A hét elején az Európai Parlament oktatási és kulturális bizottsága az SZFE-ügyet tárgyalta. Mert most már van SZFE-ügy is az EU-ban. Csatlakozva a CEU, a civilek, a menekültek, a jogállamiság, a korrupció, a költségvetési és külügyi vétók, a kormányzati médiamonopólium ügyéhez és lehetne még folytatni a sort azokkal a témákkal, amelyek Magyarország kapcsán szóba kerülnek.
A meghallgatást viszonylag rövid időn belül megszervezték, ami szintén azt mutatja, hogy az európai politika fel van készülve arra, ha Magyarországról valamilyen problémáról érkezik jelentés. És ezeket az eseteket nem elszigetelt konfliktusokként kezelik, aminek valamilyen helyi sajátosság az oka, hanem beleillesztik abba a rendszerbe, amelynek eredménye, hogy Magyarországgal szemben kialakult a totális bizalmatlanság légköre.
Ezen most sem sikerült oldani, pedig a lehetőség adott volt. Úgy tűnt, Vidnyánszky Attilával tényleg nem tudnak mit kezdeni az Európai Parlamentben. Pedig türelmesen megvárták, míg sikerül az online rendszerhez kapcsolódnia, három-négy kísérlet után sem adta fel a levezető elnök, mert szerinte nagyon fontos, hogy a színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke is elmondhassa álláspontját. Rajta kívül egyébként György László államtitkár, Upor László, az egyetem volt rektorhelyettese és Milovits Hanna, a diákönkormányzat elnökhelyettese kapott szót. Vagyis 2-2 volt az arány. Upor és Milovits arra panaszkodott, hogy gyakorlatilag semmibe veszik őket, sem az oktatókat, sem a diákokat nem vonták be az átalakításba, elvették az egyetemi testületek jogkörét, az intézményi autonómiát durván megsértették. Ezzel szemben a kormány azt nem érti, hogy most, amikor kétszeresére növelnék az intézmény költségvetését, miért nem örülnek ennek az egyetemi polgárok.
Mikor Vidnyánszky végre szóhoz jutott, fotókat mutogatott a hallgatóságnak, amelyek az egyetemen belül készültek, és azt ábrázolják, hogy a hallgatók rendetlenséget okoztak, lelakják az épületet, s ez már-már tűzveszélyes állapotokat teremtett. Azt is elmondta Vidnyánszky Attila, hogy amikor ő keresztény szemléletről beszél, akkor éppen hogy a nyitottságot és a sokszínűséget szeretné megvalósítani, mert számára ez a kereszténység metaforája. És nyomatékosan kifejtette, hogy a hallgatók eszközök, a baloldal kottájából játszanak és tenyeréből esznek, különben is, nyáron egyetemfoglaló táborokban készítették fel őket az egyetemfoglalásra.
A nem túl hosszú vitából annyi egyértelműen kiderült, hogy az EP-képviselők egészen mást gondolnak az egyetemi autonómiáról, mint Vidnyánszky Attila, vagy György László. Német, bolgár és lett politikusok mondták el, hogy az nem önrendelkezés, ha egy ágazatot maga alá gyűr a kormányzat. Egyikük például azt vetette fel, hogy valami nem stimmel az érvelésben, mert hiába ígértek többszörös pénzt a SZFE-nek, a hallgatók mégis az utcán vannak. Ezt a gordiuszi csomót egyébként Vidnyánszky átvágta, amikor azt mondta, hogy azért tüntettek október 23-án 15 ezren – „ha egyáltalán voltak annyian” – mert a baloldali pártok kampánynyitó eseményt tartottak.
Egyetlen képviselő védte meg a magyar kormányt, mégpedig Fidesszel kiváló kapcsolatot ápoló szlovén kormánypárt képviselője, Milan Zver, aki szerint mindez arról szól, hogy a diákok nem akarnak tanulni, és ő az egész mögött a Demokratikus Koalíció ármánykodását sejti.
Az i-re a pontot mégis a Fidesz európai parlamenti frakciója tette fel, amikor közleményüknek azt a címet adták, hogy „Brüsszelben kipukkadt a »freeSZFE« politikai lufi”. Bocskor Andrea képviselő írta alá a dörgedelmet, amelyben megállapította, hogy „az EP baloldali frakcióinak képviselői unottan olvasták fel a magyar baloldali képviselőtársaik által előre megírt szövegeiket”. Szerinte „elfogadhatatlan, hogy a baloldal a hallgatókat használja fel a saját politikai céljaira!”
Az ügynek minden bizonnyal Brüsszelben is lesz még folytatása, már csak azért is, mert az Európai Bizottság is élénken érdeklődik az események iránt. Ők indították azt a kötelezettségszegési eljárást, amelynek végén az Európai Bíróság nem is olyan régen kimondta, hogy a lex CEU sérti az akadémiai szabadságot, ezáltal a közösségi jogot. Igaz, mire idáig eljutottunk, az egyetem nagy része már Bécsbe költözött és eszük ágában sincs visszatérni.
