Káosz hozta el az Orbán-mítosz végét

Káosz hozta el az Orbán-mítosz végét

Orbán Viktor 2021. március 5-én (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„Lopnak, de legalább tudnak kormányozni?” Eddig úgy, ahogy tartotta magát ez a legenda az Orbán-kormánnyal, de az ellenzékkel is szkeptikus értelmiség körében, hiszen lehet, hogy egyszemélyes irányítással és szépen lassan leépülve, de eldöcögött a kormány és az ország is. Aztán jött a koronavírus válsága, amihez már egyre kevésbé volt elég Rogán Antalék félmondatos paneljeit kiabálni. Végül elérkeztünk 2021. március 5-éhez, ami végérvényesen elhozta a potens, reagálni képes kormány imidzsének végét, szinte napra pontosan egy évvel a járvány megjelenése után.

Hiszen ki hitte volna, hogy az eddig jó válságkezelőnek mondott miniszterelnöknek 70 ezer ember oltását sem sikerül elintéznie, mikor korábban azzal hencegett, ha lenne vakcina, egy hétvége alatt az egész országot beoltanák? De legalább egymillió embert?

Ki hitte volna, hogy ehhez képest most azt sem sikerül eltalálni, kiknek menjen az oltakozásra hívó SMS? Mindezt aznap, mikor nem mellékesen rekordszámú ember van lélegeztetőgépen a leterhelt kórházakban, ahonnan több ezer dolgozót sikerült elüldözni az áterőltetett egészségügyi törvénnyel, ami még a győri fideszes orvos-polgármestert is kiborította?

Ki hitte volna, hogy a kínos oltási kudarcot képesek a hivatalos tájékoztató oldalukon két mondatban megírni, majd azt törölni, és aztán pár óra múlva beismerni, hogy AstraZenecával ezen a hétvégén tényleg nem lesznek beoltva tömegek?

Ki hitte volna, hogy csütörtökön bejelenti a kormány az ország szinte teljes lezárását, de még 24 óra múltán sem képesek közölni a részletszabályokat? Ki hitte volna, hogy a szolgáltatóiparban dolgozó emberek még péntek délután sem tudják, mi lesz velük hétfőtől, köztük a már felfoghatatlanul sokat vesztett vendéglátósok, akik gyomorgörccsel várták, elvitelre vagy kiszállításra főzhetnek-e még legalább továbbra is?

És ki hitte volna, hogy hosszú órák telnek el aközött, amíg a miniszterelnök diadalmasan kiposztolja Facebook-oldalára, aláírta a részletszabályokat, és aközött, hogy azok ténylegesen megjelennek? Hogy a propaganda ilyenkor is előrébb való a valódi és azonnali tájékoztatásnál?

És ki hitte volna, hogy szégyenszemre egy autóalkatrészeket árusító webshopon előbb találni meg ezeknek a részletszabályoknak a kalózverzióját – ami a kormány szerint ugyan hamisítvány, de valamiért kísértetiesen mégiscsak megegyezik a valódival –, mint a Magyar Közlöny hivatalos weboldalán? (Mondani se kell, azt persze gond nélkül elhittük volna, hogy utólag a kormány ezt hamisítványnak nevezi majd, miközben érdekes módon a kalózverzió valamiért szinte szó szerint megegyezik a később megjelent végső, hivatalos közléssel.)

Végül pénteken délután négy után pár perccel végül megjelentek a szabályok. De az Orbán-mítosz végét elhozó, szégyenletes káoszon ez már nem változtat.