A működés évtizedei után pedig gondoskodni kell az erőmű biztonságos lebontásáról, a kiégett fűtőelemek átmeneti, majd végleges tárolásáról, a sugárzó anyagok elhelyezéséről. Hol lesz már akkor a szén-dioxidot nem termelő atomáram? Viszont a teljes folyamat az uránbányától az atomtemetőig súlyos egészségügyi és környezeti kockázatot jelent a jövő generációknak, nem kis időre, évtízezrekre.
Van egy másik ellentmondás a miniszterelnök szavaiban, az időfaktor. Az atomerőművi beruházások mostanában nem készülnek el határidőre, a fi nneknél például a Hanhikivi atomerőmű, amely szintén Roszatom-beruházás, csak többéves késéssel, talán 2028-ban kezdhet üzemelni. A Paks II.-beruházás is már két évet csúszik, az új blokkok optimista tervek szerint is csak 2032 után termelhetnek áramot. Az éghajlatváltozás miatt valószínűsíthető, hogy a Duna vize nem lesz elég a reaktor és a fűtőelemek hűtéséhez, a hűtőtornyok építése újabb késedelmet eredményezhet, az éghajlatváltozás folyamata viszont nem áll meg addig, ameddig a paksi bővítés klímagyilkos, szén-dioxid-okádó energiafelhasználással elkészül.
„Az éghajlatváltozás nem válogat az ideológiák között” | Magyar Hang
A Kormányzati Tájékoztatás szerint Magyarország teljesíti vállalásait, a megújuló és atomenergia együttes használatával 2030- ra a hazai áramtermelés akár 90 százaléka szén-dioxid-mentes lehet – de hogyan, ha akkor még nem termelnek áramot az új blokkok? Ehhez csak újabb adalék, hogy a múlt csütörtöki uniós csúcson a lengyel, a cseh és az észt miniszterelnökkel együtt Orbán Viktor megvétózta a közösség klímacéljait, azt, hogy 2050-re az EU minden tagállamának gazdasága legyen karbonsemleges a szénalapú energiatermelés kiváltásával.
Egyszóval hogyan néz ki az orbáni klímapolitika? Autóipar és szennyező lignitbánya igen, megújuló energiát termelő szélerőmű, uniós karbonsemlegesség nem, paksi atomerőmű-bővítés igen, klímacélok, klímavészhelyzet nem. Vajon kit képvisel a magyar kormány? Hogy nem a magyar állampolgárok érdekét, az bizonyos.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/26. számában jelent meg, 2019. június 28-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/26. számban? Itt megnézheti!
