„Az eljárás alapját az a bűnügyi információ képezte, amely szerint Miskolc különböző városrészeiben: Számozott utcák, Lyukóvölgy, Bábonyibérc, illetve Tiszaújváros környékén lévő településeken a drogterjesztői csoportok azonos felső kapcsolati forrásokból vásárolják a tiltott szert. (…)Az új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnözői csoportokkal szemben végrehajtott akciósorozat eredményeként, a droggal fertőzött területeken a fogyasztók és terjesztők száma jelentősen csökkent, bódult emberek az inkriminált városrészeken nincsenek.”
(Police.hu, 2020. június 17.)
„Egy miskolci, lyukóvölgyi haláleset után azonosították az új pszichoaktív anyag megjelenését a szakértői intézetben – mondta a rendőrség sajtótájékoztatóján Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense. A szakértők ezután májusig visszamenőleg vizsgálták a gyanús eseteket, mire kiderült, a bika nevű anyaghoz 11 haláleset köthető.”
(MTI, 2020. Augusztus 11.)
Két hír, közte szűk két hónap. A kettő között Miskolcon jártam. Arra voltam kíváncsi, valóban igaz-e, hogy nincsenek már "bódult emberek az inkriminált városrészeken.” A helyiek elmondták, hogy igen, a számozott utcákban valóban eltűnt a drog - igaz, lassan eltűnnek maguk a számozott utcák is -, de a Lyukóban még nagyon is jelen van. Igazán könnyű lenne most viccelődni a rendőrségen, hogy lám, milyen elhamarkodott kijelentést tettek szűk két hónapja a hatóság emberei, de nem teszem. A rendőrség ugyanis teszi a dolgát drogügyben. A baj az, hogy csak a rendőrség teszi a dolgát.
Kifejtem.
Eszembe jut egy megyei rendőr-szóvivővel folytatott, szigorúan offrecord beszélgetés még 2015-ből. A déli határnál ácsorogtunk, valami rögtönzött menekülttábor tövében, és az embercsempészek kerültek szóba. A diktafon kikapcsolása után mondta a kommunikációs tiszt, hogy értsük már meg, elkaphatják ők az összeset, másnap tízen állnak minden lecsukott csempész helyére.
*
Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt feltételezem, hogy hasonló a reprodukciós arány az előállított dílereknél is, mégpedig ugyanazon okokból: gyorsabban lehet sokkal több pénzt keresni így, mint közmunkán levelek söprögetésével vagy a szalag melletti robotolással. (Nem mellékes, ahhoz, hogy utóbbi elviseljék, megdöbbentően sokan fordulnak a bikához hasonló pszichoaktív szerekhez.) Ez persze nem szép dolog, de attól még így van. A rendőrség, mint mondtam, teszi a dolgát: az utóbbi hónapokban elég sok látványos rajtaütést prezentáltak – ám ettől még a lényeg nem változott.
A szerhasználók ugyanolyan nyomorult helyzetben vannak, mint korábban , és attól, hogy most történetesen ül a dílerük, még vágyni fognak a filléres méreg után, amitől a párpercnyi megváltást remélik. Ez sem szép dolog, de hát ez is így van. Itt jönne a képbe az oktatás, az egészségügy, a szociális és a civil szféra, a szűken és tágan értelmezett közösség, a család, az önkormányzat. Hogy tegyen ez ellen. Azokon a vidékeken, ahol a mindennapos és egyre elkeseredettebb harcot vívják a Nagyúrral és a pszichoaktív bikával, a felsoroltak mindegyike rettenetes állapotban van. Ha még léteznek egyáltalán.
*
Ott van aztán a 11 új haláleset. Legyinthetünk rájuk persze, hogy régen is ragasztóztak, meg összeittak mindenféle pancsolt löttyöt, és aztán ugyanígy haltak bele. De mi lesz akkor, ha a tizenkettedik haláleset majd úgy kötődik a bikához, hogy egy kattogó szerhasználó egyszer csak leszúr valakit a villamoson?
Elmondom mi lesz: késő. Persze már most is az van, mert a bika és a többi pszichoaktív szer elleni harc még mindig csupán rendőrségi, és nem pedig politikai- vagy társadalmi kérdés.
*
De hogy ne ijedjen meg senki, zárásképp írok valamit, ami mosolyt csal az arcokra: 2013-ban a Parlament elfogadta azt a drogstratégiát, mely szerint Magyarország 2020-ra drogmentes ország lesz. Bár jobban meggondolva, ez inkább csak egy rossz vicc.
