A japán kertész kezei közt

Török Gábor és Jámbor András szerint azért sorsdöntő a 2019-es önkormányzati választás, mert az itt megszerezhető erőforrások alapozhatják meg Orbán Viktor 2022-es megbuktatását. Én ezt a narratívát hamisnak és ártalmasnak vélem.

Török Gábor és Jámbor András érvelése rendkívül korrupt gondolkodásról tanúskodik. Nyilván működik, nyilván ez is egy út a hatalomhoz, hisz a Fidesz ezt tette 2006-ban, aminek 2010-re meg is lett az eredménye. Csakhogy mit mond el egy politikai közösségről, mit mond el a közhatalmat kérő pártokról meg az azokat támogató értelmiségiekről, hogy az önkormányzatokra erőforrásként tekintenek? Mit mond el róluk az a gondolkodás, hogy amit az önkormányzatoknál találnak, azt nem az ott élők javára kell fordítaniuk, hanem abból fegyvert kell önteniük Orbán Viktor ellen?

Mennyiben is más ez a gondolkodás, mint amikor Orbán Viktor erőforrásként tekint a közpénzekre, mint amikor a befizetett adóból pártját és oligarcháit hizlalja, miközben Magyarország lassan leszakad a régió más országaitól? Ez a vegytisztán megvallott machiavellizmus nem a politika alapvető természetének megértése, hanem az értelmiségi igazolása annak a mélyen balkáni, zsákmányszerző mentalitásnak, amely Magyarország legnagyobb problémája.

Sorsdöntő választás – fogalmaz sokadszorra Török Gábor és Jámbor András. Persze nemcsak ők, hanem a politika szereplői is valamennyi önkormányzati és országgyűlési választás előtt apokalipszist vizionálnak. Hiszen ha a választók csak egyszer józanul, polgári értékek mentén szavaznának, még elsöpörnék a két polgárháborús szektát meg a hozzájuk tartozó értelmiségi hátországot. Minden választáson a magyarság megmaradása, a demokrácia és a jogállam megvédelmezése, Európa népeinek közösségéhez való tartozás, örökké tartó baloldali diktatúra, vagy örökké tartó jobboldali diktatúra a tét.

A tényleges probléma ezzel szemben az, hogy e törzsi diskurzus belső logikája, az egész polgárháborús népszínház tehetetlensége szükségszerűen sodorja a magyarságot egyre autoriterebb és egyre korruptabb berendezkedésekbe. Az egyetlen valódi választás kiszállni ebből: elhagyni az országot, nem szavazni, vagy a Kétfarkú Kutyákat támogatni. Tölgyessy Péter arról beszél, hogy a nemzeti együttműködés rendszere csakis az ellenzékével együtt bukhat meg, mert kormány és ellenzék egyetlen struktúra, egyetlen érme két oldala. Tölgyessy Péternek igaza lesz: aki a rendszer hivatalos ellenzékének szegődik, aki megélhetését a kiüresített intézmények legitimálására alapozza, Orbánnal együtt bukik majd.

Teljes öncsalás azt képzelni, hogy az önkormányzatok egy részének elfoglalásával az ellenzék majd tetemes forrásokhoz jut. Amikor Simicska Lajos a G-napot követően ellenzékinek mutatkozott, úgy tűnt, a Jobbik hatalmas versenyelőnyhöz jut: egy bosszúszomjas oligarcha, számos médiaplatform és temérdek pénz került a középre húzódó párt mögé. Vona Gábor és bajtársai sokkal több forrást és médiafelületet nyertek, mintha az összes megyei jogú város önkormányzatát megszállták volna. Mi történt? A kétharmad szétütötte az anyagi előnyt. Hatalmas bírságok, Simicska Lajos médiaérdekeltségeinek megfosztása reklámbevételtől és frekvenciától, nyomásgyakorlás ha kell, törvénymódosítással, ha kell, állami vegzálással.

Tegyük fel, hogy az MSZP meg a DK elfoglalnak számos önkormányzatot, és tegyük fel, hogy a szocialisták meg a gyurcsányisták valóban ellenzékként viselkednek, tegyük fel, hogy az önkormányzatokban talált forrásokat nem ellopják, hanem a Fidesz elleni harcra fordítják. Tudom, hogy képtelenség, csak tegyük fel a játék kedvéért. Még aznap elveszik tőlük az ATV-t meg a Népszavát. Másnap elveszik tőlük a Klubrádiót meg a 168 Órát. Harmadnap végrehajtják az Index már megkezdett megszállását. A csodálatos ellenzéki győzelem második hetében még több jogkört és még több forrást vonnak el az önkormányzatoktól, így megint épp annyi pénz marad az MSZP-nél meg a DK-nál, mint addig: ahhoz elég, hogy dominálják az ellenzéket, ahhoz azonban kevés, hogy Orbán Viktornak bármiféle kihívást jelentsenek.

A miniszterelnök úgy gondozza parlamenti ellenzékét, mint japán kertész a bonsait. Ha nő, visszametszi, ha sorvad, öntözi és táplálja – így az pont úgy néz ki, mintha ellenzék volna, csak épp annak funkcióját nem látja el, ahogy egy törpefa nem nyújt otthont madaraknak és mókusoknak, nem ad árnyékot az alá települőknek.

Három kétharmados vereség után az LMP és a Jobbik identitását vesztve téblábol a politikai térben, míg a balliberális oldalon jóformán minden maradt a régiben. Nagyjából ugyanazok a meghatározó arcok, mint tíz éve. Így amikor Karácsony Gergely úgy fogalmaz, hogy visszaveszik a várost, akkor a többes számot a mögötte álló Horváth Csaba és Gy. Németh Erzsébet, a Demszky-korszak két meghatározó szocialista figurája teszi indokolttá. Visszaveszik a várost, és bár ez a kijelentés könnyen érthető úgy félre, hogy majd a budapestiek, valójában jól érthető, hogy a 2010 előtti húsz év szocialista elitje követeli vissza azt, amiről úgy hiszi, az övé. Három kétharmados vereség után sem voltak képesek megújulni, és most azt képzelik, hogy a tíz körömmel való kaparás a hatalomért majd kifizetődik.

Ez volna a nagy esély 2022-re Török Gábor és Jámbor András szerint? Ha igazuk van, Magyarország felmérhetetlenül nagy bajban van. Ha azonban nincs igazuk, akkor talán érdemes volna a jövőben a képesség, a program és a tisztesség szempontjai szerint választani.

A Magyar Hangban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/41. számában jelent meg október 11-én!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/41. számban? Itt megnézheti!