Történelem mint hideglelős thriller

Eddig abban a tudatban éltünk, hogy ha volt példa térségünkben sikeres, mintaszerű rendszerváltásra, akkor az a cseh(szlovák) átalakulás. Nem folyt vér, mint Romániában; nem volt kényszerű kompromisszumtól terhelt átmeneti időszak, mint Lengyelországban. A mi rendszerváltásunkról pedig a kezdetektől megvolt a véleménye értelmiséginek és az utca emberének egyaránt, lásd: gengszterváltás. (Illetve Szomszédok teleregény, amely a kezdetektől a legmélyebb megvetéssel duruzsolt a nézőknek a veszekedő, acsarkodó, a „kisemberek” gondjaira érzéketlen pártokról.)

Bezzeg a csehek! Akik oly szép megnevezést is találtak a maguk átalakulására: bársonyos forradalom. Ami nemhogy vérontás, de különösebb erőszak nélkül, szinte egyik pillanatról a másikra, magától értetődő természetességgel ment végbe 1989 novemberében. A Prágában és más városokban utcára vonult békés tömeg visszavonulásra késztette a hatalmat. Rövidesen új, nem kommunista többségű kormány alakult, Václav Havel az illegalitásból a Hradzsinba költözött mint köztársasági elnök, Alexander Dubcek, a ’68-as prágai tavasz vezéralakja pedig a parlament elnöke lett. 1990-ben általános választáson a nép utólag is legitimálta a politikai fordulatot. És 1991-ben megszületett az úgynevezett lusztrációs törvény, amely az államigazgatás és a fegyveres testületek vezető pozícióit elzárta a kommunista érában kompromittálódott személyek elől.

Ezzel szemben nálunk az első szabadon választott parlament a ciklusának végén szavazott meg egy erőtlen ügynöktörvényt. Igaz, a cseheknél a kommunisták az új politikai rendszerben is tényezők maradtak, ám ez ott inkább a demokrácia erejét, semmint a gyengeségét mutatja.

A csehek nem akármilyen minisorozattal „ünnepelték” a bársonyos forradalmat. Az HBO-n vetített Eszméletről Szathmáry István Pál írt méltató kritikát lapunkban. Az alábbiakban azokat a tanulságokat, máig ható következményeket próbálom áttekinteni, amelyekre a történelmi folyamatról hiteles kulisszák között elmesélt fiktív történet utal.

Az Eszmélet valóságos kémparadicsomként ábrázolja a nagy fordulat előtt álló Prágát. Ahol természetesen aktív a csehszlovák államvédelem, bár mint kiderül, már inkább csak sodródik az eseményekkel. Ahogy az egyik belügyes megfogalmazza a disszidensek kocsmájából visszatérve: „még mindig félnek tőlünk, de már mi is félünk tőlük”. Az angol hírszerzés egymással is rivalizáló két csoportja és a tökéletes fedésben, így annál gátlástalanabb módon dolgozó oroszok vívnak különös, sokáig nehezen átlátható harcot. Mindenkinek van célja és az ahhoz vezető precíz terve, ám a véletlen mindenki számítását felborítja.

A középpontban a tizenkét év után Londonból az enyhülés jeleként hazatért legendás ellenzéki, Viktor Skala áll, aki feleségével kalandos módon szökött meg Csehszlovákiából, miután az életét megkeserítette a kommunista államvédelem. Én sem mesélem el az egész történetet, elég annyi, hogy a nézőben fokozatosan erősödik a gyanú, hogy ebben a mesében nem mindenki az, akinek látszik. A lezárás egyszerre döbbenetes és kiábrándító azoknak, akik hajlamosak pátosszal emlékezni a harminc éve történtekre. Mi, magyarok megállapíthatjuk, hogy lám, a látszat ellenére a cseheknél sem volt feltétlenül tisztább folyamat az átalakulás, mint nálunk.

Az alkotók mintha a jelenlegi jobboldali cseh miniszterelnökre is utalnának, aki ellen mostanság a bársonyos forradalmat idéző tömegek tüntetnek rendszeresen. Az 1954-ben született Andrej Babis az egykori pártelithez tartozó diplomata családból származik, s erős a gyanú, hogy egy időben együttműködött az állambiztonsággal. Babis jól kamatoztatta helyzeti előnyét, üzletemberként az átalakulás nagy nyertesei közé tartozik. Tevékenységét a korrupció és az összeférhetetlenség szaga lengi körül, ami már Brüsszelben is sokak orrát facsarja.

A sorozatban – így vagy úgy – mindenki készül a változásra. Gyomorforgató a szálakat mozgatók cinizmusa; a tisztességes, jó szándékú ember csak sakkfigura, díszlet, zsarolással hallgatásra ítélt, a legrosszabb esetben áldozat lehet. Az információ hatalom: az állambiztonság csúcsain az intelligensebbek a volt szocialista tömb országaiban mindenki másnál korábban tudhatták, hogy közeledik a vég. Így ők is várhatták a legfelkészültebben a pillanatot.

Manapság divat emlegetni az Amerikát a háttérből ténylegesen irányító mélyállamot (deep state), amely a politikai változások felszíne mögé rejti befolyását, s amely most nagy küzdelmet vív Trump elnökkel. Azt hiszem, kevesebb ez, mint általános, mindenre érvényes világmagyarázat, de több is, mint hagymázas összeesküvés-elmélet. Úgy sejtem, az egykori állambiztonságig nyúlnak az itteni, a volt szocialista tömb országainak életét befolyásoló, a nyilvánosság fényétől irtózó mélyállam gyökerei.

Ennek prototípusa, egyben totális és legszélsőségesebb változata a KGB volt, amelynek működését az HBO másik idei nagy sikerű sorozata, a Csernobil is megmutatta. Állam az államban, amely a hatalom névleges birtokosait is ellenőrzi, manipulálja, s amely a maga perverz logikája szerint helyezi saját érdekét a nép érdeke elé, ha belepusztul is. És nemcsak a csehek „fantáziálnak” ilyesmiről, nálunk is készült tavaly hasonló tematikájú film, hideglelős politikai thriller (X – A rendszerből törölve, rendezte Ujj Mészáros Károly). Ez a mélyállam emelte fel, és tartja a felszínen Putyint, de ennek lazább, hazai változata fogja le a szavakban legbőszebb antikommunista politikus kezét is, amikor például lehetősége nyílna lezárni a közéletünket immár három évtizede mérgező ügynökkérdést.

25 évnél is régebben már, kezdő újságíróként belefutottam egy történetbe, amelyet az átalakulás időszakának egyik magyar kulcsszereplőjéről adott elő egy informátor, de sem ő nem szolgált kézzel fogható bizonyítékkal az elmondottakra, sem máshol nem leltem fel ilyet. Pedig nyugtalanítóan életszerű és logikus volt. És nagyon hasonlított Skala professzor fiktív történetére... Persze nem árt óvatosan kezelni az ilyen sztorikat: a titkosszolgálati gyökerű, kelet-európai mélyállam egyik legélesebb fegyvere a dezinformáció.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/50. számában jelent meg, 2019. december 13-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/50. számban? Itt megnézheti!