Éljen Kína!!!

Egy évre eltiltotta a Kósa Lajos (Fidesz) vezette Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a rövid pályás gyorskorcsolya-váltó tagjaként Phjongcshangban a magyar sport első téli olimpiai aranyérmét megszerző Burján Csabát. Példastatuálással felérő ítélet, amely mind a 23 éves sportoló karrierjét, mind a magyar korcsolyasport jelenét hátrányosan érinti. Súlyos bűnnek kell terhelnie a lelkét a bajnoknak, ha arra gondolunk, Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszó írásbeli figyelmeztetést kapott az úszószövetségtől egy olyan ügyben, amelyet a dél-koreai hatóságok szexuális zaklatásként kezeltek. Nem ezt a szankciót keveslem – hiszen Kenderesit egyéb kellemetlenségek is érték –, a másikat sokallom.

Tavaly december 3-án Burján Csaba a várakozást megunva a sanghaji repülőtérről posztolt egy dühöset az Instagramra: F..ng China. A magyar korcsolyaválogatott szövetségi kapitánya, Csang Csing Lina erre benyújtotta a lemondását, rasszizmust emlegetve. A szövetség azonnal lépett, Burjánt hazarendelték, a debreceni Eb-t is kihagyta. Az olimpiai bajnok nem magyarázkodott, hanem bocsánatot kért, mégsem kerülte el a drasztikus büntetést. Amely ellen nem fellebbez, a Nemzeti Sportnak azt mondta, vállalja tettéért a felelősséget, s készül a visszatérésre. A kínai edző végül maradt a posztján.

Dicséretre méltó az alázat, amellyel Burján Csaba az egyébként általa is túlzott időtartamúnak nevezett szankciót fogadta. Az én igazságérzetemet, arányérzékemet azonban nagyon is bántja ez a történet! Nem kétséges, otromba, meggondolatlan lépés volt a posztolás. Ha egy kevéssé ismert ember teszi, semmilyen feltűnést nem kelt, Burján Csaba viszont most egy életre megtanulhatta, hogy élsportolóként nagyobb a felelőssége. De egy bocsánatkéréssel, illetve egy figyelmeztetéssel elintézhető lehetne a józan ész és a méltányosság jegyében az ügy. Indulati megnyilvánulással állunk szemben, amelynek kapcsán hisztériakeltő túlérzékenység rasszizmust kiáltani, ahogy – nyilván első felindulásában – a szövetségi kapitány tette.

Fogalmam sincs, milyen érzéseket táplál a kínaiakkal kapcsolatban a magyar korcsolyázó, az biztos, hogy a Liu testvérekkel (és Knoch Viktorral) jó teamet alkotnak. Bármennyire sértő volt is, posztja nem általában a kínai emberekre, a népre, hanem a kínai állam egyik szegmensére irányult. Megjegyzem, azóta maguk a kínai emberek is újabb tapasztalatokkal gazdagodtak államuk működésével kapcsolatban, s lesújtó kritikájuknak hangot is adnak, már ha hagyják nekik. Valahogy nem érzem úgy, hogy Burján Csaba gyorsan törölt és bocsánatkéréssel követett megnyilatkozása a magyar–kínai kapcsolatok megromlásával fenyegetett volna. Az edző pedig – helyesen – azon nyomban megfelelő elégtételt kapott.

Ezek után nem fér a fejembe, miért nem elégedett meg a szövetség a sportoló pályafutását nem megakasztó elmarasztalással. A sport világán túltekintve gondoljunk csak arra: nem fiatal sportolók, hanem a közéletben régóta forgolódó, meglett emberek, újságírók, politikusok fogalmaznak meg szinte naponta sokkal súlyosabb, sértő mondatokat. Hol a második világháború után ki nem irtott németekről, hol rémületes képződményként leírt fehér, heteró, keresztény férfiakról. A politika legfelső régióiból hirdetik a valóban sok kárt okozó politikailag korrekt beszéd halálát, amelyet sokan úgy értelmeznek, hogy mindent lehet, egyre inkább elmosódik a stiláris határ a záróra körüli kocsmai hőzöngés és a közéleti televíziós stúdióbeszélgetések között. A sértő, tudatosan gyűlöletet keltő, olykor rasszista szövegek elkövetői pedig rendre kevesebbel megússzák, mint most Burján Csaba.

A korcsolyaszövetség túlkompenzáló döntése egyébként aligha érdekel most bárkit is Kínában. Ha gesztusnak szánták, a nagy semmibe hullik. Megérte?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/7. számában jelent meg február 14-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/7. számban? Itt megnézheti!