Pár hete írtam hosszabb cikket a Joanne Kathleen Rowling körül kialakult botrányról, amely röviden úgy foglalható össze, hogy a feminista írónő a menstruáló személy kifejezést sérelmezte, s ezzel transzneműek érdekeit védelmező szervezetek kereszttüzébe került, amelyek szerint ez már a sokadik alkalom, amikor a Harry Potter-regényciklus szerzője fóbiás transzgyűlölőként nyilvánul meg.
A vita a magyarországi baloldal nyilvánosságában is teret nyert, ahol a Partizán arca, Gulyás Márton és a Mérce egykori főszerkesztője, Jámbor András egyaránt karakteres véleményt alkotott: Gulyás J. K. Rowling igaza mellett érvelt, Jámbor pedig az identitáspolitikai diskurzus infantilizmusára hívta fel a figyelmet.
Velük szemben két vélemény látszott artikulálódni: egyrészt Márton Joci CEU-n végzett, cigány származású LMBTQI-aktivista elvitatta Gulyás Márton jogát, hogy egyáltalán véleményt formáljon egy olyan kérdésben, amely transznemű személyeket érint, s ahol azok már ismertették a helyes álláspontot; másrészt Mérő Vera, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldal szerkesztője Márton Jocihoz csatlakozva Gulyást még jóindulatú rasszizmussal is megvádolta. Jámbor András sem járt jobban: kivágták egy olyan Facebook-vitából, amelyben véleményt próbált nyilvánítani.
Bevallom, némi kárörömmel szemléltem a fenti eseménysort, Gulyás Márton és Jámbor András ugyanis rendszeresen zúz szét identitáspolitikai érveikkel szociáldemokrata álláspontokat. Ez a működés nemcsak tagadja a legnagyszerűbb liberális és baloldali hagyományokat, mint akár a szabad identitásválasztás, akár a világ tőke-munka tengelyen való értelmezése, de még értelmetlen is: a baloldal önmagát csonkolja vele, miközben a populista jobboldal trolljai, a Trumpok és az Orbánok csak röhögnek a markukba.
Miután úgy éreztem, eleget gúnyolódtam Gulyás Márton és Jámbor András identitáspolitikai megrendszabályozása felett, rossz érzésem támadt. Világos, hogy az esetnek van egy olyan olvasata, amely szerint a fagyi visszanyalt, és az egyetlen értelmes reakció valóban a röhögés ezeken a vitákon – ugyan kit érdekel a lépten-nyomon tanúsított hisztérikus megsértődés minden röhejes hülyeségen, amikor Magyarország legfeljebb nyomokban tartalmaz jogállamot, közpénzt és demokratikus versenyt! Az ellenzék romhalmaz, amelyet kívülről Orbán Viktor bombáz, belül pedig egymást tépik szét különböző érdekű és világnézetű csoportok.
De akárhogy is, ebből a közegből toronymagasan kiemelkedik Gulyás Márton és Jámbor András, akik legalább felépítettek valamit a saját karrierjükön kívül. Nem mellesleg ez a két baloldali aktivista majdnem valamennyi általam ismert konfliktusban a gyenge és elesett fél mellé állt, minden erejével szolgálta a baloldalt, azokat az állampolgárokat, akik jogsérelmet szenvedtek el a hatalomtól, akik méltatlan anyagi körülmények közt tengődnek, vagy akik zaklatások, erőszakcselekmények áldozataivá váltak. Számos alkalommal álltak transzneműek mellé, és védelmezték őket olyan igazságtalanságokkal szemben, mint akár a salátatörvény 33. paragrafusa. Ha a fentiek képviselete alól kivételt tettek, azt mindig az ellenzék vélt egységéért, az ellenzék választási sikeréért tették, s úgy képzelem, hogy minden ilyen esetben keményen meg kellett vívniuk a lelkiismeretükkel.
Ezt a két baloldali aktivistát szégyenítette meg és rekesztette ki Márton Joci és Mérő Vera. Milyen alapon? Kik kussoltatnak el kiket? Én nagyon nem szeretem, ha egy autoritás saját tekintélyére hivatkozva söpör el egy véleményt – de hol itt az autoritás? Csak sérelmi kártyákat látok. Gulyás Mártonnak és Jámbor Andrásnak pedig szótlanul kell tűrnie a megaláztatást, mert ma már egy fehér bőrű baloldali nem mondhatja azt, hogy ahol cigányokat üldöznek, ott ő is cigány. Ő nem cigány, Márton Joci és Mérő Vera ugyanis számon tartja a fehér, cisznemű férfiak privilégiumait.
Egyetlen heteroszexuális baloldali sem mondhatja többé azt, hogy ahol homoszexuálisokat üldöznek, ott ő is homoszexuális, mert ő igenis heteroszexuális, akinek csak kussolva egyetérteni van joga. Márton Joci és Mérő Vera számon tartja a megszólalók bőrszínét és szexusát, akiknek, ha mondanivalójuk van, először hozzájuk kell fordulniuk, hogy megtudják, vajon gondolhatják-e azt, amit gondolnak. Ők döntenek arról, hogy egy személy bizonyos tárgyban legitim megszólaló-e vagy sem. Tagadják az empátiát, mert azt vallják, hogy nők problémáit csak nők, homoszexuálisok problémáit csak homoszexuálisok, transzneműek problémáit csak transzneműek, feketék problémáit csak feketék, cigányok problémáit csak cigányok érthetik. Tagadják a szabad identitásválasztást, amely már csak az ő klubjuk tagjainak privilégiuma. Tagadják az ember egyetemességét. Orbán Viktor csak egy kávét kér.
Írásomnak különös következménye is lett, Jámbor András ugyanis Facebook-oldalán nyilvánosan sérelmezte cikkem tartalmát annak ellenére, hogy abban pozitív szereplőként tüntettem fel. A bejegyzés személyeskedő részén túl Jámbor András azt állítja, hogy nem az történt, amiről az én tragikomédiám szól. A Mérce egykori főszerkesztője így fogalmaz: „Nem érdekelt senkit a hozzászólásom a témában, egy-két érintettel tök jó levelezést folytattam, de senki se támadt rám, nem követelte, hogy kérjek bocsánatot, vagy szórjak hamut a fejemre a gendertemplom bejáratánál.”
Érdemes felidézni Jámbor András eredeti posztját, amelyben jó hangulatú levelezésről ugyan nincs szó, viszont e mondattal kezdődik: „Az első kommentemre adott instant letiltás óta csak távolról néztem a vitát, amely kirobbant Gulyás Marci J. K. Rowlingos posztja óta.” Tehát Jámbor Andrást letiltották, kizárták a vitából – írásomban ezt tettem szóvá, s ez az, amit ő nemes egyszerűséggel letagadott.
Továbbra sem tudom azonban eldönteni, hogy Jámbor azért tagadja-e azt, ami történt vele, mert nem akar nyilvánosságot adni egy túlpörgött moderátor házmesterkedésének, vagy inkább arról van szó, hogy korántsem olyan jelentéktelen ez a vita, mint állítja, korántsem olyan gyengék a tengerentúlról importált identitáspolitika hadállásai, Jámbor András magatartása pedig maga a jól ismert kényszeres igazodás ahhoz a hisztériához, amellyel a tőkés elit a baloldalt világszerte a lábához kényszeríti.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/29. számában jelenik meg július 17-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/29. számban? Itt megnézheti!
