Nemrég jött a hír, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva az eddigi 17 millió helyett csak 8,5 millió forint többlettámogatást fog kapni az új tanévben az L. Ritók Nóra által alapított, Hajdú-Bihar megyei Igazgyöngy Alapítvány művészeti iskolája, ahol többnyire hátrányos helyzetű, roma gyerekeket tanítanak. Most adományokat gyűjtenek – L. Ritók Nóra elmondása szerint máskülönben vagy a tanulólétszámot kell csökkenteniük, vagy más tevékenységeiktől kell elvonniuk pénzt.
Régen, még 2012-ben én is voltam riporton L. Ritók Nóránál. Sokat beszélgettünk, elvitt néhány Berettyóújfalu-környéki kistelepülésre. Láttam, hogyan tanít. Elvitt olyan családokhoz is, akiket az Igazgyöngy Alapítványon keresztül támogattak. Az egyik helyen megmutatták az ott lakók az egykor szemetes, lomokkal telehordott kertjüket, ahol a látogatásunkkor már paradicsompalántákat neveltek szép, egyenes sorokban. Ebben L. Ritók Nórának többéves munkája volt, ahogy abban is, hogy ottjártunkkor már hónapok teltek el úgy, hogy nem volt a faluban verekedés. Abban is, hogy az ott élők megbízzanak benne annyira, ahogy sok esetben nem bíznak meg azokban, akik a hatóságok képviseletében érkeznek hozzájuk. Elmondta, hogy az alapítvány úgy segít, hogy elvárásai vannak, elsősorban a gyermekkel kapcsolatban. Segítenek visszaköttetni a kikapcsolt villanyt, osztanak adományt, de cserébe dolgozni kell, kitakarítani a házakat, meszelni, a kerteket megművelni, a gyerekeket felöltöztetni, a hajukat lenyírni. Hogy más életük legyen, ne a szüleik nyomorát termeljék újra. Az iskola alapesetben erre nem képes, nem kezeli a családot. És nagyon sokszor más sem.
Hálásnak kellene lennünk nekünk, a jelen és a jövő adófizető állampolgárainak azért, hogy L. Ritók Nórát egykor, rajztanárként elkezdte érdekelni, hogy miért nem fizették be egyik tanítványának a szülei az ebédet. Azért, hogy nem elégedett meg felszínes válaszokkal, nem vont vállat, nem lépett tovább azzal, hogy ez kívül esik a hatáskörén. Így jutott el az első családokig, amelyeknek problémáiból a pedagógus csak a jéghegy csúcsát látja: a gyermeket, akinek nincs iskolai holmija, nem tanul, nem érdeklődik. A befizetetlen ebédcsekk mögött újabb problémát talált, amögött újabb és újabb bajokat. Munkanélküliséget, iskolázatlanságot, lakhatási nyomort, uzsorát, anyagi szempontból elérhetetlen fogamzásgátlást. Aki találkozott már közelebbről a mélyszegénységgel, az tudja, hogy ez ilyen: örökké kifeslő zsák, mire az egyik helyen megvarrja az ember, lehet, hogy a másik helyen már ki is hasadt megint.
L. Ritók Nóra próbált más utakat keresni ezekhez a gyerekekhez az oktatásban is a művészetoktatáson keresztül, mert a hagyományos utak láthatóan nem működtek. El lehetne ismerni, ne adj' Úristen, anyagilag is, hogy létrehozott egy pedagógiai módszertant, ami iránt egyébként külföldön is érdeklődnek. Meg kellene köszönni, hogy törődik ezekkel a gyerekekkel, addig ismeretlen sikerélményeket adott nekik, és ezzel lehetőséget a fejlődésre más területen is. Képes volt felépíteni egy rendszert.
Ha valakit részletesebben érdekel a leszakadó családokért folytatott, sokszor szélmalomharcnak tűnő küzdelem, nyugodtan beleolvashat L. Ritók Nóra blogjába, amit A nyomor széle címmel vezet, már évek óta a Hvg felületén. Elhiszem, hogy a politika, főleg a kormányzat nem szereti hallani azokat a dolgokat, amelyeket ott megír. Ezeket a beszámolókat nem lehet idézni a kormányzati sikereket hirdető kiadványokban, nem tudják a politikai erők a saját javukra magyarázni, mint egyes statisztikákat. Túlságosan valóságosak. Túlságosan maguktól értetődőek. Nagyon világosan mutatják be azt a világot, amit voltaképpen csak kevesen ismernek Magyarországon.
Ezekkel a száraz tényekkel a kézben valószínűleg nem olyan könnyű lobbizni, befolyásos támogatókat gyűjteni. Ha sikerült volna, valószínűleg nem merészeli megvonni a bürokrácia az iskola támogatásának felét – ismerve az Orbán-kormányok gyakorlatát, nyugodtan mondhatjuk: mindegy, mit akar egy-egy minisztérium, mennyire bonyolult a bürokrácia, sőt, az is, mit ír elő a jogszabály; azt szükség esetén bármikor mellőzni lehet. Koronavírus-járvány ide vagy oda, bizony szép számmal vannak és voltak olyanok, akik igen jelentős összegekre tesznek szert, láthatóan pusztán szimpátia alapján. Az például örök rejtély marad, miért dönt úgy az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós, hogy az Ismerős Arcok zenekar klipje megér Magyarország kormányának 20 millió forintot ezekben a súlyos, járványos időkben.
Nyilván személyes szimpátia, vagy valamiféle politikai megfontolás húzódik a döntés hátterében, hiszen a politika természetéből is következik, hogy a politikusok gyakran nem szakmai vagy értékalapon hoznak döntéseket. Ez már csak ilyen játék. A kérdést talán nem is úgy érdemes feltenni, hogy miért szimpatizált Kásler Miklós – lelke rajta – az Ismerős Arcok Zenekarral. Inkább úgy, hogy ugyan miért nem akadt valaki a Fidesz környékén, akinek szent őrületében az ötlete támadt volna, hogy ő történetesen L. Ritók Nórával és a hátrányos helyzetű gyermekek művészeti oktatásával szimpatizál? Igen, biztosan sok más projektnek is van a nemzet jövőjét előmozdító előnye. Sőt továbbmegyek, biztosan az Igazgyöngy Alapítványban is lehet találni hibát, ha valaki akar, de az őszinte szimpátiának ez sem lehet akadálya. A fideszes szimpátia, az időnként bizony megállás nélkül halad át a törvényeken, a diplomácia törvényszerűségein, a kulturált emberi érintkezés szabályain, a kézzelfogható, szemmel látható valóságon, etikán és morálon, saját korábbi véleményén – lehet, hogy még a falon is.
Annyi szimpátiát, úgy látszik, mégsem is sikerült összelapátolnia L. Ritók Nórának a kormányoldalon az elmúlt évtizedben, hogy neki egy kormánypárti politikus legalább illően megköszönje, hogy éjt nappallá tevő munkával teli esztendőket áldozott a magyar jövőre, vagy pláne, hogy ezt a munkát valaki végre illő támogatással honorálja. Mert lássuk be, a Fidesz-költekezés mércéjével 8,5 millió forint, az egy vicc, mondjuk már ki, tiszta vicc, azon lassan egy kutyaólat sem lehet már venni Kukutyinban, egy olyan házat sem, mint amilyenek most is éppen rádőlnek azokra az emberekre, akiknek a gyerekein L. Ritók Nóra segíteni próbál. De legalább azzal megköszönhették volna az erőfeszítéseit, hogy járványhelyzetben, amikor amúgy is halmozódnak a hátrányos helyzetű gyermekek oktatási-szocializációs problémái, nem vonnak el az általuk fenntartott iskolától 8,5 millió forintot. Azt felajánlották, hogy az iskolát átveszi az állam, ami, bárhogy is fogalmaz valaki, mindenképp azt jelenti: „Köszönjük a másfél évtizedes verejtékes munkádat, jó a projekt, de ha lehet, most már ne te csináld”. Igen szép köszönet.
Az érvelés, amit a minisztériumi megbeszélésen az illetékesek előadtak, L. Ritók Nóra elmondása szerint részben arról szólt, hogy felzárkóztatásra kap máshonnan pénzt a szervezet – oktatási tevékenységre viszont nem – és mivel párhuzamosan mások is nyújtanának ilyen szolgáltatást az érintett helyszínen, a minisztérium duplán fizetne. Elég talán, ha abban maradunk, hogy ebben az országban elég sok olyan dologért fizetünk kétszer, amiből még egy is sok. Egy kis felzárkóztató munka talán elfért volna a hátrányos helyzetű régióban, akár duplán is, ennek az elképesztő összegnek, 8,5 millió kemény magyar forintnak a fájdalmas feláldozása árán, tekintettel például a szimpátiára és az Igazgyöngy Alapítvány által végzett értékes munkára. (Valami hasonló érvelés húzódhatott az Ismerős Arcok klipjére juttatott 20 milliós támogatás mögött is, nemdebár?)
A másik érv, ami L. Ritók Nóra elmondása szerint az volt, hogy „az Igazgyöngy Alapítvány sok adományt gyűjt”, egyenesen felháborító az adományozók szemszögéből, ugyanis azt az üzenetet közvetíti, hogy a minisztérium ahelyett, hogy a sok dicséretes buzgalmat, társadalmi megmozdulást, civil anyagi áldozatot, ami L. Ritók Nóra körül keletkezett, további állami segítséggel mozdítaná előre, gyakorlatilag azt közli az adományozókkal, egyebek közt nyilván Magyarország keményen dolgozó, adakozó polgáraival, hogy
„nagyon örülünk, ha ilyen jól megy az adakozás, akkor fizessétek a többit is most már ti”. Mit lehet erre mondani? Köszönjük nagyon szépen!
