A Nemzeti Együttműködés Rendszerének fogalma az ENSZ vagy az Európai Unió működésének alapgondolata is lehetne. De az Örömóda is a fülünkbe zsonghat, ha éppen emelkedett hangulatban vagyunk: „Egyesítsed szellemeddel, Mit zord eszme szétszakít…” Amikor a Fidesz választási sikere után találkoztam ezzel a fogalommal, ilyesmi járhatott a fejemben, de nem sokáig. Az az országgyűlési határozat (2010. VI. 16.), amely a Fidesz-dokumentum széles körű „terítéséről” gondoskodott az önkormányzatoktól az iskolákig, már kijózanító volt: nem rólunk van szó. Az ötvenes éveket inkább idézi ez, mint a mai valóságot.
És valóban! Egy hónap sem telt el, s interneten terjesztették: „Megtaláltuk Orbán V. kiáltványának eredetijét!” Ebből kiderült, hogy az alapul vett „fennkölt” szöveg Rákosi rendszerét éltette, s az a Szabad Népben jelent meg 1952 decemberében. Egy mondatot idézek ebből a leleplező e-mailből: „Szilárd meggyőződésünk, hogy a fejlett szocializmus, majd a kommunizmus (sic!) nemzeti együttműködés rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat.”(A kihagyott rész helyére tett betoldás kiemelve.) Tíz év telt el, s a stílust igazolta az élet. A Rákosi-rendszer jött vissza 60 év után, a mai viszonyokhoz igazodva. Ami zavaró: akkor 6 év kellett ahhoz, hogy a nép elzavarja a diktátort. A NER meg túlélte a 10. évét, és csend van. Akkor a műegyetem hallgatói lázadtak, most a SZFE-s hallgatók. Akkor az ország követte őket, most az ország nem mozdul. Az én magyarázatom leegyszerűsítve: akkor a társadalom elnyomása totális volt. Az ország Moszkva-, polgárai pedig a Moszkva igényeit is túllicitáló Rákosi-rezsim elnyomása alatt szenvedtek. A bezártság, a kiúttalanság hamar forradalmat szült: a rezsim eltűnt, de az ország függősége maradt. Kádár alatt is diktatúra volt, de enyhébb, mint a többi hasonló sorsú országban, s még enyhébb, mint amit Moszkva elvárt. Így a „táboron” belül irigyelt ország lettünk. De!
Ahhoz rendszerváltás kellett, hogy az ország, a társadalom valóban szabad legyen. 1990-ben az ország is, s mi, a polgárai is maguk mögött hagytuk a függőségi viszonyainkat. Csak rajtunk múlt és múlik, hogy a szabadságunkkal hogyan tudunk élni. Harminc év tanúsítja: rosszul. A társadalom belső kapcsolati, morális rendszere gyengének, sérülékenynek bizonyult. Az első években a piacgazdaságra történő átállás bizonyult nehéz diónak, az utolsó tíz évben a szabadságjogok, a jogállamiság helyébe a centrális erőtér, az önkényuralom módszeres kiépítése és a gátlástalan korrupció együttese, vagyis a NER jött. A régión belül lesajnált országgá süllyedtünk.
De térjünk vissza a NER indulását szimbolizáló idézethez! Mi a valóságtartalma ma, 10 év után a fentebb idézett mondat reményt sugárzó szavainak?
Összefogás? Egy olyan országban, ahol a félelem és gyűlölködés adják a rezsim pilléreit? Ahol a rektori konferencia néma marad, amikor a CEU elüldözése miatt, míg a lengyel, a német, az osztrák rektori konferenciák tiltakoznak? Ahol az egyetemek autonómiájának felszámolását tudomásul veszik éppúgy, mint az Akadémia intézeteinek elcsatolását? Ahol az egyetemi intézményrendszer működtetésének állami felelősségét a kormány az alkotmányt semmibe véve lerázhatja magáról? Ahol az egyetemi oktatók, hallgatók véleménye a hatalom számára érdektelen? Ahol a média csaknem 90 százaléka a kormánypropaganda szócsöve?
Erőssé és sikeressé lettünk? Az unióban a gazdaságunk teljesítménye, versenyképessége alapján a sereghajtók közé süllyedtünk. Valóban sikeresek csak az oligarchák lettek, mert korrupcióban utolértük Bulgáriát és Romániát is… A legsikeresebb ember, a dollármilliárdos Orbán-barát Mészáros Lőrinc víz- és gázszerelő.
A jövő? Az országban egyre több a szegény, egyre gyengébb az oktatási rendszer, növekszik a lemaradásunk a kutatás-fejlesztés, az innováció terén, a tudományban elért nemzetközi presztízsünk a múlté. A digitalizáció miatt a munkahelyek több mint fele megszűnik, helyükre kevesebb, de magasabb végzettségű szakemberre lesz szükség, de az egyetemi beiskolázás csökken…
De nézzük a NER-t egy kicsit közelebbről! A koronavírus áldozatainak száma nemzetközileg kiugró, a kórházak halálozási kockázata ijesztő. Az ország elhanyagolt egészségügyi rendszere már nem tud biztonságot adni. A keleti vakcinák szakmai kontrolljának elvetése, beoltásuk politikai erőltetése, a kormányzati oltási program hiánya növeli a bizonytalanságot. Bőven van (brüsszeli) pénz a reménytelen helyzetbe került emberek, vállalkozók megsegítésére, de a kormányzati szándék hiányzik. Az igazi, mindenkit érintő bajban a NER kormányára nem számíthatnak a magyar emberek milliói.
Kettészakadt társadalom
Az ország kettészakadt. Az „árok szélén” hagyott milliók sorsa egyre ijesztőbb, jövőbeni reagálásuk kiszámíthatatlan. A NER-ben az EU-s támogatás továbbra is az oligarchákat gazdagítja, a vidék számára az ellenzéki vezetésű városokból történő forrásátcsoportosítás jelent némi többletet. Fő célpont a „bűnös” Budapest, amely „gazdag város”(Gulyás Gergely): leginkább innen kell forrást elvonni. De csak hazánkon belül tekinthető „gazdagnak” a főváros. Hat éve a GDP-nagyság szerinti sorrendben még Európa 15 nagyvárosának egyike volt Budapest, mára a 25-ök között is hiába keressük. Annak ellenére van ez így, hogy korábban is, most is a magyar GDP 40 százalékát Budapest adja. A főváros és vidék együtt épül le…
Nemzetközi pozíciónk
A nemzetközi kilátásaink egyre rosszabbak. A rendszerváltás egyik élharcosából az Európai Unió előbb renitens, mára lenézett országa lettünk.(Ez főként a mi hibánk, a választók sara!) Az Egyesült Államok új politikai vezetésének magyar vonatkozásai csodálatosak, kis hazánk minden idők legközvetlenebb partneri kapcsolati szálaival rendelkezik az USA vezetőihez. Mégis a lehető legrosszabbra kell felkészülnünk, mert a rezsim, Szijjártó Péter indokolhatatlan ellenséges fellépése Joe Biden ellen a külügyük céltáblájává tette a rezsimet és ezzel hazánkat is. A populizmus európai térvesztése tovább szűkíti Orbán Viktor mozgásterét. A rezsim egyre ellenségesebb Brüsszellel, befelé fordul, illetve Kelet felé orientálódik. Végtére is a NER-el, a centrális politikai erőtérrel, a jogállamiság elvetésével Orbán létrehozta az EU első autark rendszerét. A keleti diktatúrák számára lassan hídfőállás leszünk. (Befogadtunk egy különleges státusú orosz fejlesztési bankot, 15 754 kínai jött be letelepedési kötvénnyel, építünk nekik egy vasútvonalat Belgrádig, a szakma megerőszakolásával jön a kínai vakcina szintén a „külügyér” jóvoltából…) Az EU-ban (szerencsénkre) mindez elég lassan tudatosul, de a jogállamiság mint kritérium működtetése nem sok jót ígér…
A választás jelentősége
A következő országgyűlési választás sorsdöntő lesz. Közel a szakadék széle… Az ellenzék „egy az egy ellen” választási stratégiájára a Fidesz-válasz még nyitott. A tízéves NER „eredményeire” nem lehet építeni, a „folytatjuk” aligha működne, marad a hatalmi játszma. A kamupártok a jövőben nem játszanak szerepet. Mi várható? Ha visszatekintünk, Orbán már megoldott hasonló problémát. A lényeg: számolni kell egy olyan párt színre lépésével, amely mindkét oldalról vonna el ugyan szavazatokat, de a bejutása esetén a Fidesszel együtt többségbe kerülnének, s a koalícióban a párt vezetője magas állami funkciót kaphatna. A múlt: 1998-ban Orbán Torgyánnal lépett szövetségre, amelyet korábban kizártnak tartott. (Államfői posztot ígért neki, de becsapta). A választáson hiába győzött Horn Gyula pártja, az MSZP, az SZDSZ gyenge szereplése miatt alul maradtak a Fidesszel és a kisgazdapárttal szemben. Hogyan lehet ezt kivédeni? A jelenlegi választási rendszer nem kínál megoldást. Emlékezzünk a 2014-es eredményekre: szavazásra nem ment el 39 százalék, az ellenzéki pártok a teljes szavazókorú népességre vetítve összesen kaptak 37 százalékot, a Fidesz–KDNP 27 százalékkal lett a parlamenti kétharmad birtokosa. 2022-re marad az utca. Mozgalmakat kell indítani. Nem ígérgetésekkel kell a választókhoz fordulni, hanem cselekvési tervekkel. Tettre kész emberek kellenek, akiket a tömeg lelkesen tud követni…
A NER felszámolása
Ez a döntő elem. Vissza kell menni a kezdetekhez! A 2010-es választások után létrejött rendszer teljes lebontása nem kerülhető meg. A 2022-es választás előkészítésének meghatározó eleme kell legyen az alkotmányozás megalapozása. Az indok: 2010-ben az országgyűlési képviselők a Magyar Köztársaság Alkotmányára esküdtek fel, s azt a kormánypártiak 2011. december 31-én törvénytelen módon eltörölték, s ezzel megszegték esküjüket. Az esküszegők által az alkotmányozási követelmények figyelmen kívül hagyásával, társadalmi szintű felhatalmazás nélkül létrehozott Alaptörvény illegitim. Az ezt követő időszak valamennyi parlamenti és kormányzati döntése megkérdőjelezhető. Az illegitim döntések felülvizsgálatát máris indítani kell(ene), hogy a 2022-es választást követően az alkotmányozás beinduljon, s minél kisebb időveszteséggel, végre tiszta lappal dolgozhasson az új Országgyűlés is és a kormány is. Ezen szigorú felvetésnek történelmi gyökere is van. Az 1222-ben, II. András uralkodása idején elfogadott Aranybulla záró cikkelye kimondja: ha az uralkodó nem tartja be esküjét, a nemességnek joga van ellenállni. Az első „alkotmányunk”, az Aranybulla 800. évfordulóján a választóknak is joguk lehet nemet mondani az esküszegőkre. Nem ez lesz az egyetlen az Aranybulla intenciói közül, amely megélte a 800 évet. Kimondta ugyanis: „Augusztus 20. legyen a törvény napja.” Mindmáig az, de 10 éve ez is csak formálisan.
Összességében: egy gyökeresen más irányt kijelölve, a tömegeket megnyerve lehet esélyt teremteni az európai felzárkózáshoz. Van remény. Az Index egykori újságírói, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói és hallgatói példát mutattak az európai értékeknek és viselkedési morálnak megfelelő magatartásból.
Mit mondott Winston Churchill 80 éve az el-alameini győzelem után? „Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán a kezdet vége.” 2022 talán az önkény, a NER vége lesz.
A szerző a Kutatási, Technológiai és Innovációs Tanács egykori elnöke
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
