Még valamikor a nyáron adott interjút a Hírklikknek Fleck Zoltán jogszociológus, amelyben többek között az alábbiak is olvashatók. „Nagy valószínűséggel egy ’22-es ellenzéki győzelem után ideiglenesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után.”
E két mondat annyira felajzotta a Pesti Srácok egyik tájékozatlan, ámde annál harciasabb újságíróját, hogy két hónappal később tudomást szerezve róluk, és elképedve e „hajmeresztő uszítástól”, önálló cikkel rontott a szerzőjükre. Ebben a felháborodástól fuldokolva Gyurcsány kényszerzubbonyból kibújt pitbulljogászaként, egyik leglelkesebb tapsoncaként emlegeti Flecket, és afelől érdeklődik: mi folyik itt, hogy egy ilyen „habókos, szélsőséges felforgató jogot taníthat fiatal egyetemistáknak az ELTE-n”. A személyes benyomásaim szerint legalábbis igen szelíd jogszociológus, Fleck Zoltán ugyanis az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára.
Feldúlt publicistánk sejthetően kevesellné, ha csak az egyetemről vágnák ki őt. Lendületes dolgozatában ugyanis az iránt is tudakozódik, hogy „a Vidnyánszky Attilát végső leszámolással fenyegető, földönfutóvá tétellel riogató Gyurcsány Ferenc vagy a jogállamiság felfüggesztésével fenyegetőző Fleck Zoltán ellen indul-e hasonló büntetőeljárás”, mint Gyurcsány idején Budaházy György ellen, akit „az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészületével” gyanúsítottak meg anno, és szerinte Fleck „hajmeresztő uszításánál” „kevesebbért” ítéltek el. A cikk kommentelői magától értetődően lelkesen visszhangozzák a szerző felháborodását.
Természetesen részvétem és együttérzésem Fleck Zoltánnak az őt ért alpári hangú, szánalmasan hülye, méltatlan vádakért. De sajnos nem egészen vétlen abban, hogy ráuszult ez a bizonyos „szubkultúra”. A demokrata ellenzék szempontjából is kifogásolható ez a nyelvi fordulat, a jogállamiság tiszta érvényesüléséről való időleges lemondás javaslata. Hiszen hogyan is mondhatnánk le arról, ami már nincs.
Inkább ellentmondásos félrefogalmazás ez, mintsem a témában nagyon is kívánatos egyértelmű állítás. És épp ezért volt alkalmas arra, hogy ürügyül szolgáljon az önkényuralmi sajtó öngerjesztő, mímelt felháborodásához. Rövid időn belül harmadszor csúszik félre ezzel a kormányváltás egyik legfontosabb kérdéskörének megvitatása a nyilvánosságban. Pontosabban annak az egymástól elválaszthatatlan három kérdésnek a tisztázása, hogy mi lehet, illetve mi kell, hogy legyen a kormányváltással szükségszerűen összekapcsolódó rendszerváltás tartalma, kivitelezésének technikája, és milyen személyi következményekkel kell óhatatlanul együtt járnia.
Ahelyett, hogy az ellenzék érettségét tanúsítaná a téma beemelése a nyilvánosságba, és vonzerejét növelné a közös álláspont higgadt, tárgyszerű bemutatása – mert ha valahol, itt aztán kötelező a közös álláspont –, egyelőre inkább csak a bizonytalanságot tapasztalhatjuk. Előbb az ellentábort fölöslegesen felpiszkáló ellenzéki indulatoskodást, emberkedést, illetve talányos sejtetést, majd pedig a saját köreikben is csalódást keltő, elkedvetlenítő magyarázkodást, mentegetőzést és megtorpanást a legfontosabb konzekvenciák kimondása előtt.
Előbb Gyurcsány Ferenc vitte félre a témát egy Facebookon közzétett indulatos kifakadásával, amikor Vidnyánszky Attilának a Színház- és Filmművészeti Egyetem kormányzati lerohanásában tapasztalható és kétségkívül nehezen minősíthető politikai szerepvállalása kapcsán többek között azt írta, hogy „Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot. Így van ez rendjén. Higgadtan, racionálisan, szárazon.”
Ez a bejegyzés ugyanis mindennek nevezhető, csak higgadtnak, racionálisnak és száraznak – amit leginkább talán tárgyszerűnek érthetünk – nem. Elemi düh és tehetetlenség kiváltotta indulatos magánbeszédnek elmegy, de politikusi megnyilatkozásnak helytelen, káros és felelőtlen az új rendszerváltás kívánatos ethosza és remélhető sikere felől nézve is.
Még csak nem is az a baj, hogy nem higgadt, hanem indulatos. Mértékkel alkalmazva az indulatos szövegnek lehet jótékony, mozgósító hatása. De csak ha képes a politikus a mondatait racionális ellenőrzés alatt tartani. Ebben a bejegyzésben Gyurcsány Ferencnek ez nem sikerült. Hiszen akkor biztosan nem írja le, hogy Vidnyánszky és társai Orbán bukása, vagyis az ellenzéki győzelem után „minden értelemben földönfutók lesznek”.
Ez egy irracionális fenyegetés, amit, ha rákérdeznek a jelentésére, ő maga sem tud vállalható értelemmel felruházni. Hiszen nyilvánvalóan nem akarhatta azt mondani, hogy Vidnyánszky és társai az orbáni önkényuralom szolgálatában vitt kultúrpolitikai szerepük büntetéseként a demokrata ellenzék győzelmével elveszítik mindenféle munkalehetőségüket, és elkobozzák házukat, vagyonukat. Pedig amit leírt, a magyar nyelv általánosan érvényes szabályai szerint ezt jelenti. Még ha csak annyit írt volna, hogy „földönfutók lesznek”! Hagyott volna magának egy vékony ösvényt, hogy a kifejezés lehetséges szimbolikus értelmére hivatkozhasson a furcsa szóhasználat mentségeképp. De ez elől is elzárta magát, a „minden értelemben” pontosító formulájával nyomatékosítva és egyértelműsítve a kifejezés jelentését.
Nem elég az ellenzéknek, hogy meg kell küzdenie az önkényuralmi tábor és élén a kormány propagandagyárainak hazugságaival, az ellenzéki összefogásról felfestett rémképeivel?!
Racionális, ésszerű politikusi magatartás az, ha ilyen könnyen megjátszható labdákat dobunk fel a propagandistáinak, hogy olyan választókat is mozgósíthassanak a demokrata ellenzéki összefogás ellen a jogos felháborodásukra hivatkozva, akik a rendszerváltást célul kitűző kormányváltás támogatóinak is megnyerhetők volnának, ha a közös ellenzéki elképzelésekről, ezek megvalósításának stratégiájáról és várható intézményi és személyi következményeiről idejekorán higgadt, racionális, tárgyszerű tájékoztatást kapnának? Mert meggyőzné őket, hogy nekik semmi félnivalójuk nincs a demokrata összefogás által kínált jövőtől. Ellenkezőleg. Csöppet sem véletlen, hogy ez a „földönfutós” gyurcsányi mondat azóta napirenden van a kormányközeli sajtóban. Alig múlik el nap, hogy ne mutatnák fel valahol véres rongyként, a „Gyurcsány vezérelte” bosszúszomjas ellenzék várható, kíméletlen agresszivitásának fenyegető jeleként.
Született már az ügyben petíció is, amely az egykor volt demokráciánk felszámolásának lépései láttán többnyire egyébként sajnos hallgató mérsékelt konzervatív értelmiségieket is képes volt csatasorba szólítani „a magyar politikai ellenzék vezéralakjának fenyegetése ellen”.
Legutóbb pedig az épp a minap abszurd módon budapesti díszpolgárrá avatott Tarlós István találta meg e bejegyzésben a hivatkozási alapot a várható 2022-es ellenzéki bosszúállásról, vörös terrorról szóló víziója felfestéséhez.
Vagy legalábbis részben ebben, mert másfelől viszont Fekete-Győr András, a Momentum elnökének mondataiban. Aki Gyurcsány után kisvártatva szintén nyilatkozott a témáról. A Momentum előrehaladott felkészüléséről beszélve kijelentette, hogy 700 fős személycserében gondolkodnak a 2022-es ellenzéki győzelem után. Plusz a Fidesz-kormányt elvtelenül kiszolgáló alkotmányos intézmények vezetőinek leváltásában.
A gyurcsányi „földönfutós” kijelentés népszerűségét ugyan nem érte el ezzel a kormánysajtóban, de panaszra azért neki sem lehet oka. Ha ott nem is, de a függetlenben és az ellenzéki sajtóban megkapták a lehetőséget a pártelnökök, hogy értelmezzék a kijelentéseiket. De amit magyarázatként előadtak, attól a helyzet szemernyivel sem lett jobb. Azt hiszem, inkább rontottak vele a saját renoméjukon – és az ellenzékén.
Gyurcsány Ferenc valami olyasmit mondott, hogy ő csak világosan jelezni akarta, mire számíthatnak azok, akik vezető szerepet játszottak ennek a rendszernek a felépítésében. Majd hozzáfűzte, „arra fogom bátorítani a kormányunkat, hogy a szolgálatukra ne tartsunk igényt”.
Fekete-Győr András pedig a riporteri kérdésre, hogy mit kezdhetnek az alkotmányos intézmények hosszú időre kétharmaddal kinevezett vezetőivel, például Polt Péter legfőbb ügyésszel, ha csak egyszerű kormánytöbbségük lesz, azt válaszolja, hogy „én azt várom el, hogy mondjon föl”, illetve hozzáfűzi, hogy nyomást fogunk gyakorolni rá, „a nyilvánosság erejével kényszeríteni fogjuk erre”.
A kormányközeli publicisták fenyegetettségérzésének hőfokát az ellenzéki politikusi nyilatkozatok eme „finomhangolása” természetesen korántsem csökkentette, az ellenzéki közvélemény csalódottságát azonban méltán elkönyvelhették a pártelnökök. Mert fehéren-feketén kiderült a szavaikból, hogy sem egyeztetett, közös ellenzéki nézetekről nem beszélhetünk e tárgykörben, sem alaposan átgondolt egyéni pártálláspontokról. Amelyek legalább vitaalapként komolyan vehetők. Inkább csak megfontolatlan fecsegésről. És a híréhes nyilvánosság érdemi mondandó nélküli táplálásáról.
A témánk nyilvános pedzegetőinek sorában a politikusok után következett aztán egy elméleti szakember, a jogszociológus Fleck Zoltán. Azazhogy épp fordított az időrend. Hiszen azzal kezdtük, hogy egy nyári félreérthető mondatát kapta fel a jobboldali sajtó.
Egy nemrég közölt cikkében a Hvg360-on részletesen feltárja, hogy milyen reális megfontolások állnak a „hajmeresztő uszításnak” minősített mondata mögött. Miért gondolja, hogy az ellenzéknek ideiglenesen le kell majd mondania a jogállamiság tiszta érvényesüléséről, ha 2022-ben csak egyszerű többséget szerezne, és mégis el kell hárítania a kormányzását ellehetetlenítő akadályokat, amelyeket az elődje kétharmaddal állított fel, illetve ha egyáltalán helyre akarja állítani a jogállami rendet.
Megtorpan azonban a legfontosabb következtetések levonása előtt, és a félrevezető szóhasználatához ragaszkodva ugyanakkor változatlanul értelmetlenül kiszolgáltatja magát és az ellenzéket a méltatlan támadásoknak. Nem lenne itt az ideje az öntudatos alkotmányos demokrata ellenzék világos beszédének?
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/43. számában jelent meg október 22-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/43. számban? Itt megnézheti!
