Nincs még egy annyira irritáló jelenség a közutakon, mint a zöld rendszámos terepjáró. Még az önkényesen kihelyezett sebességkorlátozó táblához tartozó traffipax sem rúg labdába mellette. Önmagában már a városi terepjáró is súlyos rendszerhiba tünete, sajátos jogalkotói baki eredménye, amelynek nagyjából annyi keresnivalója van a gépjárműforgalomban, mint egy kombájnnak, egy traktornak vagy egy harckocsinak. A tőkének hála a sietősebb milliárdosok helikopterrel járnak, hisz nincs fantáziájuk elképzelni, milyen mámoros élvezettel és mekkora kilátással járna egy luxustank tornyából szétnézni a városban, miközben az két sávot eltorlaszolva dönget fel a Margit hídra. Márpedig hamarosan menthetetlenül ez lesz a trend, úgyhogy nem árt megbarátkozni a gondolattal.
A városi terepjáró puszta léte a féktelen önzés és a newtoni fizika közös válasza az egyre általánosabbá váló ötcsillagos töréstesztekre. Amikor már valamennyi autó nagyon biztonságos, a nettó tömeg előtérbe lép: két mozgásban lévő test ütközésekor a nagyobb a kisebbet elsöpri. Nyilván minden gépjárműforgalomban részt vevő személy a baleset elkerülésére törekszik, ha azonban mégis bekövetkezik a csattanás, az SUV sofőrje és utasai élve fognak kiszállni a roncsból – ellentétben azokkal, akik személyautóban ültek.
Egy két és fél tonnás városi terepjáró parkoláskor több helyet foglal el a közös térből, nehezebb mellette közlekedni a forgalomban, nagyobb terhelés aszfaltnak és hídnak egyaránt, fogyasztásával pedig a légkör pusztító mértékű szén-dioxid- és károsanyagtartalmáért felel. A városi terepjáró minden megtett kilométerén egy személyautóénak nagyjából a kétszeresét fogyasztja, így képezi az élő környezet és a globális felmelegedés iránti teljes érdektelenség, a szégyentelen királykodás és a polgári társadalomban újratermelődő előjogok szimbólumát.
S mindez nem elég: az olvadozó jégtáblákon haldokló jegesmedvék látványa megteremtette az igényt, hogy a legkörnyezetszennyezőbb terepjárók is átessenek a greenwashing műveletén, hogy az antiszociális sofőr immár ne csak azt az érzést élhesse át, hogy ő vezeti a batmobilt, hanem azt is, hogy a hatvanmilliós óriás volánja mögött épp megmenti a bolygót a szegény kis Greta Thunbergnek.
Ez pedig annyira megtetszett a milliomos vásárlóknak és a milliárdos autógyártóknak, hogy a milliomos törvényhozók úgy döntöttek, még ez sem elég. A nagy szolgálatot, amelyet az uralkodó osztály a jövő generációinak és a Föld bolygónak tesz azzal, hogy tagjai két és fél tonnás autókkal közlekednek, az állam ingyenes parkolással és legalább tízmillió forintot érő új hibrid vásárlása esetén másfél millió forintos kedvezménnyel hálálja meg.
Félreértés ne essék: ezt a költséget azok az adófizetők állják, akik feleakkora autóikkal lényegesen kevesebb üzemanyagot használnak el, s így sokkal csekélyebb környezeti terhelést jelentenek száz kilométer megtétele során, mint a veretős hajlamú burzsoák zöld rendszámos városi terepjárói. A feleannyit fogyasztó autóknak nem jár másfél millió forintos kedvezmény, és nem jár ingyenes parkolóhely a főváros bármely pontján. Utánuk valahogy nem dob az állam ajándékpénzt. A drága autó kapja a kedvezményt, hisz mi lenne szerencsétlen gazdagokkal, ha luxusautóik teljes árát ki kellene fizetniük? Íme a tőrőlmetszett neoliberalizmus az illiberális Magyarországon.
A gazemberség mértékét jelzi a Totalcar tesztje, amelyben egy zöld rendszámos BMW a hivatalosan ismertetett 100 kilométer per 1,2–1,9 liter fogyasztás helyett ötliteres fogyasztást jelzett, majd amikor rátöltéssel megvizsgálták a tényleges fogyasztását, kiderült, hogy az majdnem hat literre rúg. S ez az érték is csak akkor tartható, ha a tulajdonos nagyon rá van feszülve a környezettudatosságra, és minden este konnektorra dugja az autóját. Igazán életszerű. Épp ilyen fogyasztók trónolnak a tápláléklánc csúcsán.
Külső töltés lehetőségétől függően az első huszonöt vagy ötven kilométer elektromos megtételének képessége egy autónak ma zöld rendszámot ér. A jegesmedvéken és Greta Thunbergen kívül pedig ugyan kit érdekel, hogy a zöld rendszámos városi terepjáró az ezt követő száz kilométerén már tizenöt litert fogyaszt? A greenwashingot képező korrupció hatása a rosszul fizetett hazai munkavállalókéhoz hasonló: rossz az országnak és a társadalomnak, de jó a multinacionális részvénytársaságoknak és az új nemzeti tőkés osztálynak. Az ország kifosztása nemzeti színű szalaggal felmasnizva, a bolygó légkörének felégetése zöldre mázolva zajlik. A marketinges nyer. Ugyan mit? Legfeljebb egy utolsó lélegzetvételt.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/32. számában jelent meg augusztus 7-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/31. számban? Itt megnézheti!
