15 616

Összességében nem eget verően sok, de azért ritkán lép ennyit az ember a saját városában, pláne olyan helyeken, ahol szinte csak a turista jár. Az ilyesmi egyrészt lehetőséget ad bizonyos rácsodálkozásokra, másrészt különböző konzekvenciák levonására is.

Itt van egy tüstént, in medias res: kétféle turista van, az egyik látványosság-, a másik buli-, és az egyik nagyságrendekkel kevésbé idegesítő, mint a másik. Kevésbé üvölt, kevésbé csörtet, kevésbé büdös, kevésbé markolássza a tökeit, többet fényképez. A sok fényképezést meg lehet neki bocsátani, az üvöltéshez és a markolászáshoz képest feltétlenül (akkor is, ha szelfibottal hadonászik közben, amelyről azt hittem, hogy rég kiment a divatból). Eszembe is jutott, hogy vajon a mostanában emlegetett kisebb-nagyobb településeken, ahol lakossági lázongás folyik a hordák miatt, vajon melyik válfajból van inkább elegük a tősgyökereseknek. Persze egy mennyiség fölött bizonyára mindegy, elmehet a kedv a differenciálgatástól. Mást ne mondjak, nekem sem volt differenciálgathatnékom egy-két éve Cesky Krumlovban, csak menekülni akartam onnan, a lehető legesleggyorsabban, hátrahagyva számtalan látványosságot.

A következő útvonalat jártuk be barátainkkal az előző hét végének második napján: Bécsi kapu tér, Mátyás-templom, Halászbástya, Vár, Várkert Bazár, Erzsébet tér, Váci utca, Gödör, Szent István-bazilika, Szabadság tér, Kossuth tér, Olimpiai park. A Margit- szigethez már nem maradt szufla. Klasszikus klasszikus.

Az első örömhír: a Vár vidékén el lehetett férni. A Halászbástyán is, szellősen, amiben közrejátszik, hogy belépőjegyet kell váltani, hogy négy méterrel magasabbról tekintsünk a városra. Ilyesmire most vetemedtem életemben először, mindig sajnáltam a pénzt, viszont be kell vallanom, hogy megérte. Sehonnan sem szebb Budapest, mint onnan, négy méterrel magasabbról. A Mátyás-templom ezzel szemben be volt zárva. Kár. Olyan régen jártam benne, hogy fogalmam sincs, milyen. Kívülről szép. Van a tetején holló is, csőrében a gyűrűvel.

Mivel a sikló szemérmetlenül drága, lesétáltunk a Várkert Bazáron keresztül, amely színes virágokat tartalmaz. Az Erzsébet téri óriáskerék még drágább (ha nem háromezret kérnének egy menetért, hanem a felét, nem minden huszadik fülkében ülnének csak), a Vörösmarty tér fel van dúlva, azt meg hosszú-hosszú évtizedek óta nem értem, hogy mit szeretne kapni bárki is a Váci utcától. A Gödör ezzel szemben menő. Napközben is. Akkor igazán. Még nincs telehajigálva a gyep üres borosüvegekkel, és a fűszag sem átható (nem mintha zavarna, amikor az).

Rácsodálkozós konzekvencia kettő: Budapesten lett egy csomó kis zöld (a zsúfolt Margit-szigeten túl, a budai hegyeken innen), ahol piknikezni, heverni, lábat lógatni, lassulni lehet. Ez jó. A bazilika is jó, sőt lenyűgöző. Főként belsőleg varázsol el mindig. Az sem zavar (nagyon), hogy a bejárathoz kirakott perselynél 1 euró 200 forintot ér. Bagatell. Ezenfelül jó még a szökőkút a Szabadság téri giccsemlékmű előtt, valamint a Kossuth tér is (majdnem) az összes porcikájával egyetemben. Aki tud a Parlamentnél parlamentebb épületet a közelben, emelje fel a kezét. Úgysem meri.

Olimpia park, végállomás. Kis zöld, gyerekek, szülők, nagymamák. Úgy tesznek, mintha ebben a városban nemcsak lakni, de élni is lehetne. Ne zárjuk ki, hogy igazuk van. Talán annyi az egész, hogy gyakrabban kellene próbálkozni vele. Mármint az éléssel. Vagy legalább a lépkedéssel.

Gazda Albert írásait itt olvashatja!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/32. számában jelent meg, 2019. augusztus 9-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/32. számban? Itt megnézheti!