Meghatározó fideszes politikusok is elhitték, hogy én Simicskával és Spéderrel szövetkezve a párt átvételére készülök – panaszkodott Lázár János a múlt héten a Válasz Online-nak adott interjújában. A volt kancelláriaminiszter, jelenleg „mezei” fideszes képviselő persze nem csupán Orbán Viktor udvarának kamarillapolitikáját ekézte; pusztán a megszólalásával ismét világossá tette, hogy komoly tervei vannak még a
magyar közéletben.
Mintha elszoktunk volna attól, hogy egy politikus nem rejti véka alá az ambícióit, ahogy Lázár is csak kerülgeti a forró kását. Mintha – legalábbis a kormányoldalon – a magyar politika véget ért volna a jelenlegi miniszterelnöknél, mintha kicsi lenne az a tábor és ez az ország ahhoz, hogy rajta kívül másnak is a csúcsokra törő ambíciói legyenek. Az ambíció hiánya a politika halála; aki érvényesülni akar ezen a pályán, ha félénk vagy gátlásos, nem juthat túl messzire. Antall József 1989-ben például nem csupán felismerte a történelem kínálta lehetőséget, hanem gyors és célratörő cselekvéssel, másokon is átlépve, teret és pozíciót szerzett az ambícióinak. Horn Gyula tisztára söpörte maga előtt a pályát a baloldalon, Nyers Rezsőtől Pozsgay Imréig félreállítva minden lehetséges riválisát. Medgyessy Pétert az alkalmas pillanatban megpuccsolták a sajátjai, hogy aztán őket is megpuccsolja a ravasz Gyurcsány Ferenc. Orbán Viktor pedig nemcsak a Fideszből szorította ki vagy semlegesítette (képletesen: kiherélte) a pozíciójára veszélyes embereket, hanem teljes pártokat takarított el az útjából. A cél azonban nem szentesíti az eszközt: ő az, aki a közjogi-politikai rendszerbe belenyúlva próbál véget vetni a politika szerves részét képező személyi, hatalmi versengésnek, amire Antall József aligha vetemedett volna.
Olyan rendszert építget, amelyben az ellene való szervezkedés puszta gondolata is szentségtörés. Ahol a verseny legfeljebb a kegyeiért folyhat. Akik belülről fogalmaznak meg kritikát, kínosan kerülik a miniszterelnök szerepét a hibák taglalásakor. Ez a fajta morgolódás azonban még nem politikai cselekvés, nem alternatívaállítás. Nem az a kérdés, hogy eljön-e a pillanat, amikor a belül mocorgó ambíció nyílt vállalása már megéri a kockázatot, hanem az, hogy lesz-e olyan fideszes politikus, aki időben kapcsol.
Magától Orbán Viktortól tudjuk, hogy a 133 legbátrabb magyar támogatja őt a parlamentben. Ó, jaj! Nem lehet hát nyugodt az álma…
