Kevés szó esik arról, hogy míg a kultúrharc frontjai megmerevedtek a november 3-án rendezett elnökválasztáson, addig több népszavazás eredménye is az ellenkezőjét jelzi annak, ami az országos politikában mutatkozik. Bizonyos ügyek átívelnek a kétosztatú politika törésvonalai felett, és úgy szerveznek maguk mögé többséget, mintha az amerikai politika nem is csupán Donald Trump imádatáról és gyűlöletéről szólna.
A kannabisz legalizálásának ügye nagy ütemben halad diadalmas útján az Egyesült Államokban: idén ősszel újabb öt állam csatlakozott azokhoz, amelyek már törvényesítették vagy legalább dekriminalizálták a marihuána fogyasztását – ráadásul ezek egyike a hagyományosan republikánus többségű Montana, ahol Donald Trump a leadott szavazatok ötvennyolc százalékát szerezte meg. A törzsi gyűlölet tébolyult tombolása mellett hatalmas emberi jogi, gazdasági és bűnüldözési siker, hogy amerikai állampolgárok milliói képesek félretenni alaptalan előítéleteiket. Ennek eredménye több adóbevétel, kevesebb bűnöző és egy olyan rendőrség lesz, amely végre nem a fogyasztók zaklatásával, hanem a drogkereskedők üldözésével foglalkozik. Mindez republikánus érzelmű szavazók jelentős részének támogatásával, történelmi mértékű részvétel mellett valósult meg.
Hasonló, bár talán nem ennyire meglepő siker, hogy a Donald Trumpot választó Florida megszavazta a neoliberális elit által kommunistának bélyegzett Bernie Sanders gazdasági követelését: a minimálbér drasztikus emelését. Az emberek nyilván könnyű kézzel szavaznak a pénztárcájukra, abban az államban azonban, ahol az elmúlt években a szociáldemokraták őrjöngő démonizálása zajlott, ez mindenképp jelentős siker. A javaslatot megszavazók talán értik, hogy a minimálbér emelése több mint szociális döntés: nemcsak arról szól, hogy az elvégzett munkáért korrekt fizetés járjon – ez az amerikai szociális piacgazdaság felé tett, gazdaságilag igenis racionális lépés. A magyarországi ellenzék is észreveheti, hogy ezek az ügyek sikerre vihetők, hogy e pontokon a polgárháborús front megtörhető: jobboldali állampolgárok tömegével értethető meg, hogy a neoliberális rendpártiság nem szül egyebet, mint nyomort és bűnözést.
Az a remény azonban, hogy a népszavazás intézménye és az emberek közös bölcsessége elhozza majd a megoldást a világszellem megvadulására, a kaliforniai népszavazás eredményének ismeretében sajnos felülvizsgálatra szorul. Az aranyállam polgárai azt a vitát próbálták újra eldönteni, hogy a sharing economy azon szereplői, akik hivatásszerűen dolgoznak egy óriásplatformnak, mint, mondjuk, az Uber sofőrjei, céges alkalmazottak vagy magánvállalkozók legyenek-e. Ha ugyanis céges alkalmazottak, akkor joggal tarthatnak igényt jövedelemminimumra, betegszabadságra és felmondási időre, ha azonban magánvállalkozók, akkor a helyzetük leginkább Charles Dickens korának proletariátusáét idézi – ez a manchesteri kapitalizmus, ahol a tőkéssel szemben kiszolgáltatott bérrabszolgák nyomorgó tömege áll.
A kaliforniai törvényhozás egyszer már védelmébe vette a munkavállalókat, s olyan szabályokat hozott, amelyek következményeként a bíróságok sorban mondták ki, hogy az Uber és az ahhoz hasonló vállalatok működése jogszerűtlen, azok ugyanis visszaélnek piaci erőfölényükkel, és kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a dolgozóikat. Ijesztő elképzelni azt a helyzetet, amikor bármelyik szakmában egyik napról a másikra mindössze néhány multinacionális cég ad munkát, ezek pedig nem hajlandók többé biztosítani a munka törvénykönyvében lefektetett alapvető jogokat.
Mit tehet az, akit az állam nem véd meg? Nyilván elfogadja ezt a megalázó helyzetet. Csakhogy jelen esetben az Uber nem fogadta el az állami akaratot, és hatalmas marketing-költségvetéssel állt bele egy népszavazási kampányba a törvényhozók akaratával szemben. A nagyvállalat a kaliforniaiaknak a filléres fuvar lehetőségét kínálta, hisz a szolgáltatás ára nyilván drágulna, ha azokat, akik a munkát elvégzik, rendesen megfizetnék. Újra előállt a szokásos neoliberális képlet, amely jó a tőkének, jó a piacnak, jó a fogyasztónak és jó a pillanatnak, de rossz a munkavállalónak, és rossz a társadalom egészének.
Míg a republikánus többségű floridaiak zöme megértette, hogy a magasabb minimálbér nagyobb fogyasztást, kevesebb szociális igazságtalanságot és általában is magasabb bérszínvonalat teremt, addig a kétharmad részében demokratákra szavazó kaliforniai társadalom többsége szemrebbenés nélkül mondta fel a szolidaritást a kiszolgáltatott munkavállalókkal. Az olcsó taxizás túl csábító ajánlat volt a világ egyik leggazdagabb régiójának – így pedig egyre könnyebb megérteni, miként élhet az utcákon Los Angelesben negyvenezer, Kaliforniában százötvenezer hajléktalan akár csak pár lépésnyi távolságra a világ legtrendibb éttermeitől és legjövedelmezőbb vállalkozásaitól.
Sokat mondó tény, hogy a kaliforniai népszavazási kampányt az Uber azon vezetője szervezte, akinek rendkívül nagy gyakorlata van politikai kampányok lebonyolítása terén – ő a következő alelnök, Kamala Harris sógora, aki maga is a Demokrata Pártban futott be karriert, mielőtt átnyergelt az üzleti szektorba. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy milyen pici a világ. Csakhogy nem ilyen pici – mindössze az elit ennyire szűk és belterjes.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/47. számában jelent meg november 20-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/47. számban? Itt megnézheti!
