Lássuk át a rendszert!

A májusi klímatüntetésen jutott eszembe először, hirtelen mennyire cool lett a klímaválság miatt aggódni. Hemzsegtek az angol nyelvű közhelyek, lelkes és jóhiszemű tinédzserek főszerepben, táblák a közelgő klímakatasztrófáról, slampoetryk, s persze volt néhány utalás a túlzott szén-dioxid-kibocsátásra is. Az mondjuk rögtön feltűnt: hiányoznak az olyan konkrét követelések, hogy például vessenek ki kőkemény adókat luxusutazásokra, széntüzelésre, vagy emeljék sokszorosára a széndioxid-kvóták árfolyamát. Persze ne legyen az ember telhetetlen.

A klímakatasztrófa híreit figyelve, akár örülhetnénk is, hogy a klímaválság ugyan könnyen fogyasztható (és minden bizonnyal lebomló) politikai termékként, de legalább bekerült a globális média főáramába. Lángoló jég Szibériában és Alaszkában, Grönlandon 197 milliárd tonna víz olvadt egy hónap alatt az óceánba, ami önmagában fél milliméterrel emelte a globális tengerszintet, hőhullám söpör végig Nyugat-Európában, Norvégiában volt olyan éjszaka, amikor nem ment 20 fok alá a hőmérséklet: a Meteorológiai Világszervezet adatai szerint, az idei július volt a valaha mért legforróbb hónap¹.

A baj itt van és ebben a helyzetben nyilvánvalóan nem elégséges ezoterikus műhelyekben, mozgalmakban kongatni a vészharangot, hiszen a főáram, a pop-kultúra, a bulvármédia jut el százmilliókhoz. Azonban nem lehet felhőtlen az örömünk afelett, ahogyan a klímaváltozás a nyár slágere lett. A globális nagytőke és a helyi elitek által ellenőrzött főáramú nyilvánosság tudniillik kétféleképpen is veszedelmesen torzítja a klímaváltozásról szóló diskurzust.

Az egyik népszerű megoldás az egyéni felelősséget abszolutizálja és bűntudatkeltésre, a szégyenérzet felébresztésére játszik (greenshaming). Azt a látszatot kelti, mintha az ökológiai válság pusztán a tudatossá és etikussá nevelt „jóemberek” magáncselekvéseinek lenne a függvénye (lásd: műanyagmentes július, amit augusztusra még a KDNP is felfedezett). Miközben a paradigmaváltásnak természetesen az egyéni magatartások szintjéig kellene elhatolnia, az egyéni fogyasztási gyakorlatok átalakítása kevés reménnyel kecsegtet a termelési folyamatok megváltoztatását illetően². A fogyasztó egyén ugyanis ezer szálon foglya pontosan azoknak a termelési folyamatoknak, amelyek gépiesen zabálják fel életfeltételeinket.

Abban a világrendben, amely előidézője a globális felmelegedésnek is, Marcuse pontos megfogalmazásával³, a <technika és a tudomány> vette át az uralom legitimációjának funkcióját. Most, hogy bajok vannak, mi sem természetesebb, minthogy a <technika és a tudomány> szállítja majd a megoldást a gondokra, csak higgyünk benne. Ennek jegyében hirdeti például a nukleáris lobbi (és nyomukban lelkes politikusok, mint az egyébként populista magyar miniszterelnök), hogy az atomenergia a megoldás a klímaválságra. Más kérdés, hogy teljes életciklust vizsgálva, egy atomerőmű sem klímabarát: a nyersanyagot ki kell bányászni, oda kell szállítani, csakúgy, mint az építőanyagot, a létesítményt fel kell építeni, majd le kell bontani, a hulladékot pedig nem csak elszállítani kell, hanem el is vermelni, lehetőleg évezredekre biztonságosan.

Nemrégiben megjelent egy írás az Index.hu „tech-tudomány” rovatában „Tíz technológiai újítás, amivel elkerülhetjük a tüzes világvégét” címmel⁴, amely – elvileg – az ENSZ és a Világbank fenntartható élelmezésről szóló jelentését mutatja be. Az egész a „zöldre festés” (greenwashing) állatorvosi lova.

A tanulmány – vagy az ismertető: nehéz megállapítani – nem kevesebbet állít, minthogy el kell rugaszkodnunk az elképzeléstől, hogy a jövő a helyi biofarmokban van, mivel – a „független, objektív” konklúzió szerint – ezek gyakran lassabbak és alacsonyabb hatékonysággal dolgoznak, mint egy nagyüzemi, génmódosítást használó gazdaság. Gyakorlatilag a növényi húst és a GMO-t szegezi szembe a klímaváltozással, s azzal a lendülettel a GMO-ellenes országokat okolja a klímaváltozásért. A „független, objektív” írás arról persze hallgat, hogy a GMO és a glifozát kéz a kézben jár, hiszen a glifozát-rezisztens GMO-s vetőanyagok totális növényvédő-szere a glifozát – egyik nincs a másik nélkül több vetéskultúra esetében sem⁵.

A glifozát miatt viszont az európai liberálisokat támogató Bayer/Monsanto rövid időn belül harmadik nagy vereségét szenvedte el az Egyesült Államok bíróságain: az első elmarasztaló ítélet tavaly augusztusban született Kaliforniában, ahol 289 millió dollár kártérítést ítéltek meg egy volt kertésznek, aki hosszabb időn át rendszeresen, nagyobb mennyiségben használta a globális gigacég glifozátalapú gyomirtóját és ezzel hozta összefüggésbe daganatos betegségét⁶. Azóta a glifozáttal kapcsolatban felmerült egy másik egészségügyi kockázat is, egy egyelőre tisztázatlan eredetű veseelégtelenség. Az Európai Unió tagállamainak minősített többsége tavaly megszavazta a rákkeltéssel gyanúsított gyomirtó szer uniós újraengedélyezését, korlátozások nélkül. Alaptörvénybe foglalt GMO-mentesség ide-vagy-oda: a magyar kormány ezúttal is az engedélyhosszabbítás támogatói között volt.

Fontos minduntalan hangsúlyoznunk: a klímaválság nem önmagában van, hanem egy szelete az ökológiai válságnak, a globális kapitalista világrend válságának. Amíg a glifozát az embert pusztítja, a német multicégek által Magyarországon is szabadon árusított neonikotinoid tartalmú csávázószer a méhpusztulásért felel. A természetes vizekben felhalmozódó műanyag- és gyógyszermaradványok a folyók, tengerek élővilágát fenyegetik. A Föld népességének legalább negyede nem jut egészséges ivóvízhez, s ma ez egyszerre kiváltó oka fegyveres összecsapásoknak és migrációs hullámoknak. A cianidos bányászati technológia – ami 2000-ben már katasztrófát okozott a Tiszán – állandó veszélyt jelent például a Kárpát-medencében. A konfliktusos ásványokat sokszor gyerekmunkával bányászó – és nem mellékesen: a nagyobb profit reményében a tervezett avulást termékeikbe programozó – elektronikai konszernek nemcsak háborúkat generálnak Afrika belsejében, de a gorillák élőhelyeit is megsemmisítik.

A nagyüzemi mezőgazdasági termelés a tájfajtákat ritkítja szerte a bolygón. Az Arktisz élővilágát a globális felmelegedés mellett a sorsukra hagyott egykori szovjet tengeralattjárókból szivárgó radioaktív anyag is veszélyezteti, s mindeközben a kaliforniai borokban már ott vannak a fukushimai izotópok⁷.

A Magyar Hang 2019. július 26-i számában Tanka Endre⁸ arra figyelmeztet, hogy a >technika és a tudomány> szentsége jegyében bevezetésre kerülő 5G-től várt előnyök nincsenek arányban az általa tömegesen előidézhető gyógyíthatatlan betegségekkel, az élővilág pusztulásával. A sor folytatható a végtelenségig.

Azok az órásvállalatok és befektetők, amelyek dollármilliárdokat profitálnak az erőforrások lerablásából, a bolygó tönkretételéből, most taktikát váltottak. Hirtelen ők lettek a klímaváltozás elleni küzdelem élharcosai, csak valahogy a tudományosan és technikailag mindig rettenetesen megalapozott javaslataikból hiányzik a távolsági kereskedelem (meg úgy egyáltalán: a szabadkereskedelem), vagy éppen a szénhidrogén-kitermelés, a hadiipari expanzió elleni fellépés. S valahogy mindig olyan javaslatokat tesznek, amik az újgyarmatosítás zászlóshajóinak termelhetnek extraprofitot. Szigorúan a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében, persze.

Lássunk át a szitán! Ha valaki tényleg elkötelezett a felesleges szén-dioxid-kibocsátás csökkentése iránt, akkor előbb-utóbb a távolsági kereskedelmet is megkérdőjelezi. Miért spanyol kajszibarackot és német vécépapírt árul az Aldi Budapesten, mikor a magyar fajta jobb, vécépapírt pedig a hazai ipar is gyárthat? Az egyenlet végén a lokális kereskedelem kerül előtérbe, leáldozik a spekulatív tőkemozgásoknak és eljuthatunk egy új világrendhez, ahol a profit nem előzheti az embert. A globális felmelegedés nem elszigetelt jelenség, az ökológiai válság elleni fellépés pedig súlyos nagyvállalati érdekeket sért. Ezért az új marketing: mostantól minden rablóhadjáratot klímavédelemnek kell álcázni, a globális felmelegedésért való felelősséget pedig az egyénre tolni.

A szerző ügyvéd, volt országgyűlési képviselő

A Magyar Hangban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

1 https://kepek.444.hu/2019/08/05/a-nyar-ami-ujrairja-a-klimatortenelmet
2 Erről: András Csaba – Miért legyen vörös, ami zöld? (Új Egyenlőség, 2019.06.09. http://ujegyenloseg.hu/miert-legyen-voros-ami-zold/ )
3 Jürgen Habermas: Technika és tudomány mint „ideológia” - Herbert Marcuse hetvenedik születésnapjára (in: Válogatott tanulmányok – Atlantisz, Bp.,1994.)
4 https://index.hu/techtud/2019/07/25/10_technologia_klimavaltozas_ellen_ensz_vilagbank/
5 http://greenfo.hu/hir/mindennapi-mergeink--a-fidesz-kdnp-a-monsanto-zsebeben/
6 erről bővebben: https://vilagterkep.atlatszo.hu/2019/05/15/a-monsanto-toxikus-oroksege-ketmilliard-dollaros-birsag-az-usa-ban-kozeleti-szereplok-listazasa-franciaorszagban/
7 https://hvg.hu/tudomany/20180720_amerikai_borokban_bukkantak_fel_a_fukusimai_izotopok
8 Tanka Endre: Globális életpusztítás az ára a mesterséges intelligencia fejlesztésének?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/33. számában jelent meg, 2019. augusztus 16-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/33. számban? Itt megnézheti!