Juhé

Hogy kell elhallgattatni a sámánt? Hallgassá mán!

Mondok egy hatalmas igazságot: minden éremnek két oldala van. Ebből kifolyólag azok után, hogy legutóbbi írásomban lerántottam a leplet Tokajról, majd azonmód ráhúztam a vizes lepedőt is erre a sanyarú sorsú kisvárosra, helyénvalónak találom, hogy cserébe megdicsérjem a környéket. Amely a nem különösebben vidám kezdeteket követően sok kedves élménnyel ajándékozott meg bennünket anélkül is, hogy az egyébként világszínvonalú borokba alaposabban belemerültünk volna. Azokból ezúttal nem volt sok, letudtuk a dolgot egy szerény kóstolóval a Tokaj Nobilisnál, megállapítván, hogy Bárdos Sarolta és Molnár Péter családi pincéje régi fényében tündököl, következésképpen továbbra is pompás furmintokkal, hárslevelűkkel és muskotályokkal kápráztatja el a minőségre fogékony közönséget. Melynek illusztris tagjai közé jómagamat is előszeretettel sorolom.

Na de hagyjuk is ezt a gyermeteg önironizálást, beszéljünk inkább arról, hogy tényleg szeretetre méltó az a vidék. Kezdve azzal, hogy nem sok látvány van a természetben, amely közelebb állna a szívemhez, mint a dombokra felfutó gondozott szőlősorok. Az ilyen teljesen el tud engem varázsolni, megadva egyúttal az úgynevezett alaphangot. Ezenfelül a komplett Északkelet-Magyarországnak van a levegőjében valami könnyed, borongós-napfényes otthonosság szerintem.

Ehhez jöttek hozzá a következők: a Károlyi-kastély parkja Füzérradványban; az Andrássy-kastély Monokon; a Magyar Nyelv Múzeuma Széphalomban. A Károlyi-kastély felújítása jelenleg is tart, úgyhogy belülről nem láttuk az épületet, nem baj, úgyis a park volt a fő, amely tágassága egészen lenyűgöző. Nem tudom, hogy ez a tágasság miből adódik, nem arról van szó ugyanis, hogy hatalmas lenne a park, vagy hogy kilométerekre látna el a szem, egy érzés ez, a fák és a tisztások, a füvek és a vizek, a lankák és a dombok összhangjából kikeverve harmonikusan. Plusz ott van a százötven éves platán is, kéne négy-öt ember, hogy összekapaszkodva keresztülérjék a törzsét.

A monoki Andrássy-kastélyban évtizedeken át iskola volt, most nincsen semmi, várja szegény, hogy felújítsák. Ráférne, más kérdés, hogy sose tudhatni, jó lesz-e az nekünk is. Ez arról jutott eszembe, hogy hatalmas kedvencem volt a turai Schossberger-kastély, meg is énekeltem őt néhány éve a Magyar Nemzetben, rajongtam érte romos korában. Mire sokcsillagos szálloda lesz belőle, aligha áll majd módomban folytatni a rajongásomat. És nem ez az egyetlen ilyen hazánkban. A párhuzam mellesleg azért is indokolt, mert a monoki Andrássy kápolnájában tisztára turai benyomások kavarogtak bennem.

Felmerülhet a kérdés: hogyan lehet kiállítás tárgyává tenni a nyelvet? Széphalmon, Kazinczy Ferenc egykori kúriájának kertjében, mauzóleumának és sírkertjének szomszédságában ügyesen megcsinálták ezt. Órákat töltöttünk el a Magyar Nyelv Múzeumában, és még csak azt sem állíthattuk a végén, hogy mindennel végeztünk. Ritkán érez olyat az ember, hogy egy szövegrész vagy egy verssor önmagában is milyen erős bír lenni. Itt ez is megvan, és a szórakoztatósági együtthatót még nem is feszegettem. Gondolom, rájöttek, de azért mondom is: a cikk eleji és végi találós kérdések vagy mik Széphalomról származnak. Ha nem hiszik, járjanak utána! Melyik állat neve a legvidámabb? A juhé.

Gazda Albert a Magyar Hangban megjelent írásait itt olvashatja!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/36. számában jelent meg, 2019. szeptember 6-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/36. számban? Itt megnézheti!