Kövér László lassan minden belső kontrollját elveszítve, elszabadult büntetésosztó ágyúként elnököl a parlamentben. Szomorú történet az övé; nem hiszem, hogy pusztán a politikai cinizmus, mint inkább valamifajta hiányérzet miatti düh hajtja bele egy olyan szerepbe, amit például Szabad Györgynek eszébe sem jutott volna eljátszani. Holott akkor a fideszesek legalább olyan pimaszul viselkedtek, mint a mai ellenzék képviselői. A házelnök azt a fideszes kemény maghoz tartozó szavazót testesíti meg, aki egyetlen kétharmados választási győzelem, két nap alatt lezavart alkotmánymódosítás, százmilliárdos vagyonok baráti puttonyokba való terelése után sem érez megelégedettséget. Aki éberen retteg az ellenzék hatalomra kerülésétől, külső erők ártó szándékú beavatkozásától, s folyvást a mindent eldöntő, nagy ütközetre készül.
Egész egyszerűen nincs épeszű magyarázat arra, miért és milyen alapon büntette meg a fideszes házelnök a ficsúr szó használata miatt a múlt héten a Jobbik frakcióvezetőjét csaknem tízmillió forintra. A kifejezés sértő, de nem kirívó a parlamenti viták gyakorlatában, a miniszterelnök néhány éve zsúrpubinak nevezte a Ház falai között a jobbikosokat, pártja képviselői ennél cifrább jelzők használatára is ragadtatták, ragadtatják magukat. Nem kétséges, a megbírságolt Jakab Péter - aki megdöntötte Tordai Bence (Párbeszéd) eddigi büntetési rekordját - plebejus hangvételű, mondjuk ki: olykor faék egyszerűségű megnyilvánulásaival a fideszesek mellett maga is hozzájárul a közbeszéd romlásához, ám e politikai irányról nem a pozíciójával visszaélő Kövér Lászlónak, hanem a választónak kell ítéletet mondania. Aki finnyásan/jó ízléssel pálcát tör a radikális, látványos eszközökhöz nyúló ellenzéki politizálás fölött, annak érdemes azt is megfontolnia, vajon milyen teret biztosít a fideszes többség az Országgyűlésben a kiérlelt, komoly, szakmai érveket is felsorakoztató vitának. Na, ugye!
Kövér László viselkedésével nem az az egyetlen baj, hogy kettős mércével mér, és sújt le. Hanem az is, hogy ingoványos jogi alapon állva korlátozza a parlamenti ellenzék szólás- és véleménynyilvánítási szabadságát, lényegében magát az ellenzékiséget szankcionálja. Amikor pártját vagy miniszterelnökét éri heves kritika a magyar parlamentarizmus sok évszázados hagyományával összhangban, a hatalom foszladozó tekintélyét igyekszik ilyen radikális fellépéssel óvni. Kétségbeesett kísérlet ez, hiszen így csak hősöket gyárt az ellenzéki szavazóknak, önként eljátszva Döbrögi szerepét az újraírt magyar mesében.
