Az elmúlt negyven-ötven év legerőszakosabb, legkevesebb kritikát elfogadó, s amint mostanra kiderült, legkárosabb közgazdasági elmélete a neoliberalizmus volt. Azzal, hogy évtizedeken keresztül mindenféle kritikát elutasítva ez az elmélet irányította a világ gazdaságát, illetve hogy szinte mindenféle fék nélkül meg is valósult a gyakorlatban, hatalmas károkat okozott a társadalomban.
A neoliberalizmus lényege, hogy szabadon, szinte minden állami beavatkozás nélkül kell érvényesülniük a gazdasági törvényeknek, s az a társadalom minden rétegének jó lesz, különösen mert a globalizáció még fel is erősíti áldásos hatásait. Tetszik majd a befektetőknek, hiszen hatalmas profitra tesznek szert, és tetszik majd a dolgozó rétegeknek is, mert természetéből adódóan eleget juttat a szegényebb rétegeknek is.
Eddig az elmélet, amit sajnos nem igazolt a gyakorlat. Ezt maga Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász – a neoliberalizmus talán legharcosabb korábbi képviselője – ismerte el a Bloomberg véleményrovatában megjelent cikkében.
Katasztrófához vezetett a neoliberális recept Latin-Amerikában | Magyar HangCanossa-járásában beismeri, alapvetően tévesen gondolták, hogy a korlátok nélküli szabadkereskedelem, a globalizáció mindenki közös javát szolgálja. Mostanra kiderült, nemcsak egyes iparágakra, a helyi közösségekre gyakorolt káros hatást, de jelentősen növelte a társadalmi egyenlőtlenségeket is. Számos felmérés készült már arról, hogy milyen hatalmas vagyonok halmozódtak fel a világ lakosságának alig néhány százalékát jelentő szupergazdagok kezében, s milyen szegénységben élnek egyre nagyobb tömegek. Ráadásul a globalizáció kétségbeejtő következményeként egyre vékonyabb a társadalom legfontosabb erejét jelentő középréteg.
Egyelőre jele sincs, hogy bármi is változna, a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek. Jól mutatja ezt a 2008-as válság, amelyről csak a vak nem látja, hogy éppen a globalizációnak, illetve annak következménye, hogy a szabadkereskedelem hasznát mindig a befektetők, tulajdonosok rakják zsebe, a veszteségeket pedig az állam, a nemzetközi szervezetek, vagyis végeredményben az ügyben legártatlanabbak, az adófizetők milliárdjai állják. Pedig a tizenegy évvel ezelőtti összeomlás nagy lehetőség lett volna, hogy a döntéshozók fordítsanak a vitorlán, de nem tették. A hasznot ismét csak a gazdagoknál hagyták, mondván, más megoldás nincs, meg kell menteni a bankokat, mert ha nem, összedől a világ, a terheket pedig az adófizetők nyakába varrták. Gondoljunk csak a devizahitelesekre!
A polarizációnak van egy másik, legalább ilyen jelentős következménye: a „nagy átverés” következtében az emberek egyre kevésbé bíznak a demokráciában, ahogy Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, a neoliberalizmus kritikusa írja a Project Syndicate honlapján megjelent elemzésében: „Bemesélték az embereknek, hogy amennyiben nagyobb jólétet, szociális hálót, magasabb béreket, szabályozott pénzügyi rendszert akarnak, akkor elveszíti az ország a versenyképességét. Ha pedig egy szegényebb ország más úton akart járni, mint a külföldi befektető, akkor az elit egyszerűen kivonta pénzét az országból, s akkor valóban bajba került az ország.”
Mindez együttesen oda vezetett, hogy hatalmas tömegek keresték a gyűlölt ellenséget, aki miatt egyre rosszabb az életük. A manapság egyre nagyobb teret nyerő populisták tökéletesen felismerték, hogy ezeket a közgazdasági folyamatokat nem nagyon látják az emberek, ezért meg kell mutatni nekik, ki az ellenség, ki miatt lesz egyre roszszabb a sorsuk, kitől kell félni.
Rosszakaratban pedig a jelek szerint nincs hiány. A legszomorúbb az egészben az, hogy éppen azok a leglelkesebb hívei az őket félrevezető, korrupt rendszereket kiépítő populistáknak, akiket a leginkább semmibe vesznek majd a jövőben is, és akiknek nem nagyon fog javulni sorsuk, hiszen éppen rabszolgasorsban tartásuk a cél, hogy eszükbe ne jusson önállóan gondolkodni.
Kolumbiai tüntetések: a valódi demokrácia nyitánya? | Magyar HangJól mutatja ezt a folyamatot, ahogy Donald Trump amerikai elnök, a populizmus egyik élharcosa első lépésben megmutatta, hogy Kína a fő ellenség, miatta élnek rosszabbul az amerikaiak. Majd rögtön szállította a megoldást is: kereskedelmi háború. Arról viszont mélyen hallgat, hogy az ellenségeskedés éppen saját szavazóit, a vidéken élő idős fehéreket, a mezőgazdaságban dolgozókat sújtja leginkább.
Úgy tűnik, ez az emberek többségének sem tűnik föl. Legalábbis erre utal, hogy republikánus többségű államokban a Brookings Institute kutatása szerint lassult a gazdaság, s nőtt a szegénység, de az elnök népszerűsége mégis növekvő.
Úgy tűnik, valóban világégésre, klímakatasztrófára, esetleg az űrlények földre szállására van szükség, hogy észhez térjen az elit, s megváltozzon a világ. Bár ha a Mad Max-filmekre gondolunk, a gazdagok és hatalmasok még akkor is jobban járhatnak.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/48. számában jelent meg, 2019. november 29-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/48. számban? Itt megnézheti!
