Még arra sem volt hajlandó az Országgyűlés igazságügyi bizottságának kormánypárti többsége, hogy legalább a Tisztelt Ház elé engedje megtárgyalásra három független képviselő törvényjavaslatát. Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs azt kezdeményezték, hogy a képviselők a veszélyhelyzet idején megszavazott fizetésemelésükről mondjanak le, és azt a Járványügyi Védekezési Alapon keresztül költsék inkább az egészségügyi dolgozók támogatására.
A törvényjavaslat országgyűlési vitáján a kormánypártiak kifejthették volna, miért nem tartják indokoltnak ezt a felajánlást a járvány elleni küzdelemben az egészségüket is kockáztató orvosok, ápolók javára. A kormánypárti képviselők cinizmusára jellemző, hogy a keddi bizottsági ülésen hallgattak, mint hal a szatyorban. Nem voltak bátrak, hogy elmondják, miért nem képesek még ekkora áldozatra sem az egészségügyi dolgozókért. Úgy gondolhatják, jó döntést hoztak, jár nekik az a pénz, hiszen megdolgoznak érte.
Nem úgy, mint a gyöngyöspatai cigány gyerekek, akik nem dolgoztak meg azért pénzért, amit a hátrányos megkülönböztetésükért jogerősen bíróság ítélt meg nekik kártérítésként. A kormányfő szerint az egy nagyon rossz döntés volt a bíróság részéről. Mondhatnánk, hogy szerintünk ez a vírusjárvány idején hozott parlamenti döntés is pofátlanul rossz döntés volt, ezért aztán nem is kellene végrehajtani. De tudjuk, hogy falra hányt borsó minden értelmes javaslat, amely az ellenzék oldaláról érkezik. A politikai kultúrát illetően fejlettebb nyugati országokban, de még itthon, az önkormányzatok egy részében is – a jobboldali irányítás alatt állókban is – belátták, milyen fontos gesztusértéke van annak, ha a bajban a polgármester és a képviselők is lemondanak jövedelmük egy részéről.
Miközben a saját fizetésemelésük tekintetében kérlelhetetlennek bizonyultak a kormánypártiak, aközben nagyon bátran fürkésznek és portyáznak a közalkalmazottak munkajogi biztonsága körül. A kulturális intézményekben, levéltárakban dolgozókat rapid gyorsasággal taszították ki a nagyobb biztonságot, kiszámítható életpályát jelentő közalkalmazotti státusból. Megtették, mert megtehetik. Mint ahogy azon kormányzati döntés ellen sem volt egyetlen szavuk sem a jobboldali képviselőknek, amellyel orvosi gyógykezelésre szoruló betegeket fosztottak meg a kórházi ellátáshoz fűződő joguktól.
Már nem múlik el úgy nap, hogy ne csorbítanák az állampolgárok valamelyik csoportjának szerzett jogát, vagy alkotmányos alapjogát. Például megszavaztak egy olyan jogszabályt is, amely ellenőrizni rendeli a közmunkára jelentkező portáját. Tiszta udvar, rendes ház kell ahhoz, hogy tulajdonosa méltó legyen a közmunkával megkereshető kis jövedelemre.
Nem hajlandók tudomásul venni azt az Alkotmánybíróság által korábban hozott döntést, hogy ilyet azért nem lehet elrendelni, mert ezzel a szegényebb, közmunkára szoruló állampolgárokat hozzák hátrányos helyzetbe. Mivel a közmunkáért járó bér központi költségvetésből származik, mégis úgy gondolják, megalázhatják az embereket a porták szemrevételezésével. Érthetetlen, józan ésszel felfoghatatlan az az embertelen, kegyetlen gondolkodásmód, amit nap mint nap tapasztalunk a kormánypárti oldal megszólalásaiban, a képviselőik által hozott jogszabályokban. A rokkantnyugdíjasoknak el kell tűrniük, hogy az Alkotmánybíróság ítélete is kevés jogfosztással okozott káruk megtérítéséhez.
A megalázóan alacsony bérért dolgozóknak még azt is el kell viselniük, hogy igazgatóik, hű alattvalóként az orvosi esküjükkel összhangban nem lévő központi utasításokat is végrehajtatnak velük. A legérthetetlenebb mégis az: miért asszisztál ehhez még mindig a parlamenti ellenzék. Hányszor kell még Orbán Viktornak mindenféle trükkös politikai csapdahelyzetet előállítania ahhoz, hogy végképp elveszítsék maradék népszerűségüket is?
Ott kellene hagyni az egészet, és inkább országjárásba kellene kezdeniük bázisuk szélesítése érdekében. Ha az ellenzéki javaslatokat úgysem hajlandók megtárgyalni sem, és a végrehajtó hatalom hatékony ellenőrzésére sincs igazán mód, akkor miért kell jelenlétükkel azt igazolni, hogy itt még mindig működő parlamentáris demokrácia van?
Csak annyit tudnak elérni, hogy a kormánypárti propagandasajtó célkeresztjébe küzdjék fel magukat a kemény hangú interpellációikkal, napirend előtti szemrehányásaikkal. Talán hagyni kellene, hogy nyilvánvaló legyen, miként működik a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ha nincs vállalkozó arra, hogy eljátssza az ellenzék szerepét.
Igaza van a politológus Bozóki Andrásnak, aki szerint ez „a rendszer nemcsak híveik, képviselőik, oligarcháik és megvásárolt állami vezetőik lojalitása miatt működik, hanem azért is, mert a zsarnokság által fertőzött ellenzék nem nyújt alternatívát. Inkább házhoz megy a pofonért, a megaláztatásokért. Az ellenzék akkor lenne képes alternatívát nyújtani, ha kilépne a képmutató rendszer paravánjai mögül”.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/21. számában jelent meg május 22-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/21. számban? Itt megnézheti!
