Kissé furcsállom azt a meglepettséget, amely az egész Európai Unión eluralkodott azután, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök bejelentette, amennyiben a jogállamisági kritériumokat nem törlik a kifizetések feltételek közül, akkor meg fogja vétózni mind az Európai Unió következő hétéves költségvetését, mind pedig a gazdasági mentőcsomagot, óriási veszélybe sodorva ezzel európai – és köztük magyar – emberek millióit.
Mi, magyarok már tíz éve élünk abban a rendszerben, amelynek működési elve abban áll, hogy Orbán Viktor egy személyben dönt mindenről és mindenkiről a saját kénye-kedve szerint, Európa pedig már pontosan tíz éve figyeli mindezt meglehetős érdektelenséggel. Persze, én is jól emlékszem a 2010 és 2020 közötti időszak óriási politikai csatáira a Fidesz és az uniós intézmények között, ám ezek mindeddig sokkal inkább mintegy a show részét képezték. Azt ugyanis mindenki tudta, az Unió is és Orbán Viktor is, hogy amíg az igazán botrányos események Magyarországon belül maradnak, addig egyik félnek sincs igazán félnivalója. A nemzetközi Orbán-ellenes tábor a megfelelő fórumokon kiduzzoghatta magát, biztosítva saját szavazóit arról, hogy itt most már tényleg egy vörös vonal következik, Orbán pedig azt tehetett Magyarországon, amit csak akart, mert tudta, hogy a német nagytőke és így a német politika is mögötte áll. Ez volt ugyanis az alku: Orbán olcsó és kiszolgáltatott munkaerővel és óriási adókedvezményekkel szolgálta ki a német ipar igényeit saját országában, ám amikor az európai szintű döntésekre került a sor, némi frázispuffogtatás után a Fidesz mindig beállt a sorba. Cserébe pedig elnézték neki nem csak az antiszemitizmusba hajló Soros György elleni országos hecckampányt, de az Európai Néppárt vezetői elleni gyűlöletpropagandát és az EU napi szintű becsmérlését is. Úgy látszik, hogy nem vették észre, vagy nem akarták észrevenni, hogy azon a vonaton, amin Orbán ül, nincsen fék.
A 2010 óta egyre agresszívabb gyűlöletkampányokra és összeesküvés-elméletekre épített Fidesz propagandának ugyanis újra és újra munícióra van szüksége. Ha leállna, vagy Orbán visszakozna, azzal saját fanatizált tömegbázisa előtt válna hiteltelenné. Csak idő kérdése volt, hogy Orbán egyrészt a kényszer, másrészt nagyra törő politikai ambíciói következtében az európai sakkasztalt is felborítsa, ahogyan otthon már minden keretet áthágott. Ráadásul a jogállamisági kritériumok és a korrupció felhánytorgatása valóban a Fidesz rendszerének elevenébe vág. Magyarországon ugyanis a korrupció és a politikai keretek folyamatos hajlítgatása nem egy véletlen, nem egy hiba a rendszerben, hanem maga a rendszer lényege. Orbán hatalomtechnikusként egy olyan országot épített fel, amelynek működése merőben eltér az európai demokráciáktól. Magyarország politikai rendszerének alapja jelenleg a Fideszhez és Orbánhoz való hűség, amit aztán az uniós pénzek saját embereiknek történő osztogatásával hálálnak meg, akik pedig ezért cserébe minden választáson „szállítják” a szavazatokat, jellemzően a kiszolgáltatott, vidéki lakosság teljesen nyílt fenyegetése és a rabszolgasorban tartott romák voksainak megvásárlása által.
Ha a német nagytőkét és a CDU-CSU-pártszövetséget nem is zavarta túlzottan, tíz év alatt azért eljutottak a hírek az európai emberekhez is. Nem csoda, hogy soha nem látott politikai nyomás van most az európai vezetőkön, hogy az adófizetők pénzének keleti despotákhoz csorgatásának gyakorlatát számolják fel. Ám ekkor Orbán olyat húzott, amire valamilyen rejtélyes oknál fogva eddig Európában nem számítottak: mindent egy lapra feltéve vétót ígért. Ezúton is üdvözlök minden európai döntéshozót a kis magyar valóságban!
Úgy gondolom, hogy a kihívások kezelése épülésére és erősödésére szolgálhat minden rendszernek. Jelenleg az Európai Unió egy nagyon egyszerű kérdést kell, hogy megválaszoljon: sürgetve a pénzügyi nehézségektől, utat enged-e a nyílt erőszak politikájának és félreteszi-e elveit? Amennyiben ez így történne és az EU engedne Orbánnak, az valójában a szervezet önfelszámolása felé nyitná meg az utat, hiszen onnantól kezdve bármilyen szolidaritásra, vagy értékekre alapuló politika értelmét vesztené, Európa pedig egy demokratikus, jóléti közösségből a pénzen vadul marakodó populisták terepévé válna, amíg el nem jelentéktelenedik. Ezt pedig valószínűleg Brüsszelben, Berlinben, Párizsban és a többi fővárosban is tudják. Éppen ezért bízom benne, hogy ebben a döntő pillanatban nem fognak engedni Orbán zsarolásának.
A másik, valószínűbb lehetőség inkább Magyarország számára lenne nagyon szomorú. Ez pedig az volna, ha egyszerűen elengednék Orbán kezét és azt mondanák, hogy ha nem akar részt venni az európai közösség építésében, akkor majd mennek tovább nélküle, Magyarország pedig kimarad a gazdaság talpra állítását célzó segélycsomagból. Ez technikailag azért lehetséges, mert minden más uniós forrástól eltérően az ehhez szükséges 750 milliárd eurót nem az alapszerződésekben rögzített módon a tagállamoktól szednék be, hanem közösségi kötvénykibocsátás révén a tagállamok garanciavállalása mellett a pénzpiacokról hívnák le, amihez viszont a tagállamok parlamentjeinek jóváhagyása szükséges. Ha a magyar parlament fideszes többsége ezt elutasítja, akkor Magyarország kimarad a programból, vagyis nem kapja meg a számára jelenleg előirányzott több mint 6 milliárd eurós forrást. Ami pedig nem csak egy roppant kedvező feltételekkel nyújtott hitelforrástól fosztaná meg a járványhelyzettől anyagilag sújtott magyar emberek tömegeit, de hosszú távon annak a folyamatnak lenne az előszobája, amire én már 2019-ben is felhívtam a figyelmet: Magyarország kivezetése az Európai Unióból. Ezzel ugyanis létrejönne az a kétsebességes Európai Unió, ami egyébként már a schengeni együttműködés és a közös valuta kapcsán létezik, azonban ezúttal Magyarországot a teljes elszigetelődés és a magányos pária-lét fenyegetné a közösségen belül. Ez a folyamat nem egyik napról a másikra menne végbe, hanem azzal, hogy miközben az EU folyamatosan lépdel majd a közös úton, Magyarország megragad ott, ahol jelenleg van, és egy idő után már az sem fog számítani, hogy hivatalosan távozik-e, vagy marad, mert az asztalnál már úgysem fog ott ülni és pénzt sem fog kapni.
Sovány vigasz, hogy ebben az esetben Orbán politikailag teljesen elszigetelődne (hiszen erre a senki földjére már Lengyelország sem szeretne vele tartani), a miniszterelnök ugyanis ezzel magyarok tömegeit rántaná magával. Ezért európai parlamenti képviselőként fontosnak tartom leszögezni, hogy Magyarország számára semmilyen más járható út nincs, mint az Európai Unió által felkínált út. Ezt támogatja a magyar emberek többsége is. Az Európai Unió által kínált modellnek pedig elengedhetetlen része a jogállamiság tiszteletben tartása és a korrupció elleni küzdelem. Ha Orbánnak ez nem tetszik, nyugodtan hagyja el a hajót. De menjen egyedül, mert mi, magyarok nem akarunk vele menni.
A szerző a Jobbik EP-képviselője
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
