Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Holokauszt és Instagram

Szerző: | 2021. február 13., 18:29 | Publicisztika

Az egykori auschwitzi haláltábor bejárata 2021. január 25-én (Fotó: Reuters/Kacper Pempel)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Lukácsi Katalin a múlt héten meglehetősen rossz döntést hozott, amikor a holokauszt áldozataira emlékezve a közösségi oldalakon meztelen felsőtestéről osztott meg fotót, valamiféle – a legjobb indulattal is csak erőltetettnek nevezhető – párhuzamot találva nem kevés exhibicionizmusról árulkodó akciója és a haláltáborba elhurcolt és ott megölt zsidó származású emberek kiszolgáltatottsága között. A performansz utóélete természetesen nem nélkülözte a jogos vagy csak kárörvendő felháborodásokat és kritikákat, nyilván tort ült az elsősorban ellenzéki megmondóemberként aktív Lukácsi felett a kormánymédia néhány szeglete, de nemtetszésének adott hangot a józan megszólalásairól ismert Radnóti Zoltán rabbi is.

HIRDETÉS - AIP

Személy szerint az ilyesfajta, a poszt ízlésességét középpontba állító megszólalások számát nem szeretném növelni, véleményem szerint nincs többről szó, mint szerencsétlen, narcisztikus megnyilvánulásról. Nem is érdemelne hát több szót ez a félresikerült ötlet, ha nem mutatna rá – jó eséllyel Lukácsi szándékától függetlenül – egy fontos kérdésre. Nevezetesen arra, hogy fel vagyunk-e készülve a mostanra már szinte teljese uralkodóvá vált új mediális tér és a történelmi traumák ábrázolhatóságának kihívásaira. A megszámlálhatatlanul sokszor citált adornói paradigma („Lehet-e verset írni a holokauszt után?”) nem számolódott fel teljesen ugyan, illetve lehet kiindulási alap továbbra is, ám már rég nem az a tét, hogy irodalmi eszközökkel vagy a filmnyelvi elbeszéléshez fordulva egyáltalán lehet-e érvényes és nem kegyeletsértő módon ábrázolni a haláltáborok ábrázolhatatlan borzalmait.

https://www.facebook.com/lukacsikatalinmaria/posts/1122157328219237

Ahhoz azonban, hogy ezt elmondhassuk, sok évtizednyi értelmezői diskurzusra, szerzői életművek belső és külső küzdelmeire volt szükség – elég talán csak Kertész Imrére hivatkozni, vagy ha a mediális sajátosságok körüli vitákat akarjuk felidézni: a Saul fiára. Az Instagram és Facebook azonban teljesen másféle „alkotói” és befogadói attitűdöket hív életre, amelyekről nincs mód e helyütt hosszas elemzést kínálni. Nem csak arról van szó, hogy egy Insta-poszt az azonnaliság (azonnali közzététel és reakció) élményével operál, és így az érzelmi azonosulás vagy elutasítás rendkívül széles skáláját kínálja az elmélyült analízissel szemben, hanem arról is, hogy ez esetben igencsak érvényesnek látszik a McLuhan-i tézis: a médium az üzenet.

Vagyis az Instagram-poszt nem a dramaturgia, nem a klasszikus értelemben vett történetmesélés és elvonatkoztatás terepe. Egy Instagram-poszt nem szól másról, mint az (ön)megmutatásról. Éppen ezért érdemes meggondolni, tematikailag mit bír el ez a mediális hordozófelület. Véleményem szerint a holokauszt résztvevőinek megidézését nem. De legalábbis olyan kihívást támaszt, aminek nagyon nehéz megfelelni – Lukácsi Katalinnak például nem sikerült. Mert támassza alá bármiféle verbális magyarázattal a testéről készült puszta képet – a fotónak magának a kontextusa (oda és úgy került ki, ahogy a testük megmutatásából hivatalosan élő influenszereké szokott), és a körülmények (valaki egy jól fűtött szobában, megfelelő technikai apparátus birtokában mutatja meg a testét) éles és disszonáns ellentétben áll azok helyzetével, akikről megemlékezni kívánt. A haláltáborokba elhurcoltak nem rendelkeztek a saját testük felett. Meztelenségük emberi mivoltuk végső eltörlésének eszköze volt. Nem a normalitást megszakító aktus, ami után fel lehet öltözni és folytatni az életet, hanem maga az élet, azaz a halál.

Lukácsi Katalin válasza

Az ember tragédiája

Köszönöm a lehetőséget a Magyar Hangnak, hogy a rólam és posztomról írt kritikára reagálhatok. Nem akarok azonban konkrétan válaszolni és megcáfolni a fotó készítése mögé képzelt motivációkat, és mentegetni sem kívánom magam. Aki az ítéletalkotás előtt kíváncsi arra, hogy saját magyarázatom szerint miért is született a különleges holokauszt-emléknapi megemlékezésem, azok olvashatnak erről bőséggel a Facebook-oldalamon és a posztok alatti kommentszekcióban. Annyit megjegyzek, hogy nincs olyan egészséges exhibicionizmus, amely elbírná az egy ilyen fotó hatására születő reakciókat a magyar konzervatív közbeszédben.

Sokkal fontosabb kérdés a számomra az, hogy sikerül-e ténylegesen magyar tragédiává formálnunk nemzeti emlékezetünkben a holokausztot, és vajon kellően törekszünk-e erre. Évekkel ezelőtt megadatott számomra az, hogy hat hónapon keresztül az izraeli magyar közösség életét szervezhettem. Akkor ismerkedtem meg az azóta elhunyt Jichak Livnat történetével, akinek a holokauszt miatt táplált évtizedes Magyarország-gyűlöletét Áder János egyik beszéde oldotta föl katartikusan. A köztársasági elnökünk ugyanis azt nyilatkozta, hogy Auschwitz a legnagyobb magyar temető. Ez egy olyan közösségvállalás volt a mindenkori magyar államfő részéről, amelynek hatására Jichakban zokogva szakadt fel évtizedek vádja, elfojtása, bánata. Ezek a szép és megrendítő állásfoglalások már megjelennek a kirakatpolitikában, amely előrelépés ugyan, de nem látszik e hozzáállásnak a szemléletformáló hatása a hétköznapok közbeszédjén.

A holokauszt továbbra is idegen testként éktelenkedik a magyar népi történelmi tudatban. Mohácsról, Trianonról, pozsonyi csatáról, Donról magyarázkodás nélkül megemlékezünk, de ahhoz a közvetlen leszármazók és érintettek kezdeményezése kell, hogy egy-egy faluban, kisvárosban a holokauszttal kapcsolatos emlékhely szülessen. Azontúl túl, hogy posztomat valójában a távoli együtt szenvedés iránti hiúnak tűnő vágy szülte, a szöveget ez a törekvésem formálta. Vegyük észre azt, hogy a holokauszt mindannyiunkról szól! A többek által félreértett félmondat is ebben a szövegkörnyezetben válik érthetővé. Jobboldali politikai közegben mozogva, a katolikus egyház tagjaként, vidéken élve azzal a szemlélettel találkozom, hogy a holokausztemlékezetet ránk erőltetik (valakik, akik nem mi vagyunk), és azért kell emlékezni csak, hogy bűnösségünket újra és újra elismételjük. Ezzel a narratívával akartam párbeszédbe és vitába szállni annak hangsúlyozásával, hogy a holokauszt nem a zsidóságról szól, hanem az ember tragédiája. Mindnyájunk egyszerre lehetünk áldozatok is és elkövetők. Kötelességünk erről megemlékezni, mert ebből a tragédiából tanulhatunk a legtöbbet a történelmi emlékezetek közül.

Az a félmondat, amely vitákat váltott ki, hogy a holokausztnak nem véletlenül a zsidóság lett az elszenvedője, csak egy mellékes megjegyzésnek szántam, amivel épp a zsidóság iránti elfogult szeretetemet akartam megvallani, ha már – elszakítva tőlük – épp egyetemesítem saját traumájukat. Azt reméltem, hogy Auschwitzot a Golgota mellé emelve, érthető válik, hogy a „nem véletlenül”-t nem negatív értelemben írom, de ismerhettem volna annyira az általános bizalmatlanságunkat, hogy erre más olvasat is születik majd.

Nem vitatkozom azokkal a véleményekkel, amelyek szerint egy ilyen fotó – finoman fogalmazva is – nem szerencsés módja a megemlékezésnek. Ezt elfogadom. A pozitív és értő, nem pusztán a kép által lenyűgözött visszajelzéseket azonban fontosaknak tartom, amelyek közül sok éppen azoktól született, akiknek eddig sosem jutott volna eszébe a holokausztról megemlékezni. Nem vitatom, hogy létezhet hatékonyabb eszköz is a holokausztemlékezet népiesítésére, de az vitán felül áll, hogy itt még sok a teendőnk. Nem engedhetjük meg az áldozatok iránti tiszteletből és embertársainkkal szembeni felelősségből azt a luxust, hogy nem fáradozunk ezen.

A Magyar Hangban megjelenő publicisztikák nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/6. számában jelent meg, február 5-én.

HIRDETÉS - AIP

Címkék: holokauszt, közösségi média, Lukácsi Katalin


HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANGRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Ferber Katalin

Fotó: Az élet, meg minden

Árnyék podcast – Öngól

Pin It on Pinterest