Hol lakik az erős állam?

Hol lakik az erős állam?

Katonai járõrök a debreceni Kossuth téren 2020. március 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az erőnk azon alapszik, hogy erősnek látszunk – mondja a filmbéli Gorbacsov pártfőtitkár a nagy sikerű televíziós Csernobil-sorozatban. Más kor, más rendszer, más krízis, mégis ez jutott eszembe, amikor a magyar miniszterelnök a koronavírus-járvány ügyében számolt be kormánya lépéseiről a televízión keresztül az állampolgároknak. Mintha számokba akarta volna fojtani a tájékoztatást, hosszan sorolta, milyen orvosi eszközből mennyi van az országban, illetve mennyi várható. Megtudtuk, hány 65 év alatti orvos, egészségügyi dolgozó, orvostanhallgató áll készen a vírus elleni küzdelemre, a betegek gyógyítására. A kormányfő a rendvédelemre bevethető erők létszámáról is beszámolt a katonáktól a rendőrökön át a polgárőrökig. Minden szavával, gesztusával azt sugallta, hogy a magyar állam erős, felkészült, készen áll a váratlanul megjelent ellenség elleni harcra. Egyfajta hadvezérként, gyakran egyes szám első személyben beszélt a kormány járványellenes és gazdaságvédelmi lépéseiről.

Ha van pillanat, amikor polgárainak nagy szükségük van az erős, cselekvőképes államra, a mostani bizonyosan az. Ebből a szempontból nincs is mit kifogásolni az elhangzottakon. Volt azonban valami, ami megingatta a hitemet abban, hogy megfelelő kezekben van az ország e válságos pillanatban. Orbán Viktor egy ponton arról beszélt, hogy elrendeli, az intenzív ágyak mellett dolgozó orvosok, egészségügyi dolgozók speciális, a többiek sebészi maszkot kapjanak. Helyes lépés, nem vitás. Csakhogy ilyesmit akkor jelent be valaki, ha eddig más volt a helyzet, vagyis a társadalomnak a betegekkel hivatásánál fogva érintkező, ekként a járványveszélynek leginkább kitett csoportja eddig nem rendelkezett a legmagasabb fokú védelemmel. Legalábbis nem mindenki.

Egy őszinte pillanat | Magyar Hang

Ami azért is furcsa, mert a miniszterelnök pár nappal korábban, péntek reggel a rádióban határozottan azt állította, hogy az egészségügyiek számára minden szükséges eszköz rendelkezésre áll. Holott érkeztek olyan jelzések az érintettek köréből, hogy ez nincs egészen így. Ezt pedig nem üthetjük el annyival, hogy jobb későn, mint soha, hiszen a koronavírus már jó ideje az országban van, s a lappangás természetével is tisztában vagyunk.

Ha drámaian akarnék fogalmazni, a miniszterelnök háborús nyelvezetét használva azt mondanám: a hadvezér megfelelő felszerelés nélkül küldte a csatába az első vonalban harcolókat. Örülök, ha a fürkészek és portyázók segítségével újabb és újabb szállítmányok érkeznek a nélkülözhetetlen eszközökkel, de a késedelem itt bizony nagyon sokba kerülhet. És ha az egész lakosságot egyelőre nem is tudják megfelelő maszkkal ellátni, az lenne a minimum, hogy az egészségügyben dolgozók mellett minden üzletben, boltban dolgozó eladónak, másokkal folyamatosan érintkező embernek biztosítsák ezt a védelmet. Az, hogy ez még mindig nem mindenhol, illetve késve történik meg, számomra nem az erős, a váratlan helyzetekre békeidőben az elvárható módon felkészülő, polgáraiért felelősséget viselő állam létezésének bizonyítéka.

Ahogy az a hatalmi játszma sem, amelybe a Fidesz kommunikációs gépezete a járvány ürügyén a korlátlan idejű felhatalmazás körül belekezdett. Szögezzük le, Orbán Viktor hosszú évek óta olyan tág mozgástérrel rendelkezik, amilyennel 1990 óta senki ebben az országban. Egyközpontú hatalmi struktúrájához lassan minden más közjogi szereplő hozzáidomul – ezért nem hallottuk a köztársasági elnököt, ezért nem autonóm szereplő az elnökével az élen az Országgyűlés, s ezért nem tudja az ország lakóinak többsége, hogy ki az Alkotmánybíróság vagy a legfőbb ítélkezési fórum, a Kúria elnöke. Hatalomgyakorlásának vezérlő elve a centralizáció, illetve közfeladatok kiszervezése, irdatlan mennyiségű közpénz kiforgatása az állami ellenőrzés alól hozzá lojális érdekcsoportoknak.

A miniszterelnök közvetlen környezetében tenyésző magánérdek rendre a közérdek elé kerül – ennek iskolapéldája a Mátrai Erőmű Zrt. ügye –, ez a szivattyú az elmúlt években megfosztotta a fejlődéshez szükséges erőforrásoktól a humán szférát, kiemelten az egészségügyet és az oktatást. Csak remélhetjük, hogy ezt a vétkes mulasztást az előttünk álló megpróbáltatás idején áthidalja a katonás mozgósítás, de leginkább a frontvonalban küzdők hősies, minden elismerésünket megérdemlő erőfeszítése. Akik évek óta nem kérnek mást, mint a normális, a XXI. században elvárható munkafeltételek biztosítását, illetve felelősségteljes munkájuk méltó elismerését. Egy erős állam komolyabban vette volna ezt az igényt.

Az Orbán-rendszer legnagyobb vizsgája | Magyar Hang

Ahogy nem lehet erős államról, válságálló gazdaságról beszélni ott, ahol a vállalkozók, dolgozók kritikus tömege érdemi megtakarítás nélkül él, s önerőből nem képes átvészelni, ha néhány hónapig megrendelés vagy munka nélkül marad. Ezt a fajta hiányzó erőt nem pótolja a hatalom gyakorlóinak adott semmilyen újabb extra felhatalmazás vagy az utcákon járőröző katonaság.

Amikor fent a koronavírusosan operáló szegedi rektortól az egymás megfertőzésével infantilis módon viccelődő kancelláriaminiszteren át a rendkívüli helyzetet is hatalmi és kommunikációs problémaként felfogó miniszterelnökig mindenki felelőtlen, az állam erejét csak a figyelmeztetéseket véresen komolyan vevő fegyelmezett polgárok, az önkéntes munkára jelentkezők, a digitális oktatásra való átállás hiányosságait kreatívan áthidaló tanárok és persze a munkájukat kimerülésig végző orvosok, ápolók adják.

Ennek a küzdelemnek a kimenetele nem kizárólag, nem is elsősorban a veszély természetét sokáig alábecsülő – lásd: iskolabezárás vagy a tesztelés kiterjesztésének makacs ellenzése – vezénylő tábornokon, hanem leginkább rajtunk múlik.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/13. számában jelent meg március 27-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az üzletekben vagy digitálisan! És hogy mit talál még a 2020/13. számban? Itt megnézheti!