Láttam a napokban egy cikket az interneten futtában, arról szólt, hogy minden ember idegesítő, és magam sem vagyok ez alól kivétel. Mármint nem rólam volt szó konkrétan, hanem az olvasóról általában. Az emberekről amblokk. (Az is az interneten történt régebben, hogy szólt a kommentelő, hogy az amblokkot nem így kell írni. Felidegesített.) Van benne valami, gondoltam hevenyészetten, majd haladtam tovább, végtére nem újdonság ez, a fű zöld, az ég kék, Gyurcsány F. szemkilövető, Orbán V. diktátor, az emberek idegesítőek (én is), nincs itt semmi látnivaló. Fogalmam sincs, hol láttam ezt a mélyenszántást (futtában), mostanában időnként fura oldalakra tévedek, ha nem figyelek eléggé. És szinte mindenhol mélyen szántanak, meg akarják magyarázni a világot (amblokk), rendet akarnak tenni a marha nagy rendetlenségben. Lelkük rajta.
Igen ám, csakhogy később eszembe jutott: ez nem is lenne rossz téma erre a hétre, de akkor már hiába kerestem a szöveget, mint tüvet (nem így kell írni!) a szalmakazalban, és hiába vettem igénybe különböző keresőszavakat és -kifejezéseket, kutatásaim eredményteleneknek bizonyultak.
Ettől szomorú lettem. Azaz lettem volna, ha nem találtam volna sok mást a keresés farvizén. Újságcikkeket is – de még inkább dalokat. Persze ez sem véletlen: az újságcikkek után – sőt majdhogynem azokat megelőzve – a dalok tartalmazzák a legtöbb kompakt bölcsességet!
Előbbiek közül egyet vélek indokoltnak megemlíteni, ennek az volt a tömör címe, hogy 8 idegesítő típus, akiket bátran tüntess el a facebookodról a lelki nyugalmad érdekében, és a helyi hülyék, valamint az életmódváltók mellett ingnorálni javasolta az örök ellenzékieket is. Akik azért idegesítőek, mert minden apró-cseprő közéleti eseményt megragadnak, és fontosnak érzik, hogy megosszák, mennyire szar minden. Idézet: „Mennyire szar volt régen, mennyire szar lesz, és persze te is egy rakás szar vagy, mert nem változtatsz.” Hát ezek után minden örök ellenzékit törölnék az ismerőseim közül, ha nem töröltem volna a facebookomat már régen.
A dalokhoz visszatérve, hagyján, hogy elsőként jött be a Minden embernek a lelkében hal (pardon: dal) van, és másodiknak az LGT-ről a Mindenki. De felbukkant mellettük egy horrorisztikus-szürreális sláger is a Macskarisztokraták c. műből, amelyet eddig nem hallottam. Ennek az a lényege, hogy minden ember macska nem lehet (ez sokkolt), és olyan részek is vannak benne, hogy ha egy kandúr udvarol, mit kell tenni, tudja jól, és gyöngéd dalba kezd, olvatagon! Arról nem is beszélve, hogy kurrogok én, ha jő az est, modulálj egy ciszt vagy geszt, és hallgasd meg a variációt, a többi is mind odajő, megtelik a macskakő.
Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de ettől a macskakőmegteléstől furcsa érzések kerítettek hatalmukba (ilyen ez a szürrealizmus), semmi értelmet semminek, mormogtam képletesen, és lapoztam. Hogy az Európa Kiadó dalánál kössek ki, egyenesen a nyolcvanas évek közepéről, amely azt mondja (apokaliptice), hogy elhagyott templomok végül is, miként a Földön, azon kívül is, meg hogy minden eltörölve, mindörökre, tajtékzó erők szálltak a Földre, továbbá hogy utolsó utáni pillanatok, az égen sorban kihunynak a csillagok.
Szerintem aligha lesz ez ilyen szép, ám egyebekben stimmel. Másként nem történhet. Addig is mindenkit arra sarkallnék, hogy ha már macska nem lehet, legalább legyen kevésbé idegesítő. Nem hiszem, hogy ez bárkinek is akkora nagy nehézségeket okozhatna.
Olvasna még Gazda Alberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/36. számában jelent meg szeptember 4-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/36. számban? Itt megnézheti!