Ellenzéki oldalon is többen vitatják, hogy a Fudan Egyetem képében Budapesten kínai kémképző létesülne, ahogy azt is, hogy az intézmény valóban a marxizmus-leninizmus szellemében működik majd. A kémközpont teóriája elleni legfőbb érvet azok a közös kínai–amerikai felsőoktatási képzések szolgáltatják, amelyek jellemzően Kínában zajlanak – csakhogy óriási a különbség aközött, hogy a tudásra és technológiai felzárkózásra kiéhezett Kínai Népköztársaság a 80-as meg a 90-es években amerikai egyetemeket engedett az ország területére, hogy aztán árgus szemekkel figyelje azok működését, és aközött, hogy Kína a 20-as években nagyhatalmi expanziójának műveleteként hídfőállást létesít az Európai Unióban. A példaként hozott intézményekben a világ legütőképesebb titkosszolgálatai állnak egymással szemben – ezt egyáltalán nem lehet összehasonlítani azzal a helyzettel, amikor a magyar kémelhárításnak egy nagyhatalommal kell felvennie a versenyt, amire eszközeit és tudását tekintve sem lehet képes.
Elhangzik, hogy miért érné meg Magyarországon kémkedni, hisz a magyar állam sem technológiai, sem katonai hatalomnak nem tekinthető. Akik ezzel érvelnek, azok egyrészt elfelejtik, hogy NATO- és Európai Unió-tagállamként, továbbá számos multinacionális részvénytársaság lerakataként Magyarországon igenis sok értékes és bizalmas információ rejlik – emellett a magyar iparnak is vannak olyan szereplői, amelyek fontos szabadalmakkal és kutatási anyagokkal rendelkeznek. Másrészt érdemes észben tartani, hogy egy titkosszolgálati művelet akár húsz-harminc évig is eltarthat – egyáltalán nem biztos, hogy a Kínai Kommunista Párt a ma titkait akarja kifürkészni. Egy nagyhatalom ráadásul nemcsak titkokra, hanem pozíciókra is vadászhat, ahonnan hatékonyan befolyásolhat magyar, európai vagy észak-atlanti döntéseket. A Kínai Népköztársaság ilyen mértékű jelenléte nyilvánvaló kockázattal jár, és súlyosan veszélyezteti a magyar állam önérzetesen hivatkozott szuverenitását.
Az az érvelés is megjelent az újbalos diskurzusban, hogy hatalmas hiba az ellenzéki térfélen a marxizmust démonizálni, hisz Karl Marx a nyugati civilizáció megkerülhetetlen gondolkodója és teoretikusa volt. Ez igaz is. Továbbá az is igaz, hogy a kínaiak nem terjesztik erőszakosan a politikai nézeteiket, a mai Kínának pedig nincs is sok köze a marxizmushoz. Ezek szerint felesleges rettegni a Fudannal érkező ideológiai képzéstől? Nos, aligha felesleges. Arra a kérdésre, hogy milyen szellemiség és értékvilág érvényesül majd ebben a felsőoktatási intézményben, a válasz mindenképp tragikus: ez az intézmény olyan társadalomszervezést legitimál és népszerűsít, ami a mai magyaroknak nem is annyira a Kádár-rendszerből, mint inkább George Orwell 1984 című regényéből lehet ismerős. Akármilyen torz mutánsideológia is a kommunista hivatkozással működő kínai államkapitalizmus, kétségtelen, hogy a marxizmus legsötétebb, legembertelenebb téziseit érvényesíti: az egyén szabadságát, a gondolat szabadságát és a demokrácia igényét egyaránt tagadja. A jelenleg uralkodó korszellem ehhez bármelyik társadalomban termékeny talajt képez – s az átlagosnál is termékenyebbet Magyarországon.
A kiszivárgott konstrukcióban még a hitelfelvétel tűnik a legkevésbé kockázatosnak. Nem hiszem, hogy rosszabb a kínaiaknak tartozni, mint amerikai vagy szingapúri bankoknak, esetleg az IMF-nek – legalábbis ezt mutatja a tapasztalat. Épp a magyar adósságállomány átstrukturálása az elmúlt tíz évben az Orbán-rendszer egyik sikertörténete, amellyel jelentősen csökkent a sérülékenysége, és nagyban nőtt a mozgástere Magyarországnak. Továbbra sem Kína lesz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének legfőbb hitelezője, és logikus szándék Orbán Viktor részéről, hogy ne egyetlen erőközpont felé adósítsa el a magyar államot. Ebben a kérdésben igazán mértékletesebb lehetne az ellenzék, különösen azon tagjai, akik 2010 előtt hatalmat gyakoroltak, és élen jártak az ország eladósításában.
Az mindenesetre jó kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán erre a projektre, továbbá helyes-e, hogy a kampuszt egy kínai cég kínai munkásokkal építi fel. A válaszom erre az, hogy egyáltalán nincs rá szükség, hogy egyáltalán nem helyes, és hogy az egész beruházás bűzlik a korrupciótól. Fájdalmas veszteség továbbá, hogy ennek az építkezésnek a nyomán szinte biztosan összeomlik Budapest egyik legszociálisabb és legzöldebb fejlesztési terve: a diákváros-koncepció.
Ennek az egyetemnek a tagadhatatlanul magas színvonalát és pénzügyi lehetőségeit elnézve nem tűnik túl merész jóslatnak, hogy a következő évtizedekben a magyar elitképzés legfőbb színtere lesz – olyan felsőoktatási intézmény, ahol a magyar állam nem tudja megvédeni a hallgatókat a beszervezési kísérletektől, s amelynek értékei minden téren tagadják Magyarország nyugatos elkötelezettségét, a Géza fejedelem és Szent István király által kijelölt utat. Milyen szellemű nemzedékek lépnek majd ki az iskola kapuin? Milyen Magyarországot építenek és szolgálnak majd azok, akik az egyetem falai közül a hazai gazdasági és politikai elitbe kerülnek?
Nyilván Orbán Viktor is látja a felvetődő kockázatokat, felméri a kínálkozó előnyöket, és úgy ítéli, hogy saját mozgásterének megőrzése érdekében ezt a lépést vállalnia kell. A világpolitikai körülmények Joe Biden választási győzelmével, az amerikai törvényhozás mindkét házának demokrata többségével, a német baloldal esetleges választási sikerével, Oroszország és Törökország további elszigetelődésével oly mértékig romolhatnak Orbán Viktor számára, hogy nem pusztán kiszorul az európai politikából, hanem annak tárgya és célpontja lesz. A hirtelen nagyon sürgőssé váló Fudan-projekt e károk mérséklését szolgálja. A Géza és István által választott út elhagyásának nyomán ez az intézkedés ma már Orbán Viktor kormányának stratégiai kényszere.
Nyilván súlyos érdeksérelem a Fudan Egyetem Budapestre telepítése, mégsem ez a baj önmagában, hanem az az elvek nélkül működő, ravasz és felelőtlen külpolitika, amely erre a pályára állítja Magyarországot. Nem először kerül Orbán Viktor olyan helyzetbe, ahol a morálisan helytelen, de politikailag egyszerűbb és népszerűbb stratégiai döntés rossz alkuba kényszeríti – ugyanez történt a paksi atomerőmű bővítéséről szóló megállapodás terén. A magyar elit külső kényszerekre hivatkozva sodródott bele mindkét vesztes világháborúba, és soha nem vizsgálta a maga felelősségét. Minden jel arra utal, hogy most ugyanez történik. Aki nem tanul a történelméből, azzal a sors a régi hibáit, bűneit és bukásait újra meg újra megismételteti.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/18. számában jelent meg, április 30-án.
