Az egészségügy túlterhelődését nemcsak azért kell megakadályozni, mert különben nem jutna minden koronavírus-fertőzöttnek elég ágy a kórházakban. A szigorú intézkedések azért is szükségesek, hogy minden betegnek jusson megfelelő kezelés és lélegeztetőgép, akinek az életét így menteni lehet. Olaszországban már láthattuk, milyen vállalhatatlan helyzeteket teremt, amikor az orvosnak kell döntenie, ki menekülhessen meg a betegei közül, ki nem. A kórházakra feszülő nyomást azért is gátolnunk kell, mert különben másokra sem jut majd elég figyelem, és olyanok is halhatnak meg a járvány miatt, akiknek még csak koronavírus-fertőzésük sincs. Ezzel indokolják a korlátozó intézkedések jó részét is: lapítanunk kell a járványgörbét, az exponenciálisan növekvő megbetegedésszámot, hogy ne egyszerre szakadjon minden az egészségügyre.
Ehhez képest Kásler Miklós azért menesztette múlt vasárnap az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) vezetőjét, mert állítólag nem szabadították fel a szükséges mennyiségű ágyat határidőre. Az intézménynél ezt cáfolták, a dolgozókon kívül pedig egy sor közéleti szereplő is kiállt az elküldött Cserháti Péter mellett. Még a volt emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán is. De hiába, láthatólag hatástalan minden tiltakozás, a kormánymédia meg eközben olyan tartalmakkal mérgezi az olvasókat, mint amilyen a „Sorosék támogatják a leváltott főigazgatót” című is.
A kormány célja az volt, hogy április 15-ére 36 ezer kórházi ágy szabaduljon fel. Ahogy a Válasz Online megjegyezte: rendkívüli szám. A nemzetközi statisztikák szerint ugyanis az igazolt fertőzöttek 20-25 százaléka szokott kórházi kezelésre szorulni, ez a 36 ezer férőhely pedig 150-180 ezer fertőzött ellátását tenné lehetővé. Csütörtökön 1652-nél tartunk, 199-en pedig már a gyógyultak között vannak.
Persze, a túlzott óvatosságot, a rendkívüli készültséget nem róhatnánk fel, ha az mondjuk az egészségügyi segédeszközök felhalmozásában, a lélegeztetőgépek csatasorba állításában öltene testet. Csakhogy a kórházi ágyak „felszabadítása” a gyakorlatban azt jelenti, hogy olyanokat küldenek haza, akiknek a kezelésre igazán szükségük lenne. Nemcsak holnap, vagy a távoli jövőben valamikor, amikor potenciálisan fertőzöttek lesznek, és levegőt sem tudnak venni, hanem most is, folyamatosan.
A 24.hu cikkében pedig bőven olvashattunk elképesztő esetekről. Arról, hogy magatehetetlen, demens, idős embereket küldenek most el, mintha az ő ápolásuk valamiféle luxus lenne, megoldható gond a család számára. Miközben az hivatalos kommunikáció az, hogy az egészséges fiatal se találkozzon egészséges idős rokonával, azalatt súlyos betegek ezreit küldik haza. „Nagynéném 77 éves, idős magatehetetlen, demens beteg, akinek két hét ezelőtt volt végtagamputációja. Sajnos az altatás a meglévő demenciát a legrosszabbra fordította, teljesen öntudatlan. 24 órás ápolást, etetést, pelenkázást igényel” – fejtette ki a lapnak például Cristina, aki a tengerentúlon él, a szikszói kórházból elküldött nagynénjét nyilván nem tudja ellátni. De nem tudja az idős asszony két testvére sem, akik már szintén nem fiatalok, komoly egészségügyi gondokkal küzdenek ők is.
Hasonló történetekről már százával hallani. Ezalatt az operatív törzs sajtótájékoztatóin rendre az állampolgári fegyelem emlegetése a téma, olyan történetek ecsetelésével, minthogy a felnőttek elvitték autóval az idős rokonaikat bevásárolni, ők pedig közben a parkolóban beszélgettek kisebb csoportban. Az állam nem győzi az egyes személyek felelősségét hangoztatni, az önkormányzatok pedig a szigorúbb korlátozó intézkedésektől várják a népszerűségnövekedést. És tudják jól, hogy amikor sávos bevásárlás van, akkor az állampolgár úgyis arra az idős emberre lesz dühös, aki délután háromkor előtte áll sorban a pénztárnál. Nem pedig azokra, akik magatehetetlen idős betegeket küldenek haza, és potenciális fertőzötteket vissza az idősotthonokba. Pedig a járvány leküzdését és az élet normalizálását sokkal inkább ők gátolják.
