Példaképek

A béke vagy te, sport – juthatott eszünkbe az újkori olimpiák atyja, báró Coubertin híres sora október végén a parlament ülését figyelve. A botrányos elemekkel tarkított, egymásra szórt szitokszavaktól és szélsőséges minősítésektől hangos, nem éppen a sportszerűség jegyében zajló tanácskozás már-már idilli pillanatát hozta el, amikor a jobbikos Steinmetz Ádám szólásra emelkedett. Talán a képviselő által felmutatott olimpiai aranyérem hatására, talán nem, a miniszterelnök ezúttal nem a rogáni kommunikációs sorvezetőt követve válaszolt kisnyilasokat emlegetve. Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázóként azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy méltónak tartja-e az olimpiai életjáradékra a Fidesz színeiben Győr polgármesterévé választott Borkai Zsoltot.

A kormányfő megköszönte a kérdést, beteg dolognak nevezte a szexuális aktus rögzítését – a történet hátterében felsejlő korrupciógyanús ügyleteket folytató hálózatra már nem aggatott efféle jelzőt; sejthetjük, miért –, majd a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hatáskörébe igyekezett utalni a felvetést. Steinmetz Ádám azóta a bizottsághoz fordult, s a parlamentnek is benyújtott egy törvénymódosító javaslatot, amelyről így a kormánypártoknak állást kell majd foglalniuk. Bár egy kicsit elbeszélt egymás mellett a miniszterelnök és az ellenzéki képviselő, a sport presztízsének megóvása mintha egy platformra hozta volna őket, a lényeget illetően egyetértettek.

Nem mellékes körülmény, hogy fideszes képviselők javaslatára éppen idén januártól bővítették az olimpiai járadék rendszerét. Egy olimpiai aranyérem után havonta 324 ezer forint jár. Steinmetz Ádám külön meg is köszönte a parlamentben a kiemelkedő sportolói teljesítmények erkölcsi és anyagi elismerését; helyénvaló módon nem a kormánynak, hanem a társadalomnak. Ezt már én teszem hozzá: az állampolgároknak, akiknek az adóforintjaiból, a nemzeti összterméket gyarapító erőfeszítéseinek gyümölcseiből nemzetközi összehasonlításban kiemelkedő arányban áldoz a versenysportra, ezen belül az olimpikonok élethosszig tartó jólétére az Orbán-rendszer.

Borkai Zsolt az 1988-as szöuli játékokon emlékezetes módon, kisebb sérüléssel küszködve nyert aranyat lólengésben. Joggal tehető fel így is a kérdés: mostani „mutatványa” visszamenőleg érvényteleníti-e az akkori teljesítményt, a tízpontos, hibátlan gyakorlatot. Nyilván nem, csakhogy – ahogy arra Steinmetz Ádám is utalt – a bajnokokra a társadalom és a politika is példaképként tekint, ezt fejezi ki az életjáradék is.

Ennek fényében kell állást foglalnia a MOB-nak (a testület elnöksége november 13-án ülésezik – a szerk.), amelynek amúgy nemrég még maga Borkai Zsolt volt az elnöke. Jó lenne, ha a testületben is éreznék, hogy az állami bőkezűség kötelezettséget is von maga után; nem a jog, hanem a józan ész és a jó erkölcs parancsa szerint. Ennyi pénzért elvárható (volna) a teljesítmény – lásd: magyar foci és a tao – és a példás életvitel. Úgy is mondhatnánk: ez becsületbeli ügy.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/43. számában jelent meg október 25-én!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/43. számban? Itt megnézheti!