Minden válság lehetőséget kínál a hatalom ellenzékének, és veszélyt jelent a hatalomnak. A kormányzás minden hibája felnagyítódik válsághelyzetekben, mert a kormányzati igazgatás működési zavarai még inkább láthatóvá válnak a lakosság számára. Nem véletlen, hogy a válságok sok kormányt, de olykor még politikai rendszert is el szoktak sodorni.
A 2008-as világgazdasági válság után nemcsak, hogy megbukott az akkori baloldali kormány, hanem 2010-től új politikai rendszer – a NER – kezdte meg működését. Most pedig ez a rendszer került legalább olyan kihívás elé a koronavírus-járvány és a nyomában járó gazdasági válság miatt, mint amilyen a 2008-as válság volt. Ráadásul már túl vagyunk a ciklus felén, és a válságkezelés – ez ma már látszik – akár 2022-ig , azaz a következő választásig is elhúzódhat.
Márpedig válság idején a hatalomnak nem könnyű népszerű intézkedéseket hoznia (inkább a lakosságot sújtó megszorítások a jellemzők), így az ellenzék ölébe hullhat a hatalom. A koronavírus-válság sajátossága, hogy nemcsak a növekvő munkanélküliség, szegénység, hanem az elhunytak miatti gyász, majd düh is az Orbán-rendszer ellen fordulhat. A hullahegyek nem jó ajánlólevelek egy hatalom számára az újraválasztásért folytatott küzdelmében. Ha válság van, ellenzéki győzelem is van. Minél nagyobb a válság, annál nagyobb az ellenzéki győzelem. Ilyen egyszerű ez. Vagy mégsem?
Ma már tudjuk, a tavaszi leállás miatti gazdasági-társadalmi nehézségeket (üzletbezárások, átmenetileg megugró munkanélküliség stb.) az ellenzék nem tudta a maga politikai javára kihasználni. Ennek okaként alapvetően joggal lehet a kormány médiafölényére, az ellenzéki pártok kommunikációs-taktikai hibáira hivatkozni. Én ezek helyett másban látom az igazi fő okot: a magyar társadalom tavasszal nem volt olyan szegény, ágrólszakadt, amilyennek az ellenzék hirdette. Pedig többen éhséglázadást vizionáltak a kormány szűkmarkú politikája miatt, de az éhséglázadás sehogy sem akart kitörni még nyáron sem. Ellenben – ha már nyár – rengeteg ember ment a Balatonhoz, már-már egymást taposva (mit neked távolságtartás!) annak ellenére, hogy a korábbinál magasabbak voltak ott az árak. Ha tényleg ennyire szegény az ország, akkor mitől lendült fel ennyire a belföldi turizmus? Hogyhogy nem haltak éhen az emberek?
Vélhetően úgy, hogy az emberek megoldották „okosban”. Mert lehet, hogy a három hónapos álláskeresési járadék kifogyta, a bezárások után sokaknak elvileg éhen kellett volna halniuk, vagy legalábbis koldusbotra jutniuk – mégis maradt némi pénz. Fusiból, másodállásból, feketemunkából, tartalékból és még ki tudja, honnan.
Az ellenzék az ördög falra festése közben (jön az éhséglázadás!) megfeledkezett arról, hogy a magyar egy eléggé ügyeskedő, fusizó, a kiskapukat kereső nép. Ráadásul a hivatalos adatok szerint is, a szegénység aránya – bár jelentős maradt – az elmúlt tíz évben csökkent, az életszínvonal nőtt. Emellett a kormány népszerű intézkedéseket is hozott (lásd a hitelmoratóriumot). Vagyis, ha a kritizálók kiindulópontja eleve rossz talapzaton áll, akkor ez a pont nem tud hatásos felkiáltójellé átváltozni. Így járt az ellenzék is tavasszal.
Csakhogy a járvány nemhogy nem ért véget, hanem beléptünk a második hullámba – ami azt is jelenti, hogy a válság sem ért véget, sőt… Minél hosszabb ideig tart a válság, annál nehezebb lesz a kormánynak fenntartania a viszonylagos nyugalmat, különösen, ha az intézkedései ezúttal mégsem válnak be. Ha már túl sok lesz a halott. Ha már túl sok lesz a munkanélküli. Ha már túl sok lesz a bezárt cég. Ha már túl sokan jutnak szegénysorba. Ha mégis lesz éhséglázadás… És akkor majd tényleg jöhet az ellenzék ideje és győzelme.
Csakhogy a parlamenti évadnyitón egy olyan miniszterelnök tűnt fel, aki tudja, mit akar, az ellenzék nem tudott a mondanivalóján újítani. Ha csak a szeptember 21-ei ülésből indulnék ki, nem sok garast tennék az ellenzék győzelmére. De egyes külföldi tapasztalatok is óvatosságra intenek: sem Szerbiában, sem Horvátországban nem terítette le a koronavírus-válság a nemrég tartott választásokon az ottani kormánypártokat. A kormányzati válságkezelésnek nagyon kiábrándítónak kell lennie ahhoz, hogy az ellenzék ennek segítségével győzzön a következő parlamenti választáson.
Vagyis alapvetően nem az ellenzéken, hanem a kormányzaton (illetve a válságkezelésen) múlik Orbán hatalmának sorsa. Ahhoz, hogy az ellenzéken múljon elsősorban a siker, és ne a kormányon, ahhoz jóval professzionálisabb, összeszedettebb szervezettel, okosabb mondanivalóval, sok pénzzel és nagy aktivistahálózattal kellene rendelkeznie.
A szerző politikai elemző (Méltányosság Politikaelemző Központ)
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/39. számában jelent meg szeptember 25-én.
