Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Csomagolnak?

Szerző: | 2021. április 23., 08:10 | Publicisztika

Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc a Viresol Kft. visontai búzakeményítő üzemének átadásakor 2019. február 11-én (Fotó: Facebook/Orbán Viktor)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy héttel a 2018-as országgyűlési választások előtt A kis gömböc címmel írtam választási mesét a Magyar Nemzetbe. Arról szólt, hogy az ország, ha szép lassan el is tűnik a NER névre hallgató gömböc bendőjében, azért még megvan, egy mozdulattal visszaszerezhető, ha a gömböc oldalát felhasítjuk. Mint a mesében, tetszenek emlékezni. Hegyes szerszám gyanánt erre a célra a golyóstoll használatát javasoltam. Mármint a szavazófülkében. Azóta a gömböc minden képzeletet meghaladó módon duzzadt tovább. Miközben a közvélemény megoszlott, a politikai elemzők elemeztek és az ellenzéki pártok tök mindegy mit csináltak, Orbánék egészen egyszerűen ellopták az országot. Országot így még nem loptak el, komolyan.

HIRDETÉS - AIP

Szépen becsomagolták törvényekbe és kormányhatározatokba, úgy hordta haza a közpénzt a nemzeti középosztály, egy picula sem veszett el belőle, csak a közpénzjellege. Az ő kezükbe került az építőipar, a bank- és energiaszektor egy jelentős része, az idegenforgalom, a földalapból a földek, miegymás. Középosztályon, persze, azt a tíz–húsz családot értjük. Aminek végképp nem jutott hely a Fidesz-kleptokrácia uniós fejlesztési forrásokkal és túlárazott állami megrendelésekkel kitömött zsebében, azt újabban vagyonkezelő alapítványokba rejtik. Bódis András a Válasz Online április 14-ei „számában” szépen elsorolja, hogy mi mindent kezelnek, kizárólagos jogon, leválthatatlanul: a legnagyobb állami cégek részvényeit, a kulturális vagyon jelentős részét, egyetemeket, ingatlanokat, műemlékeket, kaszinókat, most ezzel ne töltsük az időt. Ott lapul az egész a mélyállam mélységes fenekén, többé senki sem fér hozzá rajtuk kívül. (Mélyállam = állam ennél mélyebbre nem süllyedhet.) A következő kormánynak, ha a miniszterelnököt történetesen nem Orbán Viktornak hívják, egyszerűen nem lesz mit kormányoznia. És főleg: miből. Az államadósságról nem is beszélve, amit az orosz atomreaktor, a kínai egyetem, a kínai szupervasút stb. után még az unokáink is nyögni fognak, súlyos ezermilliárdokat, a kamatos kamatokkal együtt.

Az ország tudatos eladósítására és a nemzeti vagyon elmagántulajdonítására a mostanihoz hasonló nagyságrendben eddig csak egyszer került sor: a rendszerváltozás néven emlegetett eredeti tőkefelhalmozás korában, amikor a kapitálszocialista elvtársak vittek magukkal mindent, ami mozdítható volt. Ők, mondjuk, kisebb darabokban vitték, és volt annyi eszük, hogy engedtek lopni másokat is. Vissza is szavazta őket a népakarat, már a legközelebbi választásokon, pufajkás „na és” Horn Gyulával az élen. Ez történik vajon ezúttal is? Vesztét érzi a Fidesz-tábor, hogy ilyen lázasan csomagolnak? Ha nem akarjuk vágyainkat a valósággal összetéveszteni, erre a kérdésre nemmel kell felelnünk.

Ami mostanában történik, nem a végjátéka, hanem a betetőzése annak, ami 2010 óta zajlik. Csak azért lopnak többet és nyíltabban, mert most már lehet.

Híveik szemében ezentúl a szükséghelyzet úgyis igazolja minden lépésüket: a magyarság vívja itt élet-halálharcát a háttérhatalmak ellen, a többi részletkérdés. Igazság az, ami az igaz ügy győzelmét szolgálja. Cinkosaiknak és hűbéreseiknek pedig nincs is más választásuk többé, mint szolgálni – ameddig náluk a kasszakulcs. Amit ellenfeleik mondanak, eleve nem számít. Velük kapcsolatban az egyetlen tennivaló: elvágni az utánpótlási vonalaikat. Ezen dolgoznak jelenleg.

Elhárultak a külső és belső akadályok, többé a látszatokra sem kell ügyelni. Putyin, Hszi, Erdogan biztosan nem kifogásolják, ha az ő példájukat követjük. Végre nyíltan képviselhetünk az unióban orosz és kínai érdekeket! Végre nem kell úgy tenni, mintha európaiak lennénk!

Sokan Orbán politikai zsenijének tulajdonítják, hogy egyetlen évtized leforgása alatt sikerült lebontania a jogállamot, pedig az igazság az, hogy nemigen volt mit lebontani.

A jogállam rendjét ugyanis nem a törvények szavatolják, hanem polgárainak elkötelezettsége bizonyos alapelvek iránt. Amelyeket mi, kelet-európaiak, legfeljebb olvasmányélményeinkből ismerünk. Ezért kerülnek hatalomra a mi diktátoraink, Minszktől Rio de Janeiróig újra és újra „demokratikus” úton, azaz a többség szavazatával. (A választási törvényt, persze, mi írjuk, és ha kell, bármikor újraírjuk.)

Más kérdés, hogy a demokráciának mi köze van a szavazáshoz. A parlamenti választáson a versengő csoportok pénzüket, információs befolyásukat váltják szavazatokra, hogy az így elnyert szavazatokat utóbb ismét készpénzre váltsák, hatalmas nyereséggel, mondanom sem kell. A demokrácia ezzel szemben kölcsönös elköteleződés a mások igazsága mellett, nyílt vita közös céljainkról. Prózában: a közhatalom birtokosai felett gyakorolt szigorú társadalmi ellenőrzés. Ha ugyanazon intézményes keretek között az állam ellenőrzi alattvalóit korlátlan felhatalmazással, azt önkényuralomnak hívják.

Orbán nem karizmatikus vezető, hanem a puzzle hiányzó darabja, ami pont kitölti a ká-európai kirakósban a Horthy Miklós és Kádár János alakja közti rést, bár kisstílű megalomániája, erőszakossága inkább néhai keleti szomszédunkra, Ceausescura emlékeztet.

Mindegy, hogy ezek a figurák a jobb- vagy a baloldalon tűnnek fel éppen, azért olyan nehéz megszabadulni tőlük, mert hozzájuk képest az annyiszor szétvert, felemás hazai polgárosodás erői tűnnek tájidegennek, ők maguk ellenben hiteles képviselői a kelet-európai kisállamok nyomorúságán hizlalt paternalista elnyomásnak. Tudják, hogy ezen a tájon a félelem és a kölcsönös bizalmatlanság a társadalom épületének szilárdabb kötőanyaga, mint az állampolgári hűség és a szolidaritás. Tudják, hogyan kell összekovácsolni az idegen faj, osztály vagy kultúra elleni gyűlölet közösségét. Jól áll a kezükben az ostor, csizmájuk talpa épp illik a hátunk görbületéhez.

Azonban évről évre, minden új évjárattal csökken a Fidesz–KDNP tábora, s válik egyre nevetségesebbé a kormány igyekezete, hogy elterelje a figyelmet szánalmas közállapotainkról.

A NER legyőzhetővé vált. Szoros küzdelemre van kilátás, amelyre példátlan hatalomkoncentrációval készülnek: kizárólagos ellenőrzésre törekednek az ország anyagi és szellemi erőforrásai felett. Ez azonban kétélű fegyver.

Sokan most először tapasztalják a saját bőrükön, hogy mit jelent a kiszolgáltatottság a hatalomnak, és nem kérnek belőle. A diktátorok bukását rendszerint a hatalmuk védelmében elkövetett túlkapások készítik elő.

Jogászok és publicisták újabban azon tanakodnak, megszabadulhat-e és hogyan szabadulhat meg az ország törvényes úton Orbán Viktor rendszerétől. Sehogy, de hát ez magától értetődik, ha törvényesnek ismerik el a jogsértések és rosszhiszemű jogalkalmazások kusza halmazát, amit a parlamenti törvénygyár produkált az elmúlt évtizedben. Csakis törvényes úton, ha ez az út a jog- és alkotmánysértő állapotok felszámolását jelenti, a törvényes rend helyreállítását. Ha győzne az ellenzék, e nélkül mit ér a választópolgároktól nyert felhatalmazás, ellenfeleik jogszabályokkal körülbástyázott hatalmi és vagyoni pozícióival szemben?

ellenzéki össz

2022-ben azonban szedett-vedett töredékpártok alkalmi szövetsége próbál majd fordulatot elérni. Olyan politikusok, akikkel a színfalak mögött zajló izgalmas alkudozás 2018 után már másodszor feledteti, hogy nem egymást kellene meggyőzniük, hanem a választókat. Ha a kiábrándult Fidesz-hívek nem maradnak otthon, ha a párt nélkül maradt választók nem a kétfarkúakra adják le voksukat, és az egységes (kétséges) ellenzék győzni talál, számukra, meglehet, túl nagy falat lenne a mélyállam – azaz a korrupció és a törvénytelenségek rendszerének – felszámolása. Netán a saját – még nem eléggé mély – mélyállamukkal találnák szemközt magukat, és nem tudnának ellenállni a kísértésnek, hogy elfogadják a felkínált részt az átmentett vagyonból, hatalomból.

Nem az a kérdés tehát, hogy kell-e alkotmányozó nemzetgyűlés Orbánék bukása után, hanem hogy létezik-e Magyarországon olyan politikai erő, amely rendelkezik a szükséges erkölcsi hitellel, pozitív mondanivalóval, hogy azt egybehívja és döntéseit a nemzet nevében szentesítse.

Olvasna még Lányi Andrástól? Kattintson!

HIRDETÉS - AIP

Címkék: demokrácia, diktatúra, ellenzéki összefogás, Fidesz, korrupció, mélyállam, NER, Orbán Viktor


HIRDETÉS

HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANGRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Presser Gábor

Árnyék podcast: Miért költöztünk külföldre? – szülinapi adás

Fotó: Unsplash/Matt Botsford

Fotó: Unsplash/Matt Botsford

Pin It on Pinterest