Nem vagyok sem virológus, sem epidemiológus, sem infektológus, csupán egy átlagos állampolgár, aki igyekszik betartani a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett szabályokat, az operatív törzs ellentmondásos kommunikációja azonban nem könnyíti meg a dolgomat. És itt elsősorban nem arra gondolok, hogy vajon mindenképpen hordjunk-e maszkot, ahogy azt a Szent László Kórház infektológus főorvosa, Szlávik János mondja, vagy Müller Cecília tiszti főorvos ajánlását követve csak akkor, ha betegek vagyunk? Ez sem mindegy természetesen, a hatósági üzenetek problémái azonban ennél jóval mélyebben gyökereznek.
A nemzetközi példákat látva egy laikus számára is egyre inkább úgy tűnik, a tesztelés a járvány elleni küzdelem sarokpontja. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is hetek óta ezt hangsúlyozza, és akár Dél-Koreát, akár Izlandot, akár Csehországot hozzuk fel példaként a görbe ellaposításának sikerére, a kulcs mindhárom esetben a jelentős mennyiségű laborvizsgálat. Nehéz vitatkozni a számaikkal, de bárki ellenem vetheti, hogy a járvány megfékezése még messze van, és egyáltalán nem biztos, hogy végül nem a magyar módszer válik be.
A magyar módszer kapcsán azonban óhatatlanul is Francis Ford Coppola Apokalipszis most című kultfilmjének egyik jelenete jut eszembe. A vietnami háború alatt Willard századost a dezertőr, és felettesei szerint őrült Kurtz ezredes meggyilkolásával bízzák meg. Amikor a százados elér a célszemélyhez, az neki szegezi a kérdést, hogy valóban őrültek-e a módszerei. – Nem látok semmiféle módszert – feleli Willard a dzsungel bizarr isteneként uralkodó Kurtznek. Az operatív törzs kommunikációja mögött egyre gyakrabban sejlik fel Willard százados alakja.
Ahogy ezt a hazai és külföldi szakemberek is kiemelik, a magyar kormány időben hozta meg a szükséges szigorításokat, e tekintetben tehát még akkor sem lehet kifogásunk, ha az iskolabezárások ügyében például az egyik percről a másikra változtatta meg az álláspontját a kormányzat. Ez azonban önmagában nem tűnik elegendőnek, hiszen ahogy kiderült, a vírus nem minden esetben produkál tüneteket, így láthatatlanul is terjedhet, vagyis sokan anélkül hordják magukban, és adják tovább, hogy tudnának róla. Ennek veszélyét a maszk viselésével lehet mérsékelni, Müller Cecília véleménye szerint azonban csak a betegeknek kell maszkot hordaniuk, az egészségesek számára csak a saját megnyugtatásuk érdekében érdemes felvenniük. De honnan tudhatjuk, hogy egészségesek vagyunk?
Tény, hogy európai összehasonlításban (is) Magyarország nagyon kevés tesztet végez. Ennek belátásához nem is kell a hamarosan a lakossága tizedét letesztelő Izlandhoz fordulnunk – hiszen a helyzeti előnyük nyilvánvaló –, elég ha megnézzük az egymillió lakosra jutó vizsgálatok számát. Finoman szólva nem tartozunk az élbolyhoz ezen a listán. Amíg például Norvégiában egymillió lakosra 23 ezer, Észtországban 22 ezer, Szlovéniában 13 ezer, Lettországban 10 ezer teszt jut, nálunk ez a szám alig több mint 2 ezer.
A nemzetközi összevetésnél sokkal fontosabb azonban, hogy ha tudni szeretném, megfertőződtem-e, itthon csak magánúton, több tízezer forintért van lehetőségem rá, hogy ezt kiderítsem, és nem is lenne elég egyetlen vizsgálat. Ami azonban ennél is rosszabb, ha netán enyhe tüneteim lennének, az eddigi beszámolók alapján, akkor sem kerülhetnének a mintáim a laborba. Így könnyen előfordulhat, hogy mire eljutok a tesztig, minden elővigyázatosság ellenére már több embert megfertőztem.
Itt tartottunk, amikor Müller Cecília vasárnap kijelentette, Budapesten berobbanhat a járvány. Bár eleinte az operatív törzs állította, nem szolgálja a vírus elleni védekezést, ha nyilvánosságra hozzák a fertőzések területi eloszlását, az utóbbi napokban immár elérhetővé vált ez is, így bárki számára kiderülhet, hogy valóban a főváros és Pest megye a legfertőzöttebb része az országnak.
De mit kezdhetünk a berobbanással, ha országosan összesen kevesebbet tesztelnek, mint amivel megállapítható lenne a robbanásszerű növekedés? Hacsak a naponta elvégzett vizsgálatok jelentős része nem végződik pozitív eredménnyel, a berobbanás kifejezés alig értelmezhető. Márpedig az eddigiek alapján ez elképzelhetetlen, hiszen ezer vizsgálatra körülbelül 30 igazolt fertőzés jut, vagyis a napi 1000-1500 teszt legrosszabb esetben is 30-45 pozitív mintát produkálhatna átlagban. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy nem robbanhat be a járvány a fővárosban, csupán azt, hogy ha ez valóban bekövetkezik, arról nem fogunk tudni.
Ennek fényében Müller Cecília kijelentését nehéz nem rémhírkeltésként érteni, hiszen szavait a laborvizsgálatok szükségképpen nem támaszthatják alá. És ez a rémhír addig marad fertőzőképes, ameddig nem emelik jelentősen a naponta elvégzett tesztek számát. A helyzet iróniája, hogy miközben a kormány harcot hirdetett a rémhírek ellen, és a küzdelembe a közmédia is beszállt, már a Magyar Hangot is megvádolva álhírek terjesztésével, a járvány elleni központi védekezést kommunikáló törzs szabadon beszélhet olyasmiről, amit nem képes tényekkel alátámasztani.
A szándék természetesen érthető, hiszen a hatóság szeretné, ha a jó időben a fővárosiak nem tódulnának ki tömegesen a szabadba. Csakhogy egyszerű ijesztgetéssel aligha lehet a négy fal között tartani az embereket, különösen, ha nyárira fordul az időjárás. Sokkal hatékonyabb lenne, ha tényekkel támasztanák alá véleményüket, amely szerint a regisztrált betegeknél lényegesen többen hordhatják magukban a vírust. Egy 1,7 milliós városban 2-300 igazolt beteg nem fogja elriasztani az elszánt szabályszegőket.
Mindannyiunk érdeke, hogy a jelenlegi helyzetben minél többen maradjanak otthon. Ehhez pedig a hatóság nem rémhírekkel, hanem transzparens kommunikációval, és a jelenleginél lényegesen több teszttel járulhat hozzá.
