Orbán Viktor ismét bizonyította, hogy nagyon nehéz sarokba szorítani. A jelek szerint a jogállamisággal kapcsolatos, ősz óta folyó vitában el tudta érni, amit akart, azaz időt nyert, nem is keveset. Miután ma az uniós csúcson elfogadták azt az egyezséget, amelyet a német uniós elnökség kötött a magyar és lengyel kormányfővel, a 2022-es választásokig nem nagyon kell aggódnia az unió pénzek folyósításának felfüggesztése miatt a magyar kormányfőnek. Legalábbis szakértők a nyilvánosságra került megállapodástervezetet elemezve erre jutottak.
Egyetlen akadályt az jelenthet, hogy az Európai Parlamentben (EP) – amelynek szintén rá kell bólintania az egyezségre – nem kapja meg a többséget az előterjesztés. Erre azonban kevés az esély, bár az uniós csúcsra érkező holland kormányfő, Orbán nagy kritikusa, Mark Rutte, akit a magyar miniszterelnök csak holland fickóként szokott emlegetni, a tanácskozás előtt arról beszélt, nagyon kíváncsi az EP véleményére, mielőtt megszületik a döntés. A csúcson szintén résztvevő David Sassoli, az uniós parlament elnöke pedig arról beszélt, az EP-nek időre van szüksége ahhoz, hogy áttekintse a tervezett megállapodást, ugyanakkor hozzátette, „nem fogadunk el semmilyen változtatást azon az előzetes egyezményen”.
A jelenlegi állás szerint azonban óriási meglepetés lenne, ha a szintén vétóval fenyegetőző EP-frakcióvezetők végül mégis megtorpedóznák a megállapodást, hiszen a német elnökség – az unióban szokásos módon – olyan megoldást talált, amely eleget tesz az EP által megfogalmazott feltételeknek, azaz nem változtatnak az eredeti szövegen, egyúttal a magyar-lengyel duót is kielégíti.
A rendelet mellé csatolt kiegészítő nyilatkozat szerint a jogállamisággal kapcsolatos jogszabály hatálybalépését jócskán eltolták elsősorban azzal, hogy annak alkalmazását felfüggesztik addig, amíg az Európai Bíróság meg nem állapítja, hogy az összefér-e az uniós joggal. Ez normál működést feltételezve két év. Az is fontos, hogy csak abban az esetben indítható eljárás, ha a jogállamisággal kapcsolatos hiányosság közvetlenül összefügg az uniós költségvetés érdekeivel, illetve hogy azt meg lehet támadni az Európai Tanács előtt. Végül Orbánéknak azt is sikerült elérni, hogy a 2014-2020-as időszak még hátralévő kifizetéseire nem alkalmazható a jogállamisági kritérium.
Mindebből világosan látható, hogy látszólag a szokásos uniós kompromisszumra került sor, olyan döntés született, hogy mindkét fél megőrizhesse arcát. A felszínen valóban jó kompromisszumnak tűnik, de valójában Orbán Viktor – ahogy eddig szinte minden uniós vitában – elérte, amit akart: jó ideig továbbra sem nagyon zavarja az unió abban, hogy megtartsa, sőt az elkövetkező két-három évben még hatékonyabbá építse hatalmát, tovább korlátozza a demokratikus intézmények működését.
Hogy utána mi lesz, azt egyelőre nem tudni, arra azonban számítani lehet, hogy amennyiben a választások után is hatalmon marad Orbán Viktor, mint rutinos hamiskártyás, valamilyen lapot majd ismét előhúz a ruhaujjából.
Különböző elméletek már napvilágot láttak, hogy Angela Merkel vajon miért nem hajlandó sarokba szorítani Orbán Viktort. Hogy túlságosan bonyolult és nehézkes lett volna a két renitens ország nélkül összehozni a helyreállítási alapot, amely elengedhetetlen a bajban lévő déli országok számára. Hogy attól tart a német kancellár, a brexit után – amelynek ügyében még mindig nem sikerült végső megállapodásra jutni a britekkel – tovább gyengül a közösség. Vagy hogy januárban tiszta lappal szeretné átadni az elnöksége Portugáliának, mielőtt végleg levonul a politika színpadáról. Ezekben lehet valami igazság.
De felvetődik az emberben egy másik gondolat is. Nevezetesen hogy Orbán tíz évvel ezelőtt tökéletesen jól látta, hogy a német multinacionális vállalkozásokat kell lekenyerezni – rabszolgatörvénnyel, alacsony adókkal, számolatlanul adott állami támogatásokkal –, és ez megfelelő védőhálót jelent számára. Ha tovább visszük ezt a gondolatmenetet, akkor az a kérdés is eszébe jut az embernek, lehet hogy az uniónak elsősorban a szavak szintjén fontos a jogállamiság? Az elmúlt évek történései ugyanis arra utalnak, hogy amikor konkrét lépésekre kellene sort keríteni, különösen ha az a (német) nemzetközi vállalkozások érdekeit esetleg sértheti, már nem akkora a lelkesedés.
De miért is lenne?
A válaszhoz kicsit vissza kell menni az időben. Már az Európai Unió elődje, az Európai Szén- és Acélipari Közösség (Montánunió) elnevezéséből és működéséből is világos, hogy a közösség akkoriban is elsősorban gazdasági szövetség volt. Az idők során számos átalakuláson átment szervezetben sűrűn elhangzanak ugyan olyan jelszavak, hogy segítsük a lemaradókat, meg hogy mindenki egyenlő, vagy hogy a jogállamiság olyan alapelv, amelynek teljesülését minden körülmények között megóvjuk, de világos, hogy ezek legfeljebb másodlagos célokat jelentenek a pénz és a gazdasági hatalom megszerzése, megtartása, illetve kiterjesztése mögött. Még akkor is, ha sűrűn hangoztatják, hogy az unió értékközösség.
És ha már a gazdasági hatalom kiterjesztéséről van szó, akkor azzal is tisztában kell lenni, hogy itt elsősorban a német, azon belül is a német multinacionális vállalatok érdekeiről van szó, hiszen Németország az unió motorja. Az EU-nak a kétezres évek első évtizedében történt bővítése is elsősorban a nemzetközi vállalatok profitéhségét volt hivatott kielégíteni, magyarul támogatás fejében piacot vettek.
Vagyis amíg ezek a vállalatok jól érzik magukat itt nálunk – márpedig igen jól érzik magukat, hiszen a magyar gazdaságpolitika fontos láncszemeiként az Orbán-kormány kritika nélkül elégíti ki bármely igényüket – senki nem gondolhatja komolyan, hogy a német kancellár keresztbe fog feküdni nekik. Különösen azért, mert az itthon felhasznált uniós támogatások a német vállalkozások számára sem közömbösek.
Összefoglalva elmondható, hogy egyértelmű győztes ugyan nem hirdethető a jogállamiság körüli összecsapásban, hiszen Orbán nem tudta megakadályozni annak bevezetését, viszont időt nyert. A másik oldalon viszont az unió egyelőre továbbra sem tudja/akarja megakadályozni, hogy a magyar kormány tovább stafírozza a haveri cégeket, és tovább bontsa a demokratikus intézményeket.
Aki ezek után arról beszél, hogy Orbánt földbe döngölték Brüsszelben, az nem látja a fától az erdőt, és továbbra is azzal áltatja magát, hogy majd az unió valamikor eltakarítja a magyar kormányfőt.
Erről Markos György Esti mese című jelenete juthat eszünkbe, amelyben amelyben a Vasorrú bába megkérdezi az átejtett herceget:
– Hány éves vagy?
– 27!
– És még hiszel a mesében? Ha-ha-ha-ha.
Lehet, nekünk sem kellene hinni a mesében!
