Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP

Demeter Szilárd semmit sem tanult a XX. századból

Szerző: | 2020. november 29., 20:01 | Publicisztika

Demeter Szilárd (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Demeter Szilárd ismét az asztalra csapott. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatója ezúttal azonban elsiette, éppen két hónappal. A retorikájához leginkább illő dátum a január 27-e lett volna: a holokauszt nemzetközi emléknapja. A célját persze így is elérte, mindenki az Origón megjelent írásáról beszél, és ehhez nem is kellett más, csak párhuzamot vonni a jogállamiságot számon kérő Brüsszel, és a hatmillió zsidót kiirtó náci Németország között. Ebben az összevetésben, ahogy írja, mi, magyarok (és a lengyelek) vagyunk „az új zsidók”, akiket „Soros György gázkamráiban” igyekeznek elpusztítani.

HIRDETÉS - AIP

Demeter Szilárd előszeretettel állítja be sajátos konzervativizmusát radikálisnak. Ezzel az írásával azonban egyértelműen bebizonyította, hogy nem radikális, hanem, jobb szó híján, buta. És nem javít a helyzeten, hogy közben visszavonta az írását, és törölte a Facebook-oldalát, csak még nyilvánvalóbbá teszi alkalmatlanságát arra, amire kijelölte őt a hatalom.

– Elég sok olyan alkotót vagy értelmiségit látok, aki kifelé megy az életből, és visszatekintve az életművére azt érzékeli, hogy könnyűnek találtatik, halála után két perccel még az életrajzírói is elfelejtik. Valahol megértem az ilyenek frusztrációit – írja Demeter, szándéka szerint Soros Györgyről, de voltaképpen – a szöveg szándéka szerint – saját magáról. Bár még nem megy kifelé az életből, frusztrációja nyilvánvaló, az inkriminált publicisztikánál ékesebb bizonyítékra nincs is szükség. Ez alapján akár segélykiáltásként is olvashatnánk sorait, és szánhatnánk, de mégsem tehetjük, mert a szöveg, akár egy gonosz fekete lyuk, beszippant mindent, ami az útjába kerül. Pusztítással pedig senki sem mentheti meg a saját lelkét.

Demeter Szilárd azt állítja, hogy „a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni”. Adorno gyakran ismételt kijelentése szerint Auschwitz után verset írni barbár dolog. Demeter szóképeiből éppen ezért ki kell vonnunk a poézist, és ami marad, az a PIM igazgatójának rémisztő valósága.

A gázkamrákba zárt emberek szenvedését elképzelni sem tudjuk. Nem lehet. A náci pusztító gépezet jéghideg működése során az alapvető aljasságtól az ember teljes elvesztéséig jutott a világ. Ehhez az űrhöz, a létezés helyébe lépő semmihez még negatív állítások mentén sem juthatunk közelebb. Nem lehet elképzelni, mégsem hivatkozhatunk rá másként, mint ahogy megtörtént, valóban emberek taposták egymást „az utolsó korty levegőért”. Olyan emberek, akik korábban anyák voltak, apák, gyermekek, egy család. Éltek, amíg a hatalom a létezésüket halálos jelként értelmezve meg nem gyilkolta őket.

Az ő sorsukat méri saját magához Demeter. És hogy el ne tévesszük a szándékot, a címben is egyértelműen jelzi, miről beszél: „Sor(o)s”. Azt írja, hogy amikor a „liberárják”, vagyis a liberális nácik „kétségbe vonják a magyar választópolgárok akaratát, képességét arra vonatkozóan, hogy megválasszák, hogyan akarnak élni, kit akarnak hatalmon látni, akkor tulajdonképpen azt mondják rólunk, hogy nagy az orrunk, büdösek vagyunk és tetvesek.”

Vagyis Demeter világában az, hogy Brüsszel a jogállam játékszabályainak betartását kéri a magyar kormánytól, egyenértékű azzal, hogy a családokat összeterelik az udvaron, végighajtják a településen, ahol addigi életüket töltötték, miközben a tömeg szidalmazza és köpködi őket, gyűjtőtáborokba zárják, elkülönítik, a maradék vagyonuktól is megfosztják, levegőtlen marhavagonokba zárják, napokig étlen-szomjan utaztatják, majd reflektorok fényében, csaholó kutyák és üvöltöző katonák fegyverei előtt, ütlegek közepette sorokba rendezik, elosztják, és vagy a közvetlen, vagy a közvetett halálba küldik.

Az iparszerű megsemmisítés Demeter szerint most ellenünk fordult. Nem arról van tehát szó, hogy Orbán Viktor irányításával a NER felszámolja a demokratikus intézményeket, és mellékhatásként alapítványba menekíti a közpénzt – amely immár törvényileg szabályozottan veszíti el közpénz jellegét –, hogy az esetleges kormányváltás után is hízhasson tovább a rendszer. Nem a kormánnyal és a környékén lebzselő oligarchákkal van baja Brüsszelnek, hanem az egész magyar (és lengyel) néppel. Demeter elképzelései szerint mi, mindannyian fulladozunk, és egymásra taposva igyekszünk levegőhöz jutni.

Ebben, a mérhetetlen ízléstelenségen és ostobaságon túl, a cinizmus a legfájóbb. Tudjuk jól, ha bármi apró kellemetlenség érné a magyar népet, a NER elitje lenne az első, amely a választók (és nem választók) fejére tapos, hogy kikeveredjen a bajból. Kellemetlenség azonban egyelőre csak a kormányt éri, mert a brüsszeli „liberálisok” kilátásba helyezték, hogy elveszik a kedvenc játékszerűket: a közpénzt. Ennyi történt.

És ezen a ponton derül fény Demeter Szilárd valódi értékeire. Az írás megjelenése után sokan felháborodva rontottak Orbán Viktor rendszerének, mondván Demeter érvelése a NER logikájából ered. Szerintem ez hibás következtetés. Orbán Viktor jéghideg opportunizmusa nem összeegyeztethető az ostobasággal. A miniszterelnök, Demeter Szilárddal ellentétben, átlátja a helyzetet. Időről-időre kiáll a zsidóságért, megóvja a zsidóságot, és becsben tartja múltját, tisztelettel adózva a felmérhetetlen tragédiák emléke előtt. A NER Auschwitz emlékének őrzőjeként tűnik fel. Ebbe a jól felépített imázsba rondított bele Demeter Szilárd. Nemcsak az áldozatokat, a túlélőket, a leszármazottakat, és minden jóérzésű embert támadott meg a PIM főigazgatója, elvitatva tőlünk az emlékezés jogát, de Orbán Viktort is hátba döfte.

Megértést nem várhatunk a jelenlegi hatalomtól. Demeter Szilárdnak így nem azért kell majd távoznia a posztjáról – ahogy az egy európai országban történne –, mert írásával relativizálta Auschwitzot, kétségbe vonva végső soron milliók tervszerű elpusztításának elbeszélhetetlen borzalmát. Hanem azért, mert fény derült a valódi értékére.

Csakhogy Demeter nem saját jogán jutott magasra. Azért válhatott mára a magyar kultúra jelenlegi legfontosabb szereplőjévé, mert a hatalom úgy akarta. Szerepléséért így a hatalomnak is felelősséget kell vállalnia. A NER-nek keményen el kell ítélnie az antiszemitizmust, még azt is, ami egyszerű ostobaságból fakad. A felelősségvállalás ugyanis a múlt megértésének és a traumák feldolgozásának elengedhetetlen feltétele.

Ennek reménye kapcsán azonban sajnos Demeter Szilárd egy ponton valóban nem tévedett. Írását azzal zárja, hogy „semmit nem tanultak a XX. századból.”

Címkék: Demeter Szilárd, holokauszt, Soros György


HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet, meg minden

#034 Morcsányi Géza – Majdnem takarásban

#034 Morcsányi Géza – Majdnem takarásban

Testről és lélekről a rivalda innenső és túlsó oldalán.

Pin It on Pinterest