Csupán lózungok maradtak

December 13-án nagy érdeklődéssel övezett, telt házas vitaestet szervezett hetilapunk a kormánykritikus konzervatív értelmiség számára, „Merre tovább, polgári Magyarország?” címmel. Az est háziasszonya Lukácsi Katalin volt, míg az előadók Pálinkás József, az MTA korábbi elnöke, volt miniszter, Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, Király Miklós, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és Gyöngyösi Márton uniós parlamenti képviselő voltak.

Jómagam tartottam a vitaindító felszólalást, míg a felkért hozzászólók Stumpf András és Szerető Szabolcs voltak. A közönség soraiban a Magyar Hang előfizetői, és a jobboldali-polgári világ meghatározó személyiségei ültek. Kíváncsiak voltak a rendezvényre a konzervatív oldal olyan kiválóságai mint a teljesség igénye nélkül: Bod Péter Ákos, Jeszenszky Géza, György Zsombor, Szalma Botond, Reichert János, Pápay György, valamint országgyűlési képviselők: Hadházy Ákos, Bana Tibor, Brenner Koloman, Steinmetz Ádám olimpiai bajnok, sőt a még a Momentum is képviseltette magát Molnár Dániel önkormányzati képviselő személyében.

A nyáron cikksorozatban foglalkoztam a Fideszt elhagyó nyugatos konzervatív értelmiség útkeresésével. Akkor, az év derekán – kis fáziskéséssel – a Fidesz politikusai és megmaradt (értsd: rajtuk keresztül fizetéshez jutó) holdudvara támadta az állításaimat. Akkor például Balog Zoltán korábbi miniszter, és wannabe püspök mondta el a Mandinernek, hogy mennyire nem igaz, hogy az értelmiség kifarolt volna a Fidesz mögül. Mármint ez csupán kinyilatkoztatásra került, hogy mégis „mennyire” nem igaz, azt nem árulta el bölcs kormányzati emberünk. Fél év alatt eljutottunk oda a nyilvános diskurzusban, hogy a jelenséget (tudniillik, hogy a Fideszt már nem támogatja a keresztény-konzervatív értelmiség), és azt, hogy ez (a kormánykritikus jobboldaliak) egy létező közeg, már nem vitatják. Sőt, ezt már fideszes politikusok, holdudvarlakók (Stumpf István, Lázár János) is tényként kezelik.

A december 13-ai vitaest alkalmával a nyugatos konzervatív közeg csupán az első lépést tette meg egy iszonyú hosszú úton, semmi nem dőlt el, nem alakul vagy alakult át párt, de még csak egy politikai mozgalom sem jött létre, mégis elképesztő visszhangja lett. Ezúttal azonban a Fidesz frusztrációját rendre kivetítő lincselőkön kívül az óbaloldal is aktivizálta magát. Láthatóan mind az óbalnak, mind a fideszbolsevikoknak a tyúkszemére léptünk azzal, hogy ki mertük tenni a kisujjunkat a fényre. A Pesti Srácok–Hír Tv kombó hozta a szokásosat, a trágárság-hazugság tengelyen, ám arra tényleg magam sem számítottam, hogy az óbaloldal nem örül a polgári coming outnak, mert azt hiszik, hogy tőlük farag le bárki, aki új ellenzéki formációt alapít (vagy csak elsuttogja, hogy igény az volna ilyesmire).

Szakonyi Péter újságíró az ATV Egyenes beszédében lamentált a kormánykritikus jobboldaliak nemlétének elviselhetetlen könnyűségéről, míg a korábbi SZDSZ-tanácsadó, manapság inkább politikai elemzőként, és az eklektika dicséretére stand-uposként is ténykedő Ceglédi Zoltán a Hvg-ben küldött el minket a búsba. Becsületükre legyen mondva, két, rendszerint a baloldalhoz sorolt elméleti ember is megszólalt. Kéri László szerint „Pálinkás József volt akadémiai elnök, a Magyar Hang, a Válasz Online körül megjelenik egy olyan konzervatív, jobboldali értelmiségi kör, amely látja, hogy a Fidesz zsákutcába rohan. Ha a Fidesz kimúlna, akkor sem múlna ki a jobboldali, konzervatív politizálás.” Míg Hann Endre, a Medián vezetője egy újságírói kérdésre: „Az tudható, hogy a Fidesz elpártoló szavazói számára mi volna az elfogadható alternatíva? Szükség lenne egy új, konzervatív, jobboldali pártra?” azt válaszolta: „Ezt nehéz megmondani, amíg ugyanis nincs ilyen politikai erő, addig nehéz modellezni. Mindenesetre hallható, hogy egykori jobboldali politikusok szervezkednek; szó volt arról, hogy Pálinkás József próbálkozik ilyen erő létrehozásával. Elvileg ennek van esélye.”

Az ellenzéknek egyik nagy feladata lesz 2020-ra, hogy azoknak, akik kiábrándultak a Fidesz és Orbán politikájából, de nem akarják az óbaloldalt, annak minden Gyurcsányával választani, tud-e alternatívát nyújtani. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak a már csalódottakat, hanem a Fideszt eddig jobb lehetőség híján választókat is meg szükséges szólítani, ha a 2022-es kormányváltás és nem az eddigi teszetoszáskodás a cél. Világnézeti szempontból csak ez a „polgári Magyarország árvája” közeg tud rámutatni, hogy mennyire pragmatikus, kiüresedett a Fidesz politikája, és mennyire nincsenek már értékei, a korábban a maguknak tulajdonított jelképek csupán lózungok maradtak. Talán ha Pálinkás József, Király Miklós vagy Ungváry Krisztián állítja ezt, könnyebb lesz elhinni, mintha Gyurcsány Ferenc, Molnár Zsolt vagy Ungár Péter mondaná ugyanezt.