A 2020-as EU-csúcs történelminek bizonyulhat. Lehet, hogy majd egyszer a történészek innen számítják az Európai Egyesült Államok megszületését. Két jelet látok erre, a kormányzás és a gazdaság területén.
A vétó helyébe a minősített többség lép. A legfontosabb kérdésben, az EU alapvető jogi rendszerének- a jogállami működésnek a megítélésében a tagállamok a jövőben nem élhetnek vétójoggal. Amennyiben sérül a jogállam érvényesülése egy tagországnál, például a közösség pénzének kisajátításával, elég tizenöt ország állásfoglalása a szankcionáláshoz, (most még csak) az EU-s támogatások befagyasztásához.
Az Unió kötvénykibocsátása a másik elvi jelentőségű döntés. A közös európai kötelezettségvállalás a 35 éves futamidejű, 750 milliárd eurós hitelfelvétel a koronavírus-járványt követő helyreállítás finanszírozásához példátlan az Unió történetében. A Helyreállítási Alap nem a tagországok által összerakott pénz, hanem az Uniónak, mint intézménynek a szabályozott kötvénykibocsátása. Az EU világpolitikai szerepének gazdasági alapjai végre kiépíthetőek lesznek. Az Európai Központi Bank és a nemzeti keretekre aprózódó gazdasági erőfeszítések a jövőben egyre inkább összegződhetnek egy közös stratégia, döntési rendszer kiépülésével. A kötvénykibocsátás tehát olyan közpénzügyi mozzanat, amely a nemzetállamok egységes rendszerbe foglalásának egyértelmű kifejeződése.
Az integráció v.s. populizmus harcában – a COVID-19-nek köszönhetően – a minősített többség, valamint az EU-Alap megjelenésével az integráció került fölénybe. A vétójog és a nemzeti tőke masszív falain ezek az első – alig észrevehető – repedések. A jövő jelei. Érdekes történelmi hasonlóság van mindkét esetben: az Amerikai Egyesült Államok kialakulásakor is az egyes államok önálló státuszának ezen megnyilvánulásai voltak azok az akadályok, melyek legyőzésével egy erős, szilárd, fejlődőképes ország jöhetett létre az angol gyarmatokból. Érdemes visszapillantani, hogy e két döntő mozzanat miként valósult meg majd 250 évvel ezelőtt, Amerikában.
A Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása után 11 évvel, 1787-ben, az Alkotmány törvénybe iktatásakor szembesült az Alkotmányozó Konvenció az egyes államok eltérő érdekeinek érvényt szerző vétó-jognak a fejlődést akadályozó hatásával. (Az EU-ban sem sikerült az Alkotmány ratifikálása a franciák és a hollandok nemleges álláspontja miatt, s jött létre 2007-ben a jogilag sokkal gyengébb Lisszaboni Szerződés.) A megoldás: „Ha kilenc állam (az államok háromnegyede) bejelenti egyetértését – függetlenül attól, hogy miként határoz a maradék négy –, az Alkotmány az Unió alaptörvényének rangjára emelkedik.” (Paul Johnson: Az amerikai nép története.) Így is történt. A vétójog eltörlése hozzájárult ahhoz, hogy Konvenció teljesítse feladatát: „Az Egyesült Államoknak egyetlen, egységes és szuverén alakzatnak kell lennie a más országokkal való kapcsolataiban, a háborúval kapcsolatos kérdésekben, és mindenben, amiben érdekeik közösek.” (Az egyre „szűkebb” világban az EU-nak nem kellene „egységes és szuverén” alakzatnak lennie?)
A döntési készség azonban nem sokat ér, ha az ambiciózus elképzelések, vagy a kényszerhelyzeteken való túljutás anyagi eszközei nem állnak rendelkezésre. A másik döntő lépést ez utóbbi kényszerítette ki.
Az amerikai függetlenségi háború (1775–1783) győzelme után nem lehetett létrehozni egy erős végrehajtó hatalmat, mert a hihetetlen mértékű infláció totális pénzügyi csőddel fenyegette valamennyi tagállamot. (Napjainkban a COVID-19 állította le a gazdaságokat, s az infláció kialakulását kellett megakadályozni!) A tagállamok saját lehetőségeiket kevésnek tartották a veszély elhárításához, a Kongresszusnak meg joga nem volt a szükséges lépések megtételéhez. Washington elnök fiatal pénzügyminisztere, a zseniális és a lehetetlent ösztönző erőként megélő Hamilton gyorsan cselekedett. 1790-ben a Kongresszus elé terjesztette a „Jelentés a közhitelekről” c. javaslatot, melyet hosszas vita után elfogadtak. E szerint a szövetségi kormány átvállalta az egyes államok adósságát. (Most: „Helyreállítási Alap”- közös kötvénykibocsátás.) A döntő érve Hamiltonnak: „Ha nincs vagyonbiztonság, búcsút mondhatunk a szabadságnak is.” (Ezt mi is megtapasztaljuk a NER-ben) Hamilton 100 Continental-kötvényért szinte semmit, 1 dollárt kínált, amit a kétségbeesett emberek elfogadtak… Az USA helyre tudta állítani hitelképességét, s egyre gazdagabb és meghatározóbb lett a pénzpiacokon…
Azt gondolom azonban, hogy az USA létrehozásában döntő egy harmadik tényező volt: az Alapító Atyák közös akarata. Akik mindezt elindították és megcsinálták, az országteremtő legszűkebb elit, az Alapító Atyák: George Washington, John Adams, Benjamin Franklin, Thomas Jefferson, James Madison. Alexander Hamilton menet közben robbant be az Atyák közé.…
De térjünk vissza napjainkhoz. A fentiek fényében milyennek ítélhető a mai politika?
Fentebb azt írtam, hogy látok két jelet. De az is lehet, hogy többről van szó. Az Unió Parlamentje és a miniszterelnökök alkotta Tanács viszonyában a tagállamok vétójogának megkérdőjelezése, valamint az egyes államok fenyegetettsége a jogállamiság parlamenti vizsgálatával az EU vezetési gyakorlatának minőségi átrendezését indíthatja el. Fontos elem, hogy a Tanács tagjainak döntési kompetenciájában eddig megnyilvánuló egyenlőség megszűnik. Azoknak az országoknak, ahol például az egyes hatalmi ágak (törvényhozás, végrehajtó hatalom, bíróság) függetlensége-, vagy a szubszidiaritás elve (az államigazgatási döntéseket az érintettek szintjéhez közel kell vinni, s a testületekbe képviselőiknek helyet kell adni) nem érvényesül – szembe kell nézniük a parlamenti vizsgálattal, s az esetleges retorziókkal. A Tanács szerepe csökken, a Parlamenté és a Bizottságé pedig megerősödik. Úgy vélem, a következő 7 éves költségvetés elfogadása már gyökeresen más lesz: a Tanács szerepe a formalitás kategóriájába kerül. Hét év küzdelme során – remélem – kialakul az a helyzet, amikor az Európai Bizottság benyújtja a költségvetési javaslatát a Parlamentnek, amely dönt róla. És ezt már úgy hívják, hogy Európai Egyesült Államok. Mármint ha ez a hét év „kitermeli” az Unió „Atyáit és Anyáit!” Mert Európában is ez lesz a döntő elem.
De mivel számolhatunk mi, magyarok?
A mostani EU-csúcs – ha a fentieket figyelembe vesszük – Orbán számára siker. Természetesen nem azért siker, mert a magyar parlament által számára előírt mind a négy kérdésben eredményes lett volna. Nem. Ezekben kudarcot vallott. Siker, hogy a Tanács nem fordult ellene, nem lett nyilvánvaló, hogy Magyarország a jogállami kritériumok minimumának sem felel meg. És továbbra is ömlik a pénz. Ő pedig Magyarországgal továbbra is azt csinál, amit akar, legfeljebb nehezebb lesz lopni. Még egy ideig. A siker: nyert pár évet. Az a kérdés, hogy mennyit? Ez viszont nem Brüsszeltől, hanem tőlünk, polgároktól függ.
Ma már egyre többen látják, hogy lemaradunk. Nem Ausztriától (Hol van ez már!). Szlovákiától, mely megszabadult a morálisan beszennyeződött vezetőitől, s állva hagyott bennünket. Románia, Bulgária polgárai fellépnek a korrupció ellen, százezrek tüntetnek, kormánytisztviselőket börtönöznek be. Ők is elhagynak bennünket. Gazdaság terén a lengyelek is előttünk vannak. A sajtószabadság terén zuhanunk: 180 ország között az európai országok közül az afrikaiak közé, a 89. helyre csúsztunk 10 év alatt. Az INDEX bedöntése után már jó, ha 100 közé beférünk. Mielőtt Brüsszel mondana nemet ránk, mi fogunk ráébredni arra, hogy az EU elment mellettünk. És mindennek a tetejében akkor maradunk le, akkor épül le az oktatás, esik az egyetemi felvételizők száma, szűkül a sajtószabadság, számolják fel az autonómia minden megjelenését, amikor az évszázad kihívásaira kellene felkészülnünk. Jön a digitalizáció, néhány év alatt a munkahelyek harmada, fele szűnik meg, s nem a járvány miatt leszünk karanténban. A tudatlanságunk foglyai leszünk.
Ez a helyzet is emlékeztethet bennünket valamire, amit átéltünk, de kedvező pozíciónk volt. Az EU helyébe a KGST-t tegyük, s menjünk vissza egy jó félévszázadot.
Kuba külügyminisztere hazautazása előtt egy szűk körű összejövetelen beszélt utazásainak tapasztalatairól. Bejárta a szocialista országokat Fidel Casrto megbízásából. Az volt a feladata, hogy képet alkosson főnökének a szocialista világról, amelyhez közeledni akart Kuba. A tájékoztató döbbenetes elemét szeretném idézni: „Érdekes ez a világ. De egyet nem értek. A KGST Ceausescu rendszerét miért támogatja, ha mindenben zavart okoz? Maguk úgy működnek, mint egy partizáncsapat. Csakhogy Che Guevara partizánjainál a tempót mindig a legelesettebb, sebesült bajtársukhoz kell igazítani. Nemcsak emberi tisztesség okán. Különben nagyon hamar elfogyna a csapat. De egy államszövetségnél nem ez a helyzet! Romániát miért tartják bent a KGST-ben?” Eddig az idézet. 2020-ban Magyarország viselkedik úgy az EU-ban, mint Románia anno a KGST-ben. És az EU sem dob ki bennünket. De nekünk még időben (?) lesz-e elegünk Orbán rendszeréből?
Az Index kollektív lépése is egy jel számomra. Jött nyolcvan gerinces, magára adó újságíró, felálltak és azt mondták, hogy elég. Elegük lett – és léptek. A Színház- és Filmművészeti Egyetem is példamutatóan ellenáll. Mi többiek meg szégyenkezhetünk. Lenyeltük a Népszabadság felszámolását. Az Akadémia elnöke ígérte a harcot, de az akadémikusok nem harcoltak sem az intézeteikért, sem a tudomány szabadságáért. Az egyetemek függetlenségének, a tudomány autonómiájának megszüntetése ellen fellépett a lengyel-, az osztrák-, a német rektori konferencia – a magyar rektorok meg sem szólaltak. Harminckétezer kórházi beteget küldtek haza úgy, hogy nem törődtek sorsukkal, de a társadalmi megsegítésüket is akadályozták. Csend. Orbán nem engedte, hogy a Velencei-tónál kaszinó épüljön (ártatlanul tette rács mögé a rezsim Tátrai Miklós vezérigazgatót és Császy Zsolt igazgatót), de napjainkban a Balatont orozza el a néptől, és a lakosság maximum drukkol, hogy a pártok akciói vezessenek valahová.
Rajtunk, magyar lakosokon a sor, hogy sarkunkra álljunk. Ebben a pártoknak lenne meghatározó feladatuk, de ők egymással vannak elfoglalva. Azt hiszik, elég a választót megszólítani néhány hónappal a választás előtt. A pártokat azonban a választó kemény 10 év alatt leírta: ezeknek is csak a hatalom kell, a pénzes pozíció… Ennek a masszív választói szemléletnek a megváltoztatását már el kellett volna kezdeni: közösen kialakított jövőkép, szakmai (oktatás, egészségügy, innováció, szociálpolitika) programok kidolgozásával. Az eltérő nézetek vitáiban kellene kitűnni azoknak a személyiségeknek (anno Antall József, Bod Péter Ákos), akik alkothatnának majd egy árnyékkormányt...
Mindezek után lehetne a választókhoz fordulni: ezt akarjuk, támogassátok majd egy év múlva, 2022-ben a közös pártunkat. Mert a választónak is kell egy év, hogy megváltoztassa véleményét. Elhiggye, hogy nem kormányváltás, hanem rendszerváltás jöhet. Ha ezt ő is akarja. Mert róla van szó…
A szerző a Kutatási, Technológiai és Innovációs Tanács egykori elnöke