A nemzetközi liberális elit az elmúlt évtizedekben módszert, menőséget és uralmi technikát gyártott a megszégyenítésből. A fölényes kioktatás, a sok esetben egyáltalán nem is létező tudományos konszenzusra való tekintélyelvű hivatkozás, az eltérő vélemény kigúnyolása és kiröhögése félelmetes fegyverré és mindennapos társadalmi gyakorlattá vált. Nemcsak a lázálmaikat kergető fantasztákkal, a tudománytagadókkal, a vallási fanatikusokkal meg a szélsőjobboldaliakkal bánnak el így, de mindenkivel, aki bármi mást merészel gondolni, mint a liberális elit, a globális cégek és intézmények. Megszégyenítették a kapitalizmus baloldali kritikusait, a fenntarthatóságért aggódó zöldeket és azokat a régi vágású liberálisokat is, akik a demokratikus intézmények működését kérték számon. Magyarországon a megszégyenítés fészke hagyományosan az SZDSZ és az Index volt – ennek szellemét őrzi és fejleszti tovább a Momentum Mozgalom és a 444. Mára a kommentfalak trolljainak is az a legfőbb mondása, hogy ki is a szóban forgó személy – honnan kéne őt ismerni. Nem vitáznak, és nem érvelnek, hanem lehülyéznek és kiröhögnek. Erre tanította meg a társadalmakat a XXI. századi elit, a közösségi média elterjedése révén pedig már bárki biztos kézzel üzemeltetheti a maga egyszemélyes alázószékét.
A megszégyenítés kultúrája Amerikából érkezik. A professzionális marketing- és kampánygépezetek közösségi élményt gyártottak bizonyos társadalmi csoportok megalázásából – arra hivatkoztak, hogy így lehet és így kell megvédeni a kisebbségeket, így lehet nekik zavartalan tereket biztosítani. Ennek nyomán a megszégyenített csoportok tagjai – fehér munkások, konzervatívok, vallásosak, vidékiek és csóró lumpenprolik – már nemcsak gazdaságilag, de kulturálisan és emberileg is úgy érezték, hogy az elit összeroppantja őket. A mindennapos megszégyenítés által termelt tengernyi frusztráció nem pusztán radikalizálta őket, de kitermelte prófétájukat, a megalázottak csodafegyverét, az egyetemes szorongás alól felszabadító Donald Trumpot, az egyetlen embert, akit a liberális véleményelit nem tud megszégyeníteni, mert a szégyen érzetét alkatilag nem ismeri, ezért az ő viszonylatában soha senkinek nem kell szégyenkeznie. Így vált hős Donald Trumpból – nemcsak a kertvárosok konzervatív lakóinak meg a vallásos latinoknak, hanem az oltáselleneseknek, a lapos Föld hívőinek, a pokol motoros angyalainak, a QAnon-mozgalom tagjainak, a bölénynek öltözött félőrülteknek és a konföderáció szeparatista híveinek szemében.
Hetvenötmillió amerikai szavazott Donald Trump további elnökségére, ami e lázadás félreérthetetlen következménye – még sincs semmi jele a jelenséggel való szembenézésnek. A liberális elit és a globális technológiai cégek azt képzelik, hogy kitörölhetik ezt az anomáliát a történelemből, és újraprogramozhatják a politikai rendszert, ehhez Donald Trumpot és követőit mindössze ki kell szorítaniuk a közösségi médiából – ez pedig minden eddiginél veszélyesebb játék, mert nem az a tapasztalat a társadalmi energiákkal kapcsolatban, hogy ha ki vannak tiltva a nyilvánosság felületeiről, akkor maguktól felszívódnak.
Donald Trump négyéves elnöksége sosem látott mélységű árkokat vájt Amerika testébe, és alapjaiban forgatta fel az addig is törékeny társadalmi békét. Trumpisták előszeretettel hivatkoznak arra, hogy bálványuk évtizedek óta az első republikánus elnök, aki nem indított háborút – holott Donald Trump igenis kirobbantott egy háborút: a konföderáció és az unió közti polgárháborút. Olyan háborút újított ki, amely átélhetőbb az amerikaiaknak, mint bármelyik a XIX. századi polgárháborújuk óta – ez lett abból az ígéretből, hogy újra naggyá teszi Amerikát.
Donald Trump tervéhez fogékony partnert talált az amerikai elitben és társadalomban, amelyek tagjai önfeledten vetették magukat a kultúrharc és az identitáspolitika lövészárkaiba, zavaros és hazug konteók megalkotásába és az ellenoldal közvéleményének mértéktelen provokálásába, nehogy szembesülniük kelljen azzal, hogy az elszabadult Wall Street és Szilícium-völgy felett nemcsak semmiféle kontrolljuk nincs, de ma már ezek az amerikai politika legfőbb formálói. A polgárháború kiújult, a demokrácia, a jogbiztonság és a szólásszabadság pedig senkinek sem számít többé – nem tartozik sem az unióhoz, sem a konföderációhoz. Az ellenséges fél elnémításának és leigázásának szándéka minden közös tradíciót megsemmisít. Az amerikai történelem négy legrettenetesebb, 1861 és 1865 közti éve szervezőerőként visszatér, és totalizálódik.
A Capitolium ostroma kapcsán mindkét polgárháborús fél kettős mércével vádolja a másikat, és mindkettőnek igaza van. Az unionisták valóban nem háborodtak fel, amikor a Black Lives Matter mozgalom feldühödött hívei rendőrőrsöket ostromoltak meg, boltokat fosztottak ki, és választott képviselőket fenyegettek meg. Nem kapcsolták össze fejben a tomboló erőszakot a Donald Trump ellen lázító beszédekkel, sem azzal, ahogy éveken át megkérdőjelezték elnökségének legitimitását, mondván, hogy azt csalással, orosz beavatkozás révén szerezte, amire a mai napig nincs bizonyíték. A kettős mérce pedig egyetemes: a konföderáció hívei, akik alig fél éve még a Black Lives Matter-zavargások szétverését követelték, valahogy nem tartották kellően indokoltnak a fegyverhasználatot, amikor a zendülő tömeg egy szövetségi épületet ostromolt. Nem születtek jobboldali publicisztikák arról, hogy tíz BLM-tüntető közül kilenc békésen viselkedett, most viszont hisztérikusan ismételgetik, hogy a bölényjelmezes pojáca mindössze egy jelentéktelen kisebbséget reprezentál.
Ami Amerikában zajlik, aligha csak a régóta polgárháborúban élő magyarok jövőjét vetíti elő. Az identitáspolitika térhódítása előtt ideológiák mentén bomlottak szét a társadalmak – még folytak viták, még volt lehetőség kompromisszumokra, mert ezeknek az ideológiáknak tartalmuk, híveiknek pedig tervük volt az emberi közösség egészével: valamennyiük szándéka a teljes társadalom boldogulása és sikeres működése volt. Amikor azonban már csak törzsek és mítoszok állnak szemben egymással, többé nincs alku, hisz a legalapvetőbb tudás a világról az, hogy a másik fél gonosz, akit ha életben hagysz, téged és a teljes politikai-kulturális törzsedet el fogja pusztítani. Egyre kevésbé gondolja bárki is, hogy a közjó az egész társadalom javát jelenti, hisz abból az ellenség is profitálna – a XXI. században ebből az alaphelyzetből indul ki a politika. Ezt értette meg Arthur Finkelstein, Habony Árpád, Donald Trump és Orbán Viktor – ebbe a háborús táncba hívták be a baloldali meg a liberális kommunikációs és politikai eliteket, akik kapva kaptak az alkalmon: szívesen újravívják ellenük az amerikai polgárháborút meg a két világháborút. Semmi kétségük afelől, hogy újra ők győznek majd.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ez a publicisztika eredetileg a Magyar Hang 2020/3 számában jelent meg január 15-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2021/3. számban? Itt megnézheti!
