Természetesen önmagában is abszurd, amikor Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje a politikai kampány előre megfontolt szándékával parizert eszik a közösségi médiában, vagy amikor Fekete-Győr András, a Momentum elnöke bejelenti, hogy hazugságvizsgálóra kötné magát, úgy válaszolna a választók kérdéseire. Ugyanez a szó használható arra, amikor Magyarország miniszterelnöke mindenféle, az ántivilágból ittmaradt kifejezéseket dobál szét az éterben, hogy azok megdobogtassák a nemesen egyszerű, karakán magyar emberek szívét, családias érzéseket ébresztve Karikó Katalin asszonyság és az inasoknak titulált rezidens orvosok iránt.
Még abszurdabb viszont, hogy ezeknek a mutatványoknak egy világjárvány legválságosabb időszakában piaca is van. Az inas-botrány is akadálytalanul hasított végig a magyar nyilvánosságon - az fel sem merült, hogy akár kollektíven el is lehetne tekinteni tőle az asszonyság-ügy és a közjószág-ügy után. Bár az kétségtelen, hogy a szóhasználat megmutat valamit abból, hogyan gondolkodik a kormányzat a fiatalokról: a frissen végzett orvos egy inas, a Színművészeti Egyetem hallgatói ne politizáljanak, hanem tanuljanak. Emlékezhetünk arra is, amikor 2018-ban a Független Diákparlament szóvivőjét azért hívták be a kormánypárti médiába, hogy megkérdezzék tőle, megcsinálta-e a leckét, hiszen neki az a dolga, nem a véleménynyilvánítás.
A kormány ezzel a gondolkodásmóddal nincs egyedül, sajnos Magyarországon nagyon is sokan gondolkodnak hasonló módon a fiatalokról. Csodálatos változás volna, ha ez nem így lenne. Ha egyszer csak azt éreznék, hogy fontos a véleményük, fontos, amit csinálnak. Megérdemlik, hogy éppen olyan komolyan vegyék őket, mint az idősebbeket, hiszen a saját ügyeikben ugyanúgy felelősséget viselnek. Egymás komolyan vétele egyébként a felnőtt lakosságnak sem tenne rosszat.
Ki tudja, mi lenne ebből? Talán szép lassan elfogyna az a közönség, amely a legnagyobb természetességgel tud együtt élni a hasonló kampányakciókkal, sőt, rezonál is rájuk: vagy helyeslően, vagy felhergelve. Lehet, hogy végül felnőne annyi határozott polgár, amennyi már elég ahhoz, hogy szépen megkérjék a politikusokat, tiszteljék meg őket azzal, hogy nem parizer. Nem hazugságvizsgáló, nem inas, asszonyság, közjószág, hanem tessék most már szíveskedni kihúzni a kezüket a zsebükből, és beszéljünk végre komolyan.
