Az űreposz felidézhető, de megismételhetetlen

Mozikban a Disney új Star Wars-filmje. Ismerve a globális szórakoztató multi működését, amely tartalom helyett látványra, minőség helyett élményre, katarzis helyett politikai korrektségre törekszik, semmi jóra nem számítok. S ha mindez nem így volna, akkor sem lehetnék bizakodó, a mítoszt megalapozó trilógia popkulturális hatása ugyanis soha nem lesz megismételhető. Hogy miért? Álljon itt a tíz legfőbb ok:

I. A mesterséges intelligencia helye és szerepe megváltozott. A hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján a technológia még nagyon távol volt attól, hogy a gép az emberiség legjobbjait akár a sakk, akár a póker, akár maga a gép üzemeltetése terén felülmúlja. Ma ez már nem sci-fi, hanem a valóság. A IV., V. és VI. epizód robotjai vicces szerszámok: egyikük jól fordít, beszél több mint hétmillió nyelven, de olyan buta, mint egy pár rendőrcsizma. Másikuk tud űrhajót javítani és egyéb problémákat megoldani, de az emberi beszéd felülmúlja képességeit. Egyedül az ember képes komplex módon, nem funkcionálisan, hanem univerzálisan gondolkodni és cselekedni. Ezek negyven éve az emberiség gépekkel kapcsolatos élményeinek megfelelő eszközök voltak, de ma, amikor a gépek tudása egyszerre lenyűgöző és félelmetes, ugyanez már nevetségesnek hat. A néző természetesen elfogadja, hisz mi mást tehet, de a kedves, csetlő-botló robotokról szóló mese már nem szippantja be úgy, mint valaha.

II. A középkori viszonyok szegényessége egyre nehezebben egyeztethető össze a high-tech robotok világával. A hetvenes és nyolcvanas években az Alien és a Szárnyas fejvadász félreérthetetlen pesszimizmust hordozott a technológiával kapcsolatban, a Star Wars világa azonban nem sötét és technológiaszkeptikus, hanem egyszerre magasan fejlett és nyomorultul lepukkant. A mai ember mindennapos élménye, hogy a szegénység és az árubőség igenis járhat kéz a kézben, a nélkülözés ugyanis egyre kevésbé a külsőségekben jelentkezik – ennek fényében pedig egyre kevésbé képzelhető el az a világ, ahol processzorra telik, de cipőre nem, s ahol a rabszolgaként dolgoztatott anyának gyermeke protokolldroidot fabrikál.

III. A Star Wars-univerzum közelnézetben széthullik. A IV., V. és VI. epizódban az embertől eltérő intelligens életformák csak epizodisták voltak, a mitologikus világ működése nélkülözte a közgazdasági és katonai logikát, a technológia kiszámíthatatlan volt, amely hol bármit megoldott, hol semmit sem ért. A Star Warsból nem lehet konzisztens univerzumot létrehozni, mint a Star Trek kommunisztikus utópiájából vagy a Gyűrűk Ura ősmítoszvilágából, mert mindig is hiányzott belőle a megkerülhetetlen belső szabályrendszer – helyette erős szimbólumvilága, kiválóan megalkotott, archetipikus karakterei és mindent elsöprő epikus ereje volt. A Star Wars legfőbb erénye és hiányossága egyaránt az, hogy időn és társadalmi konstrukciókon kívül áll.

IV. A Star Wars zenéje még John Williams páratlan életművéből is kiemelkedik. A filmnek olyan légkört, az Erő fényes és sötét oldalának olyan érzelmi teret, a galaxist leigázó Nagyúrnak pedig olyan karizmát adott, amely megismételhetetlen. Hiába játsszák be a megfelelő pillanatokban újra meg újra, az már nem több, mint a negyven évvel ezelőtti élmény nosztalgiája.

V. Az 1977-es epizód látványvilága semmihez sem fogható. Nem pusztán lenyűgöző volt, hanem maga volt az időutazás az ezredforduló vizualitásába. Oly mértékben előzte meg a maga korát, ami a számítógépes animáció közegében utolérhetetlen. A huszadik század második felének megvoltak a maga vizuális korlátai, s ezeket a IV. epizód képi világa megfellebbezhetetlen fölénnyel döntötte le. Ma a látványnak csak a készítők képzelete szab határt – a CGI technológia egyszer s mindenkorra felszámolta a vizuális kihívásokat: soha többé nem lesz film, amely olyasmit mutat be, amit a nézők tudta szerint ábrázolni lehetetlen.

VI. Az űreposzt útjára indító trilógia a westernfilmek kivonulásakor újította meg a műfajt úgy, hogy a kosztümös kalandfilmek zsánerét ötvözte azzal a lovagvilággal, amelynek mítosza és erkölcsei nemcsak a középkor és a romantika irodalmát, hanem a huszadik századi filmgyártást is uralták. A szórakoztató mozi európai és amerikai hagyományai a Star Warsban olyan virtuóz módon találkoztak, hogy az nem tudatos tervezésre utal. A pályafutása során rendkívül pénzéhesnek és különösen rossz ízlésűnek mutatkozó George Lucas képzeletén keresztül az emberiség szellemének vásznára olyan álom vetült, amelynek mitikus ereje máig felülmúlhatatlan.

VII. A Star Wars kémiáját az Erő misztikuma, a lovagi erkölcs közös múltban élő emléke és a macsóság imponáló élménye szolgáltatta. Az Erő olyan mágikus és mégis kézzelfogható valóság volt, amelynek arányait Lucas tökéletesen érezte. Ízlésesen rendelt mögé spirituális tanítást és misztikus ködöt, mégis közérthető maradt, s nem tette az Erőt mindent vivő jokerré a pakliban. A probléma rendszerint akkor kezdődik, amikor egy ilyen erős világmagyarázatot az alkotó tovább akar fejteni, ekkor ugyanis el kell indulnia a filozófia vagy a tudomány irányába. George Lucas az utóbbi utat választotta, amellyel jóformán felszámolta az Erő misztikumát. Ha spirituális filmet készít az Erőről Ingmar Bergman modorában, az aligha lett volna kasszasiker, de legalább nem gyalázta volna meg saját mítoszát. A midikloriánokról szóló tudományos igényű magyarázat viszont varázstalanította a mítoszt, hogy arról ma már el lehessen mondani, hogy nem több, mint egy tudományos-fantasztikus gagyi.

VIII. A lovagkor eszménye nehezen értelmezhető a posztmodern kulturális kontextusában. Ami a XXI. századi tinik torkán két cukormentes kóla közt lenyomható, azt Amerika Kapitány megteszi a Marvel-filmekben. Obi-Wan Kenobi és Luke Skywalker egy olyan kor alakjai, amelytől a mai korszellem rendkívül távoli íven kering, Han Solo vicces macsóságát pedig a hollywoodi stúdiók által diktált politikai korrektség nemcsak humortalanítja, de egyenesen az Erő sötét oldalához sorolja.

IX. A Star Wars eredetileg űrkalandfi lmnek készült, a forgatókönyvét olvasva senki sem gondolta, hogy különösebb siker lesz. Egy százszor leforgatott zsánert vitt vászonra, ezért nem is próbálta komolyan venni magát – nem legendának készült, mint a 2001 Űrodüsszeia vagy a Harmadik típusú találkozások, mindössze szórakoztatni akart –, mégis sokkal többé vált, miközben szórakoztató maradt. Napjaink Star Wars-filmjei képtelenek felnőni a legendához, mert maga a zsáner semmisült meg – ha feltámasztani próbálják, az eredmény gyenge után érzés, ha meghaladni próbálják, még csak az sem.

X. Miközben a Star Wars a hatalom és a sors nagy kérdéseit feszegető, filozofikus érvényű alkotás, addig a huszadik század nagy ideológiai szembenállását magyarázó, azzal kapcsolatban szintén érvényes narratívát állító eposz. A kor nagy, globális konfliktusában naiv és árnyalatoktól mentes állásfoglalást hordozott, s ez nyilván komoly szerepet játszott abban, hogy ennyire erős jelképpé nemesedett. Ma nincs ilyen egyértelmű világméretű törésvonal, nincs egyetlen, minden mást felülíró fenyegetés. A mai világ bonyolultabb, amelyet számtalan törésvonal szabdal: iszlamista terror, kínai big data cenzúra, klímaváltozás, nemi háború, kultúrharc, óriásvállalatok diktatúrája – és a sor végtelenül folytatható. Túl sok világvége-forgatókönyv fut párhuzamosan egy elég jó Star Wars-forgatókönyvhöz. A nagy, bináris dilemma kivonult a világból, de megőrződött a Star Wars mítoszában egy olyan múlt emlékeként, amelyben még volt egyértelműen jó és rossz választás.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/51-52. számában jelent meg december 20-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/51-52. számban? Itt megnézheti!