A szabadság szeretete – jobbról, balról

A 2020-as évek elején vagyunk. Ellenzéki politikusként sem nehéz elismerni: az elmúlt tíz év a magát jobboldalnak nevező oldal évtizede volt Magyarországon. Még akkor is, ha ehhez kellett a kétharmad, az ügyészség korrupt gyakorlata és egy nagyhatalom, Putyin Oroszországának érdektámogatása. Még akkor is a magyaros jobboldalé volt ez az évtized, ha ezért cserébe feudális hűségesküt kellett tennie minden anyagilag és karrierben sikeres NER-tagnak a vezérre, Orbán Viktorra.

Még akkor is a magyaros jobboldal vitte el ezeket az éveinket, ha ezért cserébe fel kellett adniuk mindent, amit a valódi jobboldalról gondolunk: el kellett dobniuk a mértékletességet, az organikus gondolkodást, a radikalizmussal szembeni attitűdöt és a keresztényi visszafogottságot. A magyaros jobboldal 2010-ben forradalmat hirdetett a klasszikus jobboldali értékekkel szemben, célját az ötvenmilliós terepjárókban, az adriai jachtokban, a felszívható fehér porokban és az eltitkolt milliárdokban találta meg. Ehhez kellett több millió magyar félelemben tartása, alattvalói szerepbe kényszerítése. Ilyenre sikerült a tízes évek Európa közepén, hazánkban, Magyarországon.

Az elmúlt egy év szerencsére már változásokat mutat. A mögöttünk lévő két választás jelezte, Magyarországon is emberek millióinak van elegük abból, hogy a szolgalelkűvé vált politikai elit egyetlen embert szolgálva, annak ízlésvilágára formálja az országot. Mindezért cserébe feladja azt a felelősségét, hogy gondolkozzon Magyarország jelenéről, lehetőségeiről. Megszűnt a gondolkodó értelmiség a Fidesz körül, ma már csak álbiblikus álhitszónokok vannak ott, akik hirdethetik: legyen minél több focipálya, az egészségügyben pedig a tízparancsolat majd meggyógyít mindenkit. Ez a gondolkodási hiány azonban nekünk is árt, minden magyart érint, még ha semmi közünk sincs ahhoz, amit Orbán Fidesz Viktor művel immáron több mint tíz éve (az ellenzéki időszakuk utolsó éveit is ide kell számítani).

Milyen is ez a politika? Mértéktelen, önző. Nem a választókról szól, hanem egy politikai szubkultúra ízléséről, benne a városi mélykultúra gyűlöletéről. Ne legyen félreértés, mi is szeretjük például a focit, ebben még nincs köztünk különbség. Feladatunknak azonban azt gondoljuk, hogy az adózók pénzét (legyenek magyarok vagy más uniós ország adózói) csak a választók akaratának megfelelően szabad elkölteni. És azt is tudjuk, a művelődésben, a műveltetésben is van feladatunk, ezért kalapot emelünk és támogatjuk a művészeteket, az életet elviselhetővé tevő kulturális gondolkodást.

A magyaros jobboldal felelőssége annak elhazudása, hogy a választási törvényben felépített politikai trükkökkel szavazati kétharmaddá tett többségük ellenére is szellemi közösséget kell találniuk a két másik nagy politikai tábor, a baloldal és a liberálisok egyikével. Ez az állításom nem a koalíciós kormányzásra, hanem a mindennapi politikai magatartás tartalmára vonatkozik elsődlegesen. A választók között ugyanis nincsen egyik szellemi irányzatnak sem abszolút többsége, így aki többségben szeretne kormányozni, annak „lopnia” kell a másik tábor szavazóiból is magának, vagy kormányzati közösséget kell vállalnia (koalíciót) a másik tábor politikai képviseletével. A magyaros jobboldal képlete nagyon egyszerű: súlyosan antiliberális, tehát a baloldali szavazóközösség felé kacsingat. Inkább a rezsicsökkentés politikája, mint gesztusok tétele a kormányzat kontrollját elváró liberálisok felé. Inkább lopnak sokat (gondoljunk csak a Mészáros Lőrincnek hívott érdekeltségek felé juttatott adópénzekre), cserébe szétverik a fejleszteni pénzhiány miatt képtelen közműveket (rezsicsökkentés). Ez az értékválasztás, a magyaros jobboldal antiliberalizmusa, egyben a keleti despotikus rendszerek választása a nyugati polgári világgal szemben.

A közösségi médiában pár nappal ezelőtt szembejött velem Orbán Viktor fotója, amint egy koncertről közölt egy fotót, körülötte a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországának sztárjai. Tisztelem őket, én is sokat táncoltam a zenéjükre. Ők azonban soha nem lázadtak azzal a rendszerrel szemben, amelyben engedélyt kellett kapniuk ahhoz, hogy koncertet adjanak, lemezük jelenhessen meg. Elfogadták a körülményeket olyannak, amilyenek voltak, tehetségüket – kompromisszumokkal – kamatoztatták.

Orbán Viktor ezt a hetvenes-nyolcvanas éveket akarja újra látni. Megtehetné, hogy az ikonikus, államilag támogatott zenészek mellett Magyarország akkori hőseivel is fotózkodik. Azokkal, akik vásárra vitték a bőrüket a magyar szabadságért. Őket azonban inkább gyűlöli, mert példájuk veszélyes a mai jobboldalra. Hadd mondjak egy példát: Kőszeg Ferenc élete miért nem szerepel soha a mai magyaros politikai jobboldalon példaként? Mert nem akarnak gazdag, polgári Magyarországot. Ők akarnak inkább nagyon gazdagok lenni egy polgárok nélküli, államgépezet által uralt országban. Ennek érdekében inkább minisztereket csinálnak egykori kommunistákból, azokból, akikben a bátorság addig terjedt, hogy agitproposnak (kommunista ideológusnak) jelentkeztek a KISZ-be azért, hogy egyszer – bármilyen rendszer is lesz – oktatási miniszterek lehessenek, nagy fekete autóval.

Az a rossz hírem van a Harry Potter-könyveket gyűlölő magyaros jobboldali kommunista miniszterek és főnökük, a legnagyobb magyar (vállalattulajdonos és földbirtokos) számára, hogy az angolszász világ gazdagságát a jobboldali (konzervatívok) és a liberális kultúra szövetsége teremtette meg, míg a skandináv országok irigylésre méltó társadalmait a baloldali (szociáldemokraták) és a liberális kultúra egymásra találása. Nincs olyan szabad és gazdag nemzetközösség ma a világon, amely nehezen megteremtett és nagyon vigyázott eredményeit a liberálisokkal szembeni politikára építette volna fel. A magyaros jobboldal antiliberális politikája tehát a magyar nemzet szempontjából kudarcra van ítélve. A fideszesnek nevezett pénzügyi szövetség vezetői saját szempontjukból azonban erre csilliárdos magánvagyonokat építhetnek fel. Ha hagyjuk.

Az új magyar ellenzék 2019-ben arra érett meg, hogy ezt ne hagyja. A mi politikai közösségünkbe vannak, akik balról, mások jobbról érkeztek. Az köti össze az ide tartozókat, hogy értékrendszerüket nem a liberálisokkal szemben, hanem a liberálisokkal együtt kívánják sikerre vinni, legyenek akár jobb-, akár baloldali liberálisok. Ez a közösség azoknak a politikai hazája, akik értik, hogy az átlátható és számon kérhető politika a nemzet barátja és nem ellensége.

A liberális politika nemzeti politika, a hazát szolgálja. Az első legújabb kori magyar demokratikus kormány jobboldali-konzervatív vezetője, Antall József még a liberálisokkal akart jobboldali politikát építeni, ő még a despotikus, keleti rendszerek ellensége, az európai politikai közösség nagy barátja volt. Ezért kereste az akkor még liberális Orbán Viktorral is a partneri kapcsolatot (ahogy Göncz Árpád köztársasági elnökké válását is az ő személyes javaslatának köszönhetjük). Orbán Viktor azonban nem Antall József politikai örököse. rájött, látva saját pártja akkori liberálisait, hogy nem kényelmes neki, ha folyamatosan be kell számolnia a döntéseiről, esetleg a sajtónak is nyilatkoznia kell, mert így átláthatóvá válna a politikája (vagy inkább a háttérországa és annak működése). Zavarja őt az is, hogy választásokat tartanak néha, ahol ki is kaphat. Mondjuk ki, az egyén szabadságára és felelősségére alapuló szabadelvű gondolkodás idegesíti Orbán Viktort a legjobban. Idegessége pedig nem elvi alapokon nyugszik, hanem kizárólag személyes önzésen.

Már látszik, hogy a 2020-as évtized nem a hamis és magyaros jobboldalé lesz. A liberálisokkal szövetséget kereső bal- és jobboldali polgároké lesz ez az évtized. Minden felelősen gondolkodó magyar ellenzéki politikus ennek a sikernek kíván a motorja lenni, és vár mindenkit a csatába, aki ezzel egyetért. Mindenkinek boldog húszas éveket kívánok ehhez a politikai harchoz, amelynek a végén egy sikeres Magyarország áll gazdag polgárokkal, a korrupt világ pedig a helyére kerül, a börtönökbe.

A szerző volt országgyűlési képviselő

A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/4. számában jelent meg január 24-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/4. számban? Itt megnézheti!